Kampányláztól kipirulva

Szűcs László

Mintha versenyezni akarna a kampány utolsó hete a május végére ránk köszönő harminc fok körüli kora nyárral, az indulatok hőfoka immár az elviselhetőség határát súrolja. Ilyenkor adódik a kérdés, hogy a vasárnapi voksok összeszámolása után hogyan alakulnak majd az új partnerségek a helyhatóságokban. Hiszen egykori szövetségesek s mai ellenfelek közül bizony sokan kényszerülnek majd arra, hogy alkalmi vagy tartós koalíciókat kössenek azokkal, akiket ezen a héten közleményben, sajtótájékoztatón, egyebütt még verbálisan a földbe döngöltek.

Az ajtók persze nincsenek végleg becsukva, egyik partiumi nagyvárosunk magyar kampányfelelőse nem tartotta kizártnak azt a lehetőséget sem, hogy akár azokkal a liberál-demokratákkal is tárgyaljanak a választás után, akik ma még a magyar veszéllyel, az RMDSZ túlhatalmával riogatnak a megyében.

De várjunk még pár napot, s meglátjuk, hogyan lehet jól sáfárkodni a szerzett mandátumokkal. Van még néhány óra arra, hogy a pártok s a jelöltek egy utolsó lendülettel mozgósítsák azokat, akik még nem döntötték el, hogy szavaznak-e, s ha igen, kit válasszanak vasárnap. Az igazi célpont most ez a két csoport, hiszen a részvételükben biztosak zöme alighanem már tudja, kikkel rokonszenvezik. Talán csak az bonyolíthatja a képet, hogy elsején nem egy, hanem négy döntést kell meghozniuk az urnákhoz járulóknak, ami lehetőséget ad némi differenciálásra.

Előfordulhat például, hogy különbség van sokaknál a pártszimpátia és az egyes polgármesterjelöltek megítélése, illetve a megyei önkormányzati listák és a megyei tanácselnökök megítélése között. Annak tudatosítása, hogy négy döntést kell hozni, magyar vonatkozásban különösen nem mellékes. Hiszen mondjuk szórványban gondolhatják úgy a magyarok, hogy esélyes saját jelölt hiányában nincs sok értelme elmenni voksolni, míg egy zömében magyarok lakta községben, városban ugyanígy: úgyis a mi emberünk győz, akkor minek erőltessem a dolgot.

E hozzáállás egy-két megyei mandátumba kerülhet, aminek hátrányait a következő években éppen e települések lakói érezhetik meg, ha a támogatások, a fejlesztések máshova irányulnak.

Magyar vonatkozásban a kampány hőfokán bizonyosan emelt Tőkés püspök legutóbbi, nem kevés ingerültségről tanúskodó közleménye, illetve budapesti megnyilatkozása. A legviccesebb az állítása, miszerint az RMDSZ sikertelen kampányt folytatna, miközben a tények azt mutatják, soha ilyen intenzív, sokszereplős, a legkorszerűbb kampányeszközöket is igénybe vevő népszerűsítő munkát nem produkált a szövetség.

Arról már szóltunk e helyen, hogy nóvum a lokális üzenetek s a helyi jelöltek hangsúlya az országos politikusokkal szemben, kivéve, ha az országos ismertségű politikus – például Borbély László miniszter – maga is jelölt. A lokális üzenetek erőssége egyúttal azt is jelenti, volt miről beszélni, voltak felmutatható eredmények, s vannak folytatásra érdemes tervek.

Ennek is betudható, hogy emiatt az MPP támadó fellépése gyakran árnyékbokszolásnak tűnik, s nem igazán ellensúlyozza a polgári jelöltek általánosságokban tobzódó, konkrét cselekvési terveket nélkülöző programját. Ott, ahol viszont az RMDSZ támad egy-egy korábban elvesztett pozíció visszaszerzésének szándékával – például Udvarhelyen –, a konkrétumokat megfogalmazó bírálatot érdemi válasz nélkül azzal utasítják vissza, hogy ezek „képtelen rágalmakkal koholt vádak”.

Márpedig a kampányhajrára maga a polgári pártelnök kínált igen széles támadási felületet látványos és nehezen magyarázható vagyongyarapodásával. Szász Jenő eurómilliói mellett meglehetősen hiteltelenül hangzik el az az ugyancsak ezen a héten hangoztatott vád, miszerint az RMDSZ gyakorlatilag kilóra felvásárolta azokat a lelkipásztorokat, akik a szövetség listáin szerepelnek jelöltként, mások pedig nyíltan vállalták egy-egy RMDSZ-színekben induló jelölt, illetve lista támogatását.

Vasárnap kiderül, kinek a kampánya képviselt valóságos erőt, s a most megszülető eredmény jórészt azt is meghatározza, kinek mekkora mozgástere lesz az őszi tárgyalásokhoz, a parlamenti képviselet további megőrzése érdekében.

http://umsz.manna.ro/velemeny/kampanylaztol_kipirulva_2008_05_30.html 

Polgári? Mi a fene az, hogy polgári?

A kör négyszögesítése

Székedi Ferenc

Polgár az, aki minden szombat délután kisétál a főutcára. Aki csakis márkás öltönyökben jár.

Azzal kezdte: olvasta múlt heti írásomat, amelyben X.-nek válaszoltam a populizmussal és a demagógiával kapcsolatban, teljesen és tökéletesen egyetért vele, de egy másik ügyben most ő szeretné tanácsomat kérni. Mielőtt firtatni kezdtem volna, hogy miben, már nekem is szegezte a rövid és tömör kérdést: mondja, polgár vagyok én? Egyáltalán ki a polgár?

Alighanem a hely szelleme ihlette meg, mert amint ott álldogáltunk a járdán, szemünk éppen a villanyoszlopra felragasztott két nagy polgári plakátba ütközött.

Magyar Polgári Párt. A párt polgári? Vagy a magyar polgárok álltak össze párttá?

De hát egyáltalán ki a polgár? Aki a pártban van? Vagy aki a pártra szavaz? Vagy aki úgy gondolja magáról, hogy nemzeti, konzervatív és keresztény, amint a párt ideológiája hirdeti? De hát a polgárosodás éppenséggel a liberális eszméket hozta magával. Akkor meg miért polgári? És miért nem kereszténydemokrata?
 
Szóval bedugta a taplót a fülembe. A kérdéstől nem tudtam szabadulni, és amint ballagtam hazafelé, már a nagy francia forradalom zászlósuhogását is hallottam, majd, hála a második világháború utáni megbékélésnek, az a bizonyos német szó fészkelte be magát gondolataimba, amely magyarul városlakót jelent, de nem illik leírni, mert néhányan arra gondolhatnak, hogy most, az Európa-bajnokság előtt a hasonló márkájú sört reklámozom.

Pedig kisebb-nagyobb átalakulásokkal nyelvünkben éppen ebből lett a polgár.

Tehát városlakó.

De hát akkor a székelyföldi falvak lakossága? Aki krumplit ültet, aki fát vág, aki tejet hord a csarnokba, aki kaszál – az nem polgár? Ha pedig nem az, akkor nem polgárok körében miért kampányol olyan hevesen a polgári párt?

Ki a polgár? Gondoltam, megnézem az interneten, a polgári párt keretprogramjában. De nem találtam. Meghatározták a szabadságot, a nemzetet, a családot, az erdélyiséget, az autonómiát, a keresztény gondoskodó szolidaritást, az aszimmetrikus regionalizmust, az anomáliával terhelt kisebbségi képviseleteket, a közép-európai örökség revitalizációját, a szermaradvány-mentes sokfunkciós mezőgazdaságot, a Székelyföldet mint belső peremterületet, a higgadt kommunikációs reakciókészséget, az erkölcsöt, a múltat, jelent és jövőt, de a polgárt és polgáriságot nem.

Pedig nagyon bíztam benne, hogy lesz ott valamiféle útmutatás. Hogy polgár az, aki minden szombat délután kisétál a főutcára. Aki csakis márkás öltönyökben jár. Aki egyenes derékkal ül a széken. Aki kizárólag zongorakoncerteket hallgat a tévében. Aki minden csütörtökön négy és öt óra között mindig ugyanabban a kedvenc kávéházában kortyolgatja és soha nem szürcsöli a kávéját, mindig ugyanazt az újságot olvassa és mindig a vezércikkel kezdi.

Vagy polgár az, aki nem jár hazai autóval.
Vagy aki nagyon utálja az RMDSZ-t.
Vagy aki úgy érzi, hogy tagja a középosztálynak. Nem kispolgár, nem nagypolgár, családi kiránduláson már nem is szalonnasütő nyárspolgár, hanem hűtőládában viszi a pulykamelles szendvicset.

Szóval alaposan belegabalyodtam a polgárságba, noha mindössze saját hazám egyszerű állampolgáraként szerettem volna egy kissé mélyebben elpolgárosodni, természetesen itthon, vagy amint mondani szokás, itt és most, hiszen világpolgárságról szó sem lehet, mivel azt mélységesen elítéli minden nemzeti és konzervatív program.

Azután megpróbáltam más fogódzókat is keresni, de nem sok sikerrel. Még a mindentudó média sem adott semmiféle tanácsot. Városunk polgáraihoz fordulok – így szólt rádiós kampányában az egyik RMDSZ-es jelölt, polgári ellenfele viszont a község lakosaival találkozott. Pedig ha komolyan veszik a nemes versengést, akkor az RMDSZ előválasztásos jelöltjének a város lakosaihoz kellett volna intéznie üzenetét, MPP-s társához pedig úgy illik, hogy a község polgárainak dobogtassa meg a szívét.

Vagy megtörténhet, hogy mindkét szervezet beépítette a maga emberét a másikba? Ki tehát a polgár, és ki csupán a lakos? Talán a mértan segít? Az öntudatos polgárok körökbe tömörülnek. Az öntudatlan lakosok csupán négyszögbe? Talán a művészekre figyeljünk? A polgárpukkasztókra?

S.O.S. Fele polgárságom egy jó magyarázatért!

http://umsz.manna.ro/velemeny/a_kor_negyszogesitese_2008_05_27.html

Árpádsávosok elégetik Borboly Csabát

 

Na ide jutottak az MPP szimpatizánsai. Hát megáll az eszem. Komolyan. Ezután már mi jön? Az MPP udvarhelyi Orbános nagygyűlésén lehetett látni az árpádsávos zászlósokat vasárnap. Gyűlés előtt kiruccantak egy égetésre?

Ide jutottunk hát? Begyürüzik Székelyföldre is ez a pesti neonázi maszlag? Merthogy az akcentusuk székely az tutti.

Szász Jenő tisztességes román állampolgár

Legalábbis ezt mondja a szélsőjobb Gheorghe Funar PRM alelnök, volt kolozsvári polgármester. Funar szerint Szász jó román állampolgár mert egyedüliként tiltakozott a kisebbségi szervezetek vezetői közül a kisebbségi törvény esetleges elfogadása ellen.

Érdekes hangfelvételre találtunk a Youtube-on:

Nagyon kivácsi lennék arra a levélre, amit Jenőke küldött a szenátusnak

Prókátor

Balta János

Szeretném előrebocsátani: erdélyi magyar politikai szempontból semleges álláspontot képviselek, azaz sem az RMDSZ, sem az MPP mellett nem vagyok elkötelezve. Éppen ezért megütközve olvasom a hírt, miszerint május 25-én Erdélybe várják Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy az MPP-nek kampányoljon.

Nem értem, miért van szüksége az MPP-nek olyan külföldi prókátorra, aki nem ismeri mélységükben az erdélyi magyar–magyar viszonyokat, ráadásul a saját választási kampányát sem tudta megszervezni?

Soha nem felejtem, mekkora várakozással tekintettünk a legutóbbi magyarországi országgyűlési választások elé, amikor az akkori hatalom a mi, az elszakított magyarok kettős állampolgársága ügyében kiírt referendumon elért NEM-en kívül semmi eredményt nem tudott felmutatni. Az anyaország már akkor is ki volt árusítva, merülési vonalon himbálózott gazdaságának hajója, tehát mindnyájan azt vártuk Orbántól, hogy az élet minden területét átfogó, dinamikus programjával a kampányban leseperje vetélytársait a porondról. Ehelyett, legnagyobb megrökönyödésünkre, semmitmondó, nemzeti töltetű, demagóg közhelyekkel rukkolt elő, miközben a vetélytársa, katasztrofális eredményekkel a tarsolyában, kibeszélte győzelmét a választókból. A kettészakított ország mindennemű válsága azóta tovább mélyült, a „két dudás” párharca szétveri a csonka országot, megosztja az egész nemzetet. Egyik a hatalomhoz eszelősen ragaszkodva fogcsikorgatva markolja az ország gyeplőjét, amit vetélytársa igazából meg sem akar szerezni, mivel elképzelések híján amúgy sem tudna mit kezdeni vele. Inkább eljön hozzánk magyarkodni, átplántálni a náluk fává terebélyesedett gyűlölködés burjánját.

Hát ez kell nekünk? Egy külföldinek kell kioktatnia egymás ellenében, a tőlük kitagadott, számtalanszor megcsúfolt, nemzetnyi erdélyi magyarságot?

Amíg nem teremtenek rendet a maguk háza táján, ne oktasson ki bennünket sem Gyurcsány, sem Orbán, akik közül amúgy sem tudjuk eldönteni, melyik akarja a javunkat igazán.

Minket, elszakított magyarokat – bárhol is éljünk –, nyolcvan éve „edzenek a pártfogóink”, nehogy eltunyuljunk, elbízzuk magunkat vagy elfelejtsük, hol a helyünk. Ha már a balsorsunk megosztott bennünket, egymás ellenében járulunk az urnákhoz, de bármilyen nézetet valljunk, külföldi prókátor nélkül is képesek leszünk választani a jelöltjeink közül.

http://www.nyugatijelen.com/allaspont/prokator.php

Együtt az RMDSZ ellen: PRMPP

MPP-s kampánytéma: a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A tegnap az MPP kolozsvári kampányrendezvényén olyan dolgok hangzottak el, amelyek meglehetősen gondolkodóba kellene, hogy ejtse a választók zömét. Az sem lenne mellékes, hogy a helyi választásokon olyan egyénekkel is kampányoknak, mint a FIDESz-es Varga Mihály, vagy az EP képviselő Tőkés László, akiknek nagyjából annyi közük van a kolozsvári mindennapi élethez ,legyen az kulturális, közéleti stb., mint Makónak Jeruzsálemhez.

Megérzésem szerint, a bombát nem ezek a személyek jelentették, hiszen ezt a taktikát már megszokhattuk (volna), hanem a kolozsvári Állami Magyar Színház kampánytémává való minősítése, gondolom mindez azon okból kifolyólag, hogy a helyi RMDSz ott tartotta kampány rendezvényét. Ugyanis nem tudom másképp mire vélni az, hogy Gergeléy Balázs az MPP városi listavezetője ilyen valótlan kijelentésekkel ragadtatta el magát: “Emlékeim vannak arról, hogy milyen volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mielőtt a nézőtere felköltözött a színpadra. Semmiképpen sem hasonlít a mostanira […]. Stúdióelőadás-stúdióelőadás hátán, 25-30 nézővel a rögtönzött miniszínpadon”.

Ha valaki gyakorlott és lelkes színházba járó, akkor számára máris világos, hogy Gergely Balázs valószínűleg régen nem járhatott a fent említett intézmény közelében. Ugyanis ha járt volna, akkor tudná: bár igen sok a stúdióelőadásuk, azért nagytermi előadások is akadnak a repertoárjukban, lásd. Pantagruel sógornője, vagy Gianni Schicchi. Ugyanakkor a legutóbbi Interferenciák színházi fesztivál alkalmával sok nagytermi előadást láthatott a közönség.

A nézők számára való utalás további nyilvánvaló csúsztatásokat, és töredékigazságokat tartalmaz. Ugyanis a legtöbb stúdióelőadás kb. 70-100 nézővel fut. Az általam legutóbb látott darabok közül a Ványa bácsi-ra például csak 1 hónappal az előadás előtt sikerült jegyet váltanom, annyira nagy volt az érdeklődés, és ezt mindkét előadás alaklmával így volt. Nem mellesleg nem 20-30-an, hanem legalább. 120-150-en ültünk a teremben, mind a két alkalommal. De a Ványa bácsi előtt látott Woyzeck darabon is voltunk vagy 70-en. És hosszan sorolhatnám azokat a darabokat, amelyek stúdióelőadás formájában futottak, jóval a bemutató után sikerült megnéznem és teltház volt.

Mindez számomra nem azt mutatja, hogy a magyar színházi fogyasztók igényei szorultak volna háttérbe, mint ahogy Gergely állítja, hanem éppen ellenkezőleg, a közönség meglehetősen vevő a Tompa-féle színház darabjaira. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény is, hogy már vagy két-három színházbotrányt sikerült túlélnie a díjakat és elismeréseket halmozó Tompa-féle Kolozsvári Állami Magyar Színháznak.

Ugyanakkor, ha Gergely tájékozott lenne a színház életét illetően, akkor azt is tudná, hogy a nézőszám csökkenését hangoztató kívülről kibicelők támadásait statisztikai adatokkal cáfolta meg.

Természetesen Tőkés sem adhatta alább a nagyotmondást: „ha így megy tovább, a kolozsvári magyar színház nemsokára felköltözhet a padlásra”. Azonban nem tudom az EP képviselő azon legutóbbi színházi látogatásakor, amikor magam is jelen voltam (Interferenciák fesztivál egyik előadása) hogyan fért volna el annyi ember társaságában a padláson, amikor még a nagyteremben sem lehetett férni.

A fenti politikus urak helyében, böszmeségek hangoztatása helyett arra figyelnék, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézménnyé vált, amely nyitott, újat és érdekeset mutató, kultúrák és nemzetiségek közötti, igencsak egyedi párbeszédek helyszíne. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a tény, hogy nagyon sok olyan színházrajongó nézi meg a darabjaikat, akik nem értik a magyar nyelvet, nem hallottak Hatházi Andrásról, Bogdán Zsoltról, Kézdi Imoláról stb., és értetlenkedve nézték addig, amikor az UNITER gálán jelöltként vagy díjazottként feltűntek.

Továbbá azon is gondolkozhatnának a fenti urak, hogy a színház napi politikai csatározások helye kell-e legyen, ha másért nem annak a szellemében, hogy: “Lejárt annak az ideje, hogy nagyokos politikusok megmondják a magyar választóknak, mire van szükségük.” (Tőkés; elhangzott a tegnapi nap, forrás), avagy hagyni kell, hogy éljen és próbáljon újat és érdekeset alkotni, kísérletezni. Mindezt még akkor is, ha esetleg az olyan darabok száma, amelyeket az egyszerű munkásember is könnyen megért, igencsak lecsökkent. De vajon, azért csökkent le, mert Tompa másfajta színházat kezdett el működtetni, az eddig megszokott Sütő, Tamási stb., vagy jól bevált klasszikusok műveire alapozóval szemben, vagy azért is, mert a TV kínálata és a társadalmi élet változásai ezt eredményezték (lásd. a mozik látogatottságának drasztikus csökkenését még könnyen emészthető, avagy erdélyi sorsokat taglaló filmek esetén is)?

Vajon olyan színházra van szükségünk, amelynek előadására ( Ványa bácsi) egy egész busznyi csíkszeredai középiskolás is eljön (nem beszélve az Interferenciák által vonzotto “vidékiekről”), amely sok különböző látásmódú rendezővel dolgozik együtt, amely nyitott (ergo túllépett azon, hogy csak magyaroknak, csak magyarul, csak magyart), és ezzel teljesen egyedi az erdélyi magyar intzémények sorában vagy olyanra, ahová csak a munkásosztály kisszámú képviselője ül be, és a kolozsvári diákok, értelmiségiek, azaz a XXI. századi romániai színházfogyasztók többsége, a TV-s szórakozásnál többre vágyók, és egy előadásra 15-30 RON-t nem sajnálók nem?

A Fidesz felhívta Vikidál Gyulát

Gyula megértette, hogy egy erőtlen kicsi fenyőfáért kell majd tapsolni Sepsiszentgyörgy egyik mellékutcájában egy fapados párt fapados kampányrendezvényén. Kábelek előtt kell elmondani ezeknek a félrevezetett székelyeknek, hogy Fidesz volt az igazi 1988-ban és hogy az MSZP és az SZDSZ kutyái a szomszédban ugatnak.

Na erre van szüksége Sepsiszentgyörgynek 2008-ban.

Erre is varhatsz gombot: vallásháború másodszor

Itt az eredeti szövegrész, amely feltehetően megihlette az előző bejegyzésben idézett szöveg kapcsán a Krónikát, és gondolom a Mediafax-ot, mert az újságon ez áll forrás gyanánt:

“And America and the world need this message. In a world where some invoke the name of God to justify acts of terror and murder and hate, we need your message that “God is love.” And embracing this love is the surest way to save men from “falling prey to the teaching of fanaticism and terrorism.” (kiemelés tőlem; itt találod az eredeti szöveget).

Érdekes, ahogy a kiemelt rész csuklóból ilyen súlyos mondattá változik: “Szükségünk van az Ön üzenetére, hogy Isten a szeretet a mostani vallásháború idején”, és a sajtósok úgy vesznek át anyagokat a hírügynökségek tálcájáról, hogy látszólag egy kicsit sem gondolkozzanak el azok tartalmán. Talán sokallnak 30 másodpercet azok valóságtartamának a leellenőrizésére?

Érdemes a térdünket avagy a fejünket csapkodni, mert tudnak a lányok és a fiúk. Nemde?

Erre varj gombot: beismert vallásháború

A Kórnika Eklézsia mellékletében (VII. évfolyam, 15.szám, 2008. április 18-20) olvasható: “Szükségünk van az Ön üzenetére, hogy Isten a szeretet a mostani vallásháború idején” – jelentette ki George Bush, aki jó egészséget és boldogságot kívánt a 81 éves pápának. [...] Kiemelte, hogy az Egyesült Államok világszerte a szegénység leküzdéséért küzd, a békét támogatja, és reményt nyújt azoknak akik még a zsarnokság sötétségében élnek.