Ágoston Hugó
Politika és szex viszonyáról elmélkedve könnyen fennáll a sikamlósság kockázata. Ám a világ változóban, és különösen a szexuális viselkedés meg annak megítélése tekintetében sok álszemérmet és előítéletet levetkőzött. Bárcsak a politikai magatartás, a demokrácia és az egyéni szabadság tisztelete fejlődött volna annyit!
Hogy mindjárt az elején kezdjem: szégyenletesnek tartom, hogy az egyik szocialista képviselőjelölt hölgy gépkocsiban történt – állítólagos, de mégis szinte biztos, hiszen hallgatólagosan elismert – orális nemi aktusa az illető kizárását vonja maga után a politikai életből.
A nemi érintkezés ugyanis magánügy, és ha az illetőnek és partnerének jólesett, váljék egészségükre. Inkább azt a perverz lesipuskás álpaparazzót kellene megbüntetni – törvényesen! –, aki (feltehetőleg politikai megrendelésre) felvételeket készített, és azokat nyilvánosságra hozta.
Ana Birchall nem Monica Lewinsky; soha eszébe nem jutott volna elmondani az esetet, hát még „profitálni” belőle. (Először, ijedtségében még tagadni is próbálta.) Egyszerűen azt tette, amit akkor is tett volna, ha nem képviselő- vagy miniszterjelölt.
Aktusa még csak perverziónak sem minősíthető, hiszen az orális szex önmagában régen nem az. Politikai karrierje durva külső beavatkozásnak esett áldozatául, ami miatt valakinek felelnie kell. Ana Birchall nem büdöscigányozott (ami politikailag is, erkölcsileg is helytelen), nem vezetett ittasan (ami rendőrileg büntetendő, hacsak az illető nem a törvény fölött álló személy), nem követte el a legkisebb szabálytalanságot sem, mégis neki, az áldozatnak kell megfizetnie azért, mert belegázoltak a magánéletébe.
Lehet, hogy pártja azért vonatta vele vissza a jelölését, mert óvni akarta a csőcselék és a sajtó, továbbá a politikai ellenfelek megalázó ellenkampányától. Lehet, hogy összeroppant volna a nyomás alatt, lehet, már össze is roppant (ahogyan nem roppanna össze pazar, egészséges teste más súlyok alatt!) – de talán akkor sem kellett volna őt kiközösíteni. Hiszen a méltósághoz mindenkinek joga van.
Tele volt a román sajtó a múlt héten egy másik hölgy ájtatos, álszent nyilvános fellépésével is – és lehetetlen volt fel nem figyelnünk a mérhetetlen disszonanciára a két eset között. Elena Udrea, a demokraták üdvöskéje, az államelnök kegyence nem olyasmit csinált, ó nem, ő nem szokott – ő horgolt gombolyagból kötőtűvel, bizony, mint egy jóságos aggszűz nagynéni.
Hát ebben van benne a politika minden perverzitása – ez a perverzitás! Próbáljuk megtalálni azt a látószöget, amelyből szemlélve ez a kötögetés közelebb áll az üzletszerű kéjelgéshez, mint az a másik de facto nemi aktus – és onnan, abból a látószögből a hazai politikai élet más jelenségeit is világosabban fogjuk látni.
Meggyőződhetünk róla, hogy közéletünkben mélységesen férfiatlan, szexista és a nőkre, egyenlő társainkra nézve megalázó viselkedésminták uralkodnak; megláthatjuk a mélységes képmutatást abban, ahogyan politikusaink könnyeket ontanak a felvevőgépek előtt, ahogyan korrupt alakok diktálják a korrupció elleni harcot (tolvajt kiált a tolvaj), ahogyan kommunisták ítélik el a kommunizmust, ahogyan képviselők megfúrják saját törvénykezdeményezéseiket.
Ana Birchallra és a szocialistákra visszatérve, úgy vélem, a diszkréció szükséges (volt), de ugyanúgy meggyőződésem, hogy a hölgyet jobban meg kellett volna védeni méltóságában. Hiszen ki óvja meg ezek után a nagy nyilvánosságot, hogy, mondjuk, valami paparazzók ne filmezzék le a szélsőséges pártvezér legintimebb pásztor-négypercét, és elárasszák ízléstelen képeivel a blogteret?
Komolyra fordítva a szót, Ana Birchallnak is, jellemző módon, egyik pártbeli kolléganője, az európai parlamenti képviselő Corina Creţu kelt a védelmére leghatározottabban, internetes naplójában.
Én bizony megszavaztam volna Ana Birchallt! És – hony soit qui mal y pense, kárhozott legyen, ki rosszra gondol – nem erotikus álmaim alapján, hanem mert tudom: megállná a helyét, jóval kevesebb perverziót követne el, mint a rózsaszín masnikban meg cédulákkal megjelenő rafinált társai.
