Szabadtér

Entries from Szeptember 2008

Morális szex

Szeptember 30, 2008 · 6 hozzászólás

Ágoston Hugó

Politika és szex viszonyáról elmélkedve könnyen fennáll a sikamlósság kockázata. Ám a világ változóban, és különösen a szexuális viselkedés meg annak megítélése tekintetében sok álszemérmet és előítéletet levetkőzött. Bárcsak a politikai magatartás, a demokrácia és az egyéni szabadság tisztelete fejlődött volna annyit!

Hogy mindjárt az elején kezdjem: szégyenletesnek tartom, hogy az egyik szocialista képviselőjelölt hölgy gépkocsiban történt – állítólagos, de mégis szinte biztos, hiszen hallgatólagosan elismert – orális nemi aktusa az illető kizárását vonja maga után a politikai életből.

A nemi érintkezés ugyanis magánügy, és ha az illetőnek és partnerének jólesett, váljék egészségükre. Inkább azt a perverz lesipuskás álpaparazzót kellene megbüntetni – törvényesen! –, aki (feltehetőleg politikai megrendelésre) felvételeket készített, és azokat nyilvánosságra hozta.

Ana Birchall nem Monica Lewinsky; soha eszébe nem jutott volna elmondani az esetet, hát még „profitálni” belőle. (Először, ijedtségében még tagadni is próbálta.) Egyszerűen azt tette, amit akkor is tett volna, ha nem képviselő- vagy miniszterjelölt.

Aktusa még csak perverziónak sem minősíthető, hiszen az orális szex önmagában régen nem az. Politikai karrierje durva külső beavatkozásnak esett áldozatául, ami miatt valakinek felelnie kell. Ana Birchall nem büdöscigányozott (ami politikailag is, erkölcsileg is helytelen), nem vezetett ittasan (ami rendőrileg büntetendő, hacsak az illető nem a törvény fölött álló személy), nem követte el a legkisebb szabálytalanságot sem, mégis neki, az áldozatnak kell megfizetnie azért, mert belegázoltak a magánéletébe. 

Lehet, hogy pártja azért vonatta vele vissza a jelölését, mert óvni akarta a csőcselék és a sajtó, továbbá a politikai ellenfelek megalázó ellenkampányától. Lehet, hogy összeroppant volna a nyomás alatt, lehet, már össze is roppant (ahogyan nem roppanna össze pazar, egészséges teste más súlyok alatt!) – de talán akkor sem kellett volna őt kiközösíteni. Hiszen a méltósághoz mindenkinek joga van.

Tele volt a román sajtó a múlt héten egy másik hölgy ájtatos, álszent nyilvános fellépésével is – és lehetetlen volt fel nem figyelnünk a mérhetetlen disszonanciára a két eset között. Elena Udrea, a demokraták üdvöskéje, az államelnök kegyence nem olyasmit csinált, ó nem, ő nem szokott – ő horgolt gombolyagból kötőtűvel, bizony, mint egy jóságos aggszűz nagynéni.

Hát ebben van benne a politika minden perverzitása – ez a perverzitás! Próbáljuk megtalálni azt a látószöget, amelyből szemlélve ez a kötögetés közelebb áll az üzletszerű kéjelgéshez, mint az a másik de facto nemi aktus – és onnan, abból a látószögből a hazai politikai élet más jelenségeit is világosabban fogjuk látni.

Meggyőződhetünk róla, hogy közéletünkben mélységesen férfiatlan, szexista és a nőkre, egyenlő társainkra nézve megalázó viselkedésminták uralkodnak; megláthatjuk a mélységes képmutatást abban, ahogyan politikusaink könnyeket ontanak a felvevőgépek előtt, ahogyan korrupt alakok diktálják a korrupció elleni harcot (tolvajt kiált a tolvaj), ahogyan kommunisták ítélik el a kommunizmust, ahogyan képviselők megfúrják saját törvénykezdeményezéseiket.

Ana Birchallra és a szocialistákra visszatérve, úgy vélem, a diszkréció szükséges (volt), de ugyanúgy meggyőződésem, hogy a hölgyet jobban meg kellett volna védeni méltóságában. Hiszen ki óvja meg ezek után a nagy nyilvánosságot, hogy, mondjuk, valami paparazzók ne filmezzék le a szélsőséges pártvezér legintimebb pásztor-négypercét, és elárasszák ízléstelen képeivel a blogteret?

Komolyra fordítva a szót, Ana Birchallnak is, jellemző módon, egyik pártbeli kolléganője, az európai parlamenti képviselő Corina Creţu kelt a védelmére leghatározottabban, internetes naplójában.

Én bizony megszavaztam volna Ana Birchallt! És – hony soit qui mal y pense, kárhozott legyen, ki rosszra gondol – nem erotikus álmaim alapján, hanem mert tudom: megállná a helyét, jóval kevesebb perverziót követne el, mint a rózsaszín masnikban meg cédulákkal megjelenő rafinált társai.

http://umsz.manna.ro/velemeny/moralis_szex__2008_09_30.html

Kategóriák: Modernizáció · Sajtóbakik

Melléfogás

Szeptember 17, 2008 · Szólj hozzá

Chirmiciu András

Nem politikai pártként indul az MPP az őszi választáson, hanem függetlenként indítja embereit azokban a körzetekben, ahol esélyesnek véli.

Az MPP elnökségének minapi döntése komoly elégedetlenséget okozott a párton belül: a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi szervezet is bírálta a döntést, a pártként való indulást javasolva alternatívaként.

Jóllehet a belső széthúzás tükrében a döntés korántsem tekinthető véglegesnek, a polgáriak válsága felszínre tört. A Tőkés László tavaly novemberi sikerén felbátorodó polgáriakat hideg zuhany érte a júniusi helyhatósági választásokon. A vártnál szerényebb eredmény azonban lényegesen meggyengítette alkuerejét az RMDSZ-el folytatott tárgyalások során. Amelyek nem vezettek semmilyen eredményre. Nem is vezethettek, mivel az RMDSZ országos vezetősége nem hajlandó semmilyen engedményre: különben az alternatív irányzatok nem szorultak volna ki a szövetségen kívül. Engedményre csupán a polgáriak támogatottsága kényszeríthette volna.

Az MPP gyötrelme tehát folytatódik. S a minapi döntés aligha jelent megoldást. Legfeljebb rövid távon. Egy-két független jelölt talán besurranhat a parlamentbe, mindenesetre könnyebben, mint az MPP az alternatív küszöb által, azaz 3 szenátori és 6 képviselői körzet megnyerésével. Viszont éppen a párt jogosultsága válik kérdésesé: miért is volt akkora csinnadratta az MPP bejegyzése körül, ha emberei ugyanúgy függetlenként indulnak, mint azelőtt?

Felvetődik azonban a felelősség kérdése is: míg Szászék nem győzték említeni Markóék felelősségét az államelnök menesztésére kiírt tavaly májusi népszavazáson való leégésért, saját maguk sem hajlandók vállalni az MPP valószínű kudarcának következményeit.

Az agónia azonban mindenekelőtt a legérzékenyebb kérdésre is fényt derít: a polgáriak tehetetlenségére. Az MPP-nek sem konkrétan megfogalmazott politikai credója, sem szervezeti háttere, sem erős emberi gárdája sincsen. A székely autonómia szlogenje, valamint Tőkés László, Orbán Viktor vagy Traian Băsescu karizmatikus személységére való hivatkozás nem elég az RMDSZ-el szembeni reális alternatívához. Amelyet az erdélyi magyarság jelentős része továbbá is szükségesnek tart.

http://www.nyugatijelen.com/allaspont/mellefogas.php

Kategóriák: MPP · Szívügyem a kampány · Transylvanicum

Tőkés László a ’80-as évek fogságában

Szeptember 14, 2008 · 5 hozzászólás

Nagyon élevezetes volt nézni a péntek esti Markó-Tőkés vitát. Jó volt látni most már nyílvánosan is, hogy milyen érvek ütközhettek azokon az egyeztető beszélgetéseken, amelyek végül csak egy „majdnem aláírt” egyezményhez vezettek.

Tőkés László nyelvezete, mentalitása azonban elárulta azt, hogy miért nem sikerült most sem a két félnek megegyezni, és miért lesz ez a jövőben is szinte lehetetlen. Két árulkodó szó, és egy általános hozzállás zavart meg a legjobban.

Az első az „áruló”. Kifejezetten iritál ez a szó a politikában, és főleg a(z erdélyi) magyarban. Tőkés máig nem volt képes felfogni, hogy mi az a pluralista társadalom, bár váltig ennek szükségességét hangoztatja. Nem képes azt megérteni, hogy a választás szabadsága azt is jelenti, hogy a nemzet jövőjét is többféleképpen képzelhetjük el, többféleképpen dolgozhatunk érte. Tőkés abban a nagy orbánista tévedésben él, hogy mindenki, aki nem annyira nacionalista asztaldöngető mint ők, és nem a múlt visszaállításáért küzd, az áruló. Tőkés szerint tehát áruló a magyarság fele (MSZP, SZDSZ szavazok odaát), a liberálisok és kompromisszumkészek az MKP-ben, vagy az RMDSZ-ben. Itt teljesen egyértek Markó válaszával: áruló az, aki azt mondja, hogy itt semmit sem érdemes csinálni, itt nem kell dolgozni, innen el kell menni – de más senki! Színes társadalmunk van, ebben mindenféle jövővíziónak helye kell legyen. Annak is, amely nem a múlt restaurálásáról szól, hanem egy békésebb, együttműködőbb, modernebb jövő építéséről.

A második szó az „elnyomó” volt. Én nem érzem úgy, hogy a románok elnyomóink. Ha a románok elnyomók, akkor minek lehetne nevezni olyan nemzeteket, amelyek a kisebbségeiknek semmiféle jogokat nem adnak meg, sőt akár kiirtásukon is dolgoznak? Hogyhogy elnyomó az a nemzet, amely nyelvhasználati jogokat, kisebbségi oktatást, egyházi autonómiát, politikai részvételt, sőt kormányzást biztosít a kisebbségének? Tőkés úgy látszik nem tudja azt, hogy milyen viszonyok között tengődik a világ és részben Európa kisebbségeink jó része. Persze még bőven van amiért küzdeni, de hogy elnyomva nem vagyunk az teljesen biztos. Egyszerűen nem igaz. Ha 100%-nak vesszük a finnországi svédek helyzetét és 0%-nak a darfúri kiírtás alatt álló feketék helyzetét, akkor az erdélyi magyarság valószínűleg valahol 75% körül van. Ez nem elég, és küzdeni kell még a 100%-ig, de azt állítani 2008-ban, hogy országtársaink elnyomóink egy hatalmas szükenlátást és időből kiesettséget jelent.

A harmadik dolog ami különösen zavart Tőkés László véleményében az az erdélyi magyarság problémáinak megoldására ajánlott „harcos gyógyir”. Tőkés az agresszívebb külpolitikát, és a radikálisabb belpolitikát látja a járhatóbb útnak. Szerinte az erdélyi magyarság kormányzásban való részvétele túl sok kompromisszummal jár, és nem hoz elég eredményt. Én attól félek, hogy az a fajta radikális, konfrontációs, az országodat külföldön állandóan beperelő politika, amit ő képvisel, volt az előszobája minden etnikai konfliktusnak, ami az utóbbi évtízedekben fellobbant kontinensünkön. Az a hozzállás, hogy a kormányomat elnyomónak és nem partnernek tekintem, az a vélemény, hogy az ország, amelyben élek egy fals képződmény, amelyben nekem így nincs helyem, kimondottan hozzájárult a boszniai, koszovói, északír, macedon, dél-oszét, stb polgárháborúk elindulásához, fenntartásához. Ez a fajta mentalitás a gyökere annak az elidegenülési érzésnek, mely szerint ez az ország nem az enyém, ez engem elnyom, nem fogadom el, szembe megyek vele ha kell Brüsszelben, ha kell Washingtonban, ha kell itthon, ha szükség már nem csak a politika porondján, hanem „önvédelmi harcban”. 

Próbálom megérteni a püspök hozzállását, de ez 2008-ban már nem megy nekem. Inkább 1988-at idézi. Azokat az éveket, amikor tényleg elnyomtak minket, amikor árulók juttatták saját barátaikat a Szeku vallatópincéibe, amikor tényleg az egyetlen küzdelmi tér a nyugati lobbi volt. Csakhogy mindez már sok éve megváltozott. Erdélyben még soha nem tapasztalt magyar kulturális, oktatási, szerveződési, építkezési “reneszánsz” van. Én ma itthon érzem magam Erdélyben, Romániában, és ezzel az én generációm nagy része így van. Tőkés csiszolódott Brüsszelben, de lényegében továbbra is radikális, kiengesztelhetetlen maradt. Az általa kínált út előbb-utóbb konfliktusokhoz vezethet a többséggel, és magunk között is.

Én azt gondolom, Tőkés László egyre jobban elszakadt az utóbbi évek valóságától. Tőkés nem olvasta a kisebbségi jogokat biztosító újabb törvényeket; nem nézett rá kisebbségi oktatási statisztikákra, nem vette észre, hogy már rég nem az a kérdés, hogy vannak-e magyar iskoláink és egyetemeink (sosem volt ennyi), hanem, hogy van-e értelme egy-egy újabbnak tekintve a demográfiai változásokat; nem nézte meg, hogy mekkora mértékű román költségvetési pénzek költődnek el magyar közösségi célokra; nem jár az utcán, nem beszélget az emberekkel, nem vette észre, hogy ez az ország, és ez a közösség is vele együtt megváltozott, fejlődött. Ő egy burokban él, autók, repülök, egyházi tanácstermek, magyarországi múltsirató pártok és intézmények ablakán keresztűl látva csupán az erdélyi való világot. Ő ma is abban a Romániában él, ahol a magyarság az üldözött, a románok az elnyomók, a kormány egyházellenes, a politikai hatalmat a kommunista párt képviseli. Tőkés még mindig úgy viselkedik, úgy gondolkodik, mintha a Szeku ki akarná lakoltatni, mintha a magyarság szenvedő hősökre és a hatalommal együttműködő árulókra oszlana. Attól félek EP képviselőnk leragadt a 80-as évek barikádoló, védekező, sértett világába, és láthatóan onnan kilépni nem tud.

Ez sajnálatos, hisz ilyen felfogás mellett szinte lehetetlennek látom a progresszív, modernizáció-párti oldallal, az RMDSZ-el való kiegyezését. Pedig jobb lenne együtt dolgozni a megmaradt 25%-ért is. Tényleg.

Annak aki pénteken nem látta, a Duna TV-s vita megtekinthető ezen a linken.

Kategóriák: Nemzetsiratás · Transylvanicum · Tőkés

A székelyek és a nemzetközi szállítás

Szeptember 7, 2008 · Szólj hozzá

Személyes tapasztalataim két sorban, mivel a Hargita Népe és a Transindex is újfent foglalkozik a témával, és főként eme kijelentés miatt: “E cég járatai Budapesten egy városi közmegállóból indulnak, amely Orbán szerint a legcsekélyebb feltételeket sem biztosítja a nemzetközi forgalomban, Erdélyben pedig – fűzte hozzá –, hol egy megállást tiltó tábla alatt, hol egy útkereszteződésnél, hol pedig egy töltőállomásnál veszi fel vagy teszi le utasait.”

2008 szeptember 5., péntek. 22,16. Az OpenWorld magyarországi járata, HR 06 J** (számtábla további adatai nálam) mikrobusz, utánfutóval megáll a kolozsvári Monostor negyedben, a Billa áruház előtti közszállitási autobusz parkolóban. Egy utas kiszáll a sofőr mellől, tesznek-vesznek. Aztán az egy utas hijján tele levő busz továbbindul.

Egyedi este, vágná rá Orbán, de nem. Rendszeresen, nap, mint nap ugyanazon a helyen vesznek fel, vagy éppen tesznek ki utasokat a székelyföldi csupatisztességes szállítók. Egy olyan megállóban, ahol számukra tilos a parkolás.

Kategóriák: Honvédelem · Modernizáció · Transylvanicum

Modern képmesék: tanuljunk kapitalizmust

Szeptember 3, 2008 · 1 hozzászólás

Eheti két képmesénk a versenyképesség fontosságát magyarázza el olyan területeken ahol eddig nem igazán voltunk ehhez hozzászokva: oktatási rendszer és állami hivatalok.

15. Tanulni, tanulni, tanulni

Azoknak akik meg szeretnék érteni, hogy miért is fontos az EU Life Long Learning programja az ő életükben is:

12. Rendszerváltás a pecsétgyárban

Azoknak akiket túl sokat szivattak állami hivatalokban (vagyis mindenkinek), és azoknak akik oda készülnek dolgozni:

Kategóriák: Modern képmesék