Virtuális tornaórák

Alig néhány hónapnyi (botránytól és cirkusztól távolról sem mentes) tevékenységének hála, tanügyminiszterünknek többször is sikerült már alaposan magára irányítania az ország figyelmét. Legutóbbi remeklése, a tornaórák átszervezését célzó ötlet méltán folytatja a hazai sport azon hagyományát, miszerint élsportolóink tündökölnek a nemzetközi versenyeken, a közönséges halandók túlnyomó részének viszont nemhogy a dobogóra állás, de az uszoda- vagy fitnesszterem-használat élményét sem volt még alkalma testközelből megtapasztalnia.

Valamikor 89 előtt esett meg a dolog, hogy megcsodáltam az új, (akkor még) korszerű(nek számító) nagyváradi fedett uszodát. Büszkék is voltak rá a váradiak, hiszen a medencének köszönhetően vízilabdázóik zsinórban szerezték meg a dobogós helyeket a nemzeti bajnokságban. A látottak és hallottak hamar meghozták a kedvemet egy kiadós úszásra, így rögtön a nyitvatartás felől érdeklődtem.

A méltatlankodó válasz nem váratott magára. Hogyan is képzelem a dolgot? Ha az uszoda a nagyközönség számára is nyitva lenne, mikor lenne idő a versenyúszók és a vízilabdások tréningjére, magyarán

mi lenne az érmekkel és a város sportéletével?

A tragikomikus helyzet – Ecaterina Andronescu tanügyminiszter áldásos ötletének köszönhetően – megismétlődni látszik. Úgy néz ki, hogy illetékeseinknek pont addig terjed az agyuk, mint 20 évvel ezelőtt: nyomassuk továbbra is keményen a versenysportokat a néhány tízezer kivételezett – valamint a nemzet – minél nagyobb dicsőségére, a szürke átlag pedig igazán beérheti a sportújsággal, a tévés közvetítések közbeni nassolással vagy a lelátók és az ellendrukkerek szétverésével.

Ez utóbbi legalább testmozgásként is felfogható.

Azt ugyanis senki sem gondolhatja komolyan, hogy a tornatanároknak különösebb türelmük lesz a „diákok versenyszellemének fejlesztése” címén az átlagnál soványabb vagy kövérebb, esetleg ügyetlenebb vagy félénkebb gyermekekkel foglalkozni. Való igaz, mért is kínlódnának velük, amikor borítékolhatóan az iskolai csapat teljesítménye alapján fogják értékelni a tanári teljesítményüket is. Így az a néhány kiválasztott lesz az új rendszer haszonélvezője, aki egyébként is sportolna, a többiek – a hazai (már alapból egészségtelen) táplálkozás illetve életmód amerikai stílusú megfejelése áldozatainak egyre népesebb tábora – szép lassan le fognak morzsolódni, megkapják majd az átmenőt minden félév végén és

még lábatlankodásukkal sem kell hogy zavarják

az iskola versenysportolóinak sikert és elismerést hozó tevékenységét.
Ahelyett, hogy hetente háromszor uszodába és/vagy fitnesszterembe terelnék az egész társaságot, ahol szaktanári felügyelet alatt mindenki (a hátrányos testalkatú vagy a testmozgást zsigerből utáló is) megtalálhatná a számára kedvesebb, előnyösebb és eredményesebb testnevelési módozatot.

De minek.

Csupán azért, mert egy ország testileg és szellemileg egészséges, mozgás- és életszerető állampolgárokkal büszkélkedhet, még egyetlen olimpián vagy világbajnokságon sem osztottak aranyérmet…