Ady és a magyartanárnő esete a kurvasággal

Adott az ‘A’ szöveg…

Ady Endre a modern magyar líra vezéralakja, a teljességigény és mindenségvágy megszólaltatója. A XX. század emberének drámai küzdelmeit a lélek ősi rétegének megszólaltatásával fejezte ki. Költészetének középpontjában a személyiség áll, de a magyarságnak is vátesze volt, prófétai küldetéstudattal és szerepvállalással. A szimbolizmus és a szecesszió jegyében költészeti forradalmat hajtott végre. Egyéni mitológiát teremtett, verseinek középpontjában a ő énje áll. A tér és az idő fiktív. A versvilág elemei jelképesek, a történések lelki-tudati folyamatokra utalnak. Jellegzetes szimbólumai: Léda, pénz, halál, magyarság, kurvaság, Isten, forradalom, háború, vénülés, érzés.

… és a ‘B’ szöveg.

Ady Endre a modern magyar líra vezéralakja, a teljességigény és mindenségvágy megszólaltatója. A XX. század emberének drámai küzdelmeit a lélek ősi rétegének megszólaltatásával fejezte ki. Költészetének középpontjában a személyiség áll, de a magyarságnak is vátesze volt, prófétai küldetéstudattal és szerepvállalással. A szimbolizmus és a szecesszió jegyében költészeti forradalmat hajtott végre. Egyéni mitológiát teremtett, verseinek középpontjában a ő énje áll. A tér és az idő fiktív. A versvilág elemei jelképesek, a történések lelki-tudati folyamatokra utalnak. Jellegzetes szimbólumai: Léda, pénz, halál, magyarság, Isten, forradalom, háború, vénülés, érzés.

Amennyiben kedves olvasóinknak pont annyi türelmük volt átrágniuk magukat a fenti szópuffogtatásokon, mint nekem begépelni őket, inkább jönnék is a farbával: igen, a két szöveg közötti egyetlen különbség mindössze a ‘kurvaság’ szó (a jellegzetes szimbólumok felsorolásánál keresendő).

Úgy látszik, a B szöveget papírra vető tizenkettedikes tanuló számára igencsak zsenánsnak tűnhetett leírni (vagy inkább a padtársáéról lepuskázni) ama bizonyos kifejezést – azt ugyanis a kedves olvasók máris gyaníthatják, hogy iskolai dolgozatokból idéztem. Valóban, a szövegrészek minden valószínűség szerint magyar érettségire felkészítő anyagból íratott rögtönzések termékei – a tárgyi bizonyítékok egy rangos kolozsvári magyar tannyelvű középiskola egyik osztálytermében kerültek a kezembe.

Nem is tudom, melyik a nagyobb kurvaság.

Az, hogy Adynak volt képe az említett szimbólumhoz folyamodni?
Vagy inkább az, hogy maholnap felnőtt emberek ilyen gyerekes módon – és főleg gátlástalanul – puskáznak?
Esetleg – ha mégsem puskázásról lenne szó – az, hogy egy magyartanár(nő) képes legyen efféle hadovát nemhogy órán előadni, de szóról szóra bemagoltatni jobb sorsra érdemes diákjaival?
Sőt az, hogy érettségiztető tanárokat (érettségi vizsga címén!) be lehessen etetni egy ennyire semmitmondó, irodalomelméleti közhelyekkel tűzdelt, fűrészkorpaízű és -állagú sablonszöveggel – na meg azzal, hogy akármelyik vizsgázó tanuló csak úgy ni, saját fejére és önálló gondolataira hagyatkozva szokott előrukkolni a megtestesült tankönyvízűség hasonló gyöngyszemeivel?

Szidhatjuk, feleim, a tanügyminiszter-asszonyt, megéri a pénzét. De a magyar irodalom tanításának ennyire beszédes szegénységi bizonyítványát tekintve ideje körülnéznünk saját portánk tájékán is…