Azaz saccra ennyi lehet Magyarország lélekszáma jelen pillanatban. Igen, a becslések szerint mostanság léphették át másodízben is a tízmilliós pszichológiai határt az anyaországban, ezúttal viszont felülről. Súlyos helyzetről, néhányan egyenesen nemzeti katasztrófáról beszélnek – de tényleg annyira sötét az ördög, mint amilyennek festeni próbálják?
A negatív születési rátát kritikus problémaként kezelő mainstream álláspontról a Véleményvezér internetes portált idézzük, mely szerint „a népességfogyásból nagy bajok lesznek”:
Az idősek számának növekedésével egyre emelkednek a nyugdíj- és az egészségügyi kiadások, miközben a csökkenő születésszám miatt egyre kevesebben lesznek, akik munkájukkal el tudják tartani a szociális rendszert. Emiatt, illetve a lakosságszám csökkenése miatt is esni fog a belső kereslet, a beruházások, a gazdasági növekedés. Mindenre, így a szociális kiadásokra is kevesebb fog jutni.
A vázolt forgatókönyv – első látásra legalábbis – tényleg aggasztó. De mielőtt még ennek boncolgatásába kezdenénk, azért tisztességes lenne azt is megemlíteni, hogy magyar politikum – nem kevéssé kétkulacsos módon – inkább a Bikini együttes Lóhere c. slágerjének stílusában viszonyul a kérdéshez:
Mást mondok és mást gondolok,
Féltem, ami nincs, ez benne a vicc!
Azaz kifelé nagyjából a fennebb vázolt álláspontot kommunikálják, de mögötte valójában egyesek a magyar nemzet nagyságát, tekintélyét, világpolitikai befolyását, potenciális „középhatalmi” státusát féltik a negatív demográfiai mutatók kapcsán; mások nem is annyira a magyar állampolgárok számának csökkentése miatt aggódnak, hanem a magyar nemzetiségűek alacsony gyermekvállalási kedve miatt – természetesen a cigányokhoz és a közel- vagy távol-keleti bevándorlókhoz képest, mivelhogy
így Magyarország egyre kevésbé lehet a „Magyarok országa”.
Ezenkívül a „szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be a földet” bibliai vezérelv sérülése is ott a panaszlistán, sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy megint mások már lázasan számolgatják, vajon a szavazóréteg nyugdíjaskor felé tolódása a jobb- vagy a baloldalnak fog-e kedvezni a következő választásokon.
A fenti, érvnek tekintett valamik elemzése külön megérne egy-egy bejegyzést, de a számunkra izgalmas kérdés inkább az, hogy a „hivatalos”, fősodor-beli álláspont tényleg annyira súlyos képet vetít-e előre – és ha igen, van-e esélyünk vagy egyáltalán érdemes-e hadakozni a jelenség ellen.
Nos, tetszik vagy nem, az elöregedés valójában
éppen annyira kikerülhetetlen jelenség, mint a globalizáció.
Lehet tüntetni, agitálni, kardot csörgetni, de legjobb, ha még idejében felkészülünk az újabb társadalmi és szociális szemléletmód-váltásra. Ugyanis már csak a helyi (tehát magyarországi/európai) kontextusban vizsgálva is problematikusnak tűnik a pozitív szaporodási ráta erőltetésének népességpolitikája, mint megoldáskísérlet: az egészségügyi ellátás látványos javulása érezhetően kitolta már – és még ki fogja tolni – a születéskor várható elhalálozási életkort. A (nyugati stílusú, fogyasztói társadalmak cégérének tekinthető) egyre fokozódó környezetszennyezés, növekvő stressz, egészségtelen életmód és táplálkozás következtében a munkaképes kor határa viszont enyhén szólva nem követte arányosan a megnövekedett élettartamot. Érthetőbben fogalmazva, nem minőségi, csupán mennyiségi változásról – puszta élethosszabbításról – van szó. Olyan idősekről, akiket nem a munka és az életerő, hanem az egyre fejlettebb gyógyszerek és orvosi technika tart életben. Cinikusabban: az adófizetők pénze. Így a rámenős népességnövelési politika valójában
csak a pénz problémáját oldja meg.
De önmagában ettől még – finoman fogalmazva – nem lesz több erdő vagy legalább zöldövezet, több ivóvíz, kevesebb kipufogógáz, nem lesznek élhetőbb körülmények. Sőt. Az egyre népesebb ország éppen hogy egyre több erőforrást fog felzabálni, egyre egészségtelenebb környezetben – és bezárul a kör.
Ha pedig globális összefüggésben nézzük a dolgokat, kiderül, hogy a minél több fiatal, annál több munkáskéz sem éppen olyan egyértelmű összefüggés. Egész iparágak komplett robotizálására is lenne már technológia, de minek, ha nyugati szemmel nevetséges órabérért a harmadikvilág-beli munkás megcsinálja mindezt két kezével. Csakhogy a gazdasági növekedéssel és a technika fejlődésével a harmadik világ polgárainak számára (főképp Indiára és Kínára gondolunk) is egyre elérhetőbbé válnak a „civilizált” életet jelentő erőforrások. Azaz egyre többen engedhetik meg maguknak a
fenntartható fejlődéssel köszönő viszonyba se kerülő,
pazarló nyugati életmódot, újabb érvágásként a bolygó amúgy is ingatag ökológiai egyensúlyának. És azt a luxust is, hogy ne vállaljanak többé éhbérért végzendő munkát. Így lehet a „mégharmadikvilágabb” munkaerő után futni (Afrika), vállalva az immár sokkal nagyobb biztonsági/egészségügyi kockázatot, vagy átállni az immár kifizetődőbb, humánusabb, de végső soron masszív munkanélküliséget generáló automata gépsorokra. Hát evidens, melyik megoldás bizonyul majd ésszerűbbnek és gazdaságosabbnak. És egyszer csak arra ébredtünk, hogy nem csak távol-keleten, de lassan nálunk is egyre több a munkás és egyre kevesebb a munka…
Így hamar kiderül, hogy valójában nem is az alacsony népességszaporulat lesz az, ami a jelenlegi társadalmi-szociális berendezkedés alapos újragondolására fog kényszeríteni, hanem az ennél sokkal nagyobb horderejú, globális tényezők.
Azon persze sok vita nincs, hogy a Földet majdhogynem kilátástalan mértékben népesítettük túl, legfeljebb az arányok tekintetében van némi egyet nem értés. Egyes források szerint jóval egymilliárd alatt keresendő a fenntartható fejlődés tekintetében még elfogadható emberiség-lélekszám, azaz legalább tízes(!) nagyságrenddel vagyunk máris többen, de a jóval reálisabbnak tűnő
másfél földnyi ökolábnyom is eléggé ijesztően hangzik.
Azaz még ez utóbbi esetben is pengeélen táncolunk, mert az egyre népesebb indiaiak csak negyede álljon át a civilizált életmód egyik fontos kellékének, a toalettpapírnak használatára, roppant hirtelenséggel tűnnének el az erdők a földgolyóról. És hol vagyunk még a családonként legalább egy tévét, egy kocsit stb. jelentő életmodelltől, amitől az indiait – a begyűrűzött nyugati modell hatására – már nem is inkább a princípiumok, hanem csupán az egyre kisebb akadályt jelentő pénz választ el? Így globális szinten legalábbis a negatív népességszaporulat vitán felül kívánatos.
Arról viszont már annál inkább megoszlanak a vélemények, hogy azért a negatív népesedési rátájú kontinensünk ettől még „lokálisan” miért nem szorgalmazná a magasabb születésszámot, elejébe szaladván annak a szélsőjobb(?) félelemnek, hogy fejkendők, sötét arcok és
„mecseterdő” jellemezze a jövő Európáját.
Nos – túl azon, hogy mennyire természetes vagy sem a lakosság egyre hangsúlyozottabb bolygószintű keveredésének folyamata (és ezzel együtt értelemszerűen a masszív európai bevándorlás), a válasz eléggé hasonló ahhoz, hogy miért kell szelektíven hulladékot gyűjteni, erdősíteni, környezetbarát gépkocsikat tervezni, ha a világ más részein amúgy is szeméthegyek tornyosulnak, esőerdőket irtanak, és olajkatasztrófákkal szennyezik az óceánt. És az is kérdés, hogy ha valamilyen csoda folytán hirtelen negatívba fordulna a globális szaporulat, Magyarország akkor is a saját negatív rátája miatt keseregne, vagy esetleg partner lenne a végre-valahára fenntartható fejlődési irányba forduló új paradigma implementálásában. Mert ha igen,
tulajdonképpen miért is kellene várni a „csodára”?
Természetesen az is egy elképzelés, hogy – bár addig, amíg lehet – erőltetett szaporulattal próbáljuk védeni a civilizált Európa őshonos lakosságát és egyre szigorúbb bevándorlási politikával és a földgolyó fejletlenebbik részének gátlástalan kizsákmányolását (sic!) folytatva kíséreljük meg továbbra is gettóként elszigetelni a harmadik világot a nyugati országok fémjelezte életszínvonaltól. Közönségesebben fogalmazva hagyni, hogy megsüljenek saját zsírjukban, a keresztény civilizáció védelmének szent nevében. De ha már évtizedek kérdése, hogy egy Iszlámábád–Budapest repülő(?)út ne legyen nagyobb ügy, mint egy Marosvásárhely–Kolozsvár átruccanás manapság, ez a felfogás lassan nemcsak etikai meggondolásokból, de pusztán
technikai szempontból is erőst kérdéses.
Úgyhogy, amíg nem késő, érdemes lenne elgondolkozni, hogy beérjük-e az önző, rövidlátó, globális kihívásokat szőnyeg alá seprő magyar anyák, alkossatok minél több magyar gyermeket látszatmegoldásával, vagy inkább a lassú, biztonságos népességfogyást eredményező kétgyermekes családmodellt választjuk és megpróbálunk az elöregedés amúgy is elodázhatatlan kérdéséhez érdemben új társadalmi és szociális modellt kidolgozni – még akkor is, ha a túlnépesedésért leginkább felelős távol-keleti országok egyelőre legalábbis nem partnerek ebben. (Mert ugye elég furcsa bolygószintű túlnépesedési katasztrófáról papolni, s ugyanakkor kárhoztatni az egyedüli fennartható megoldást: a népességszám – természetes, vagy akár szabályozott – csökkenését.) És ennyitől még természetesen nem fognak visszatérni a paleolitikus paradicsomi állapotok, de hogy a mostani globális népességszaporulattal nem érjük meg a jövő századot, az hétszentség.
Nem szándékunk azt állítani, hogy a fenti gondolatmenet ne lenne vitatható, esetleg az egyedüli helyes utat jelentené a kérdéskör megközelítésében. Arról sincsenek illúzióink, hogy az emberiség egészére vonatkozó ellenőrzött népességcsökkenést össze lehetne hozni a jelenlegi,
folytonos terjeszkedésre alapuló
gazdaságpolitikai mechanizmusok akár gyökeres felülvizsgálata nélkül. De alaposan megfontolandó érveket jelenthet azok számára, akik nemcsak minden abortuszban, de minden elhasznált óvszerben is egy-egy fekete bejegyzést látnak a magyar nemzet gyarapodásának statisztikájában. Na meg minden újszülött magyar gyermekben nem annyira a család örömét, mint csupán egy újabb ágyútölteléket – a rivális népcsoportok és nemzetek ellen vívott demográfiai háborúba.
Lolka
kesztió
Tihi
birobela
(vendégbejegyzés)
Talon Karrde
2010. Szeptember 20.
Nem igazán tudnék sokat hozzáfűzni most a poszthoz, de mindenesetre érdekes dolgokat olvastam benne és számomra egy új megközelítése a problémának.
“Közönségesebben fogalmazva hagyni, hogy megsüljenek saját zsírjukban, a keresztény civilizáció védelmének szent nevében. ”
Ezzel annyiban vitatkoznék hogy szerintem sokkal elhanyagolhatóbb a keresztény egyházak hatása, szerintem sokkal inkább az emberek elkényelmesedése az ok, egyszerűbben: azért nem vállalnak gyereket, mert így lazább életet élhetnek. Persze az sem mindegy, hogy a nők a házasság és esetleges gyermekvállalás előtt mennyire vitték túlzásba a fogamzásgátló tabletták szedését (persze ez a pasi kotonhúzási hajlandóságának is függvénye), manapság sajnos egyre több az olyan eset, ahol komoly kezelésbe és pénzekbe kerül az, hogy egy nő terhes maradjon, ha egyáltalán képes gyereket szülni.
P.S.: Az LC blogon eléggé hiányolják a posztokat.
kesztió
2010. Szeptember 20.
Vigyázz!
A keresztény civilizációt itt „keresztény kultúrkör civilizációjaként”, azaz nyugati berendezkedésű civilizációként emlegetem.
Nem mondom, hogy nem lennének alapos fenntartásaim az egyházak ellen, de ebben a mondatban nem az egyházról volt szó, legalábbis semmiképpen nem elsősorban.
OFF
A limbára egyszerűen nincs időm (de akkor mért van a Szabadtérre, ugye…), de megpróbálok feltenni valamit a héten.
Talon Karrde
2010. Szeptember 20.
OK, de a “szent nevében” szókapcsolat a mondat végén nem épp erre engedi következtetni az olvasót.
amok
2010. Szeptember 20.
Már mi a probléma azzal, hogy: egy nemzet túl szeretne élni? vagy ahogy te mondod: “a nagyságát, tekintélyét, világpolitikai befolyását, potenciális „középhatalmi” státusát” meg szeretné őrizni?”
Mi a baj azzal, hogy egy ország szeretné megtartani a pénzügyi stabilitását, amit most nagyban a demogáfiai problémák fenyegetnek?
Mi a baj azzal, ha egy kultúra – pl. az európai, keresztény szeretne fennmaradni, és nem szeretne egy globális szarba beolvadni, illetve nem szeretné megadni magát pl. az iszlám nyomulásának?
Honnan tudod, hogy a globalizáció örökké fog tartani?
Más szempontból: mit számít a föld demográfiai mutatói szempontjából, ha 10 vagy 15 millió magyar van?
“megpróbálunk az elöregedés amúgy is elodázhatatlan kérdéséhez érdemben új társadalmi és szociális modellt kidolgozni – még akkor is, ha a túlnépesedésért leginkább felelős távol-keleti országok egyelőre legalábbis nem partnerek ebben. ” – létezhet -e ilyen szociális modell? Ki találja ki, és ki vezeti be? Honnan jön ide az többes szám első személy? Talán te is benne leszel a nemlétező Világkormányban, aki ezt a modellt kitalálja? Nem vetted még észre, hogy a világon ellenérdekelt felek harca folyik az erőforrásokért, és ebben általában a – demográfiai szempontból is – erősek győznek? Nem vetted észre, hogy nem léteznek világszintű egységes szociális modellek? Verseny van a különböző civilizációk között, amelyben épp vesztésre állunk.
És veled nem az van, hogy minden újszülött gyerekben nem a család örömét, hanem egy újabb potenciális környezetszennyezőt látsz? Mennyivel jobb ez az álláspont annál, mint aki egy újabb “ágyútölteléket” lát?
És egyáltalán: miért fáj neked, ha egy ország, vagy akár egy etnikum fenn szeretne maradni? Mert történetesen a magyarokról beszélünk? A fennmaradás szerinted nem létező, fizikai emberek sokaságán keresztül történik?
És egyáltalán, mi közöd Magyarországhoz? Foglalkozz inkább szeretett Romániád gondjával, tapsolj inkább az ottani népességfogyásnak.
kesztió
2010. Szeptember 20.
Nem fog örökké tartani. A középkori mintára fallal fogjuk körbevenni Európát, és figyelmeztetés nélkül lövünk majd a bevándoroni óhajtó harmadikvilág-beli hordákra.
Mindezt természetesen huszonegyedik századi technikával, mert a középkoriak még nem tudtak 11 ezer méter magasan repülni…
Nagyon csendben jegyzem meg. A kétgyerekes családmodell lassú, biztonságos népességfogyáshoz vezet – a gyermekvéllalás minden örömével együtt.
kesztió
2010. Szeptember 20.
Poszt módosítva:
Úgyhogy, amíg nem késő, érdemes lenne elgondolkozni, hogy beérjük-e az önző, rövidlátó, globális kihívásokat szőnyeg alá seprő magyar anyák, alkossatok minél több magyar gyermeket látszatmegoldásával, vagy inkább a lassú, biztonságos népességfogyást eredményező kétgyermekes családmodellt választjuk és megpróbálunk az elöregedés amúgy is elodázhatatlan kérdéséhez érdemben új társadalmi és szociális modellt kidolgozni – még akkor is, ha a túlnépesedésért leginkább felelős távol-keleti országok egyelőre legalábbis nem partnerek ebben.
Halford
2010. Szeptember 20.
Érdekes és elgondolkodtató megjegyzés. Csak kár volt beleerőltetni ezt: “mögötte valójában egyesek a magyar nemzet nagyságát, tekintélyét, világpolitikai befolyását, potenciális ‘középhatalmi’ státusát féltik a negatív demográfiai mutatók kapcsán; mások nem is annyira a magyar állampolgárok számának csökkentése miatt aggódnak, hanem a magyar nemzetiségűek alacsony gyermekvállalási kedve miatt – természetesen a cigányokhoz és a közel- vagy távol-keleti bevándorlókhoz képest, mivelhogy így Magyarország egyre kevésbé lehet a ‘Magyarok országa’.” Miért kell minden bokorban szélsőjobbot látni? Rögeszmés.
Halford
2010. Szeptember 20.
Pardon: Érdekes és elgondolkodtató BEjegyzés.
Sawyer
2010. Szeptember 22.
“mások nem is annyira a magyar állampolgárok számának csökkentése miatt aggódnak, hanem a magyar nemzetiségűek alacsony gyermekvállalási kedve miatt – természetesen a cigányokhoz és a közel- vagy távol-keleti bevándorlókhoz képest, mivelhogy
így Magyarország egyre kevésbé lehet a „Magyarok országa”.”
És ez miért baj, ha egyesek ezért aggódnak? Mindenki a saját közösségért aggódjon, én például a magyarokéért, ha te nem érzed magad a közösség tagjának, hanem a szabadelvűek közössége tagjának tartod magad vagy, akkor aggódj vagy ne aggódj a szabadelvűek szaporulatáért.
De arra semmi szükség, hogy állandóan próbálod bagatellizálni, nevetségessé tenni egy olyan közösség problémáit, amelyikhez te jól érzékelhetően nem kötődsz.
Egyébként pedig érveid elég gyengék. Attól, hogy világszinten probléma a túlnépesedés, attól mg nálunk nagyon komoly problémát fog okozni a népességcsökkenés. Mind gazdasági, mind szociális téren. Bár véleményed szerint nem baj a népességcsökkenés, inkább egy új társadalmi és szociális modellt kell kidolgozni, érdekes módon a rendkívül intelligens szabadelvű gondolkodók nem árasztanak el minket brainsttormingjaikkal a témában. Vajon miért?
Persze lehet jönni azzal, hogy bevándorlók kellenek, de ezzel van 1-2 probléma:
1. A bevándorlók csak egy kis része (jellemzően az azonos kulturális hátterű része) illeszkedik be a befogadó országba. Az eltérő kulturális hátterű bevándorlók jelentős részénél nem működik sem az asszimiláció, sem az integráció. Nyilván vannak kivételek, és lehet ezen vitatkozni, hogy ez most 10-20 vagy 30 %, de a tény és a tapasztalat az, hogy Európában milliós nagyságú etnikai gettók jöttek létre, ahol a fiatalok többsége egy rendőr láttán “szar Németországot” kiált (nyilván az ország iránti utálatából), nem pedig guten Tag-ot. Teát a bevándorlók 2-3. generációja nem is nagyon akar beilleszkedni. Márpedig akkor miért erőltetni a dolgot:
2. Bár arról nem beszélnek, de a bevándorlók integrációjának is vannak költségei. Nem is kicsik. Bár konkrét számokról nem tudok pontosan megjelölni, nem is hiszem, hogy vannak ilyen jellegű kimutatások európai szinten, de el lehet gondolkodni azon, hogy nem lenne-e hatékonyabb a gyermekvállalás támogatására fordítani azt az összeget. Csupán közgazdasági számítások alapján…
3. Azért mert a világ egy része túlnépesedett, azért miért kellene 1-1 adott közösségnek magát a lassú felszámolás és eltűnés sorsára ítélnie, és országát átadnia, egy hozzá semmilyen mértékben nem kötődő, új, bevándorló csoportnak. Minden közösség alapvető joga, hogy fennmaradjon, hisz aggódunk a kihalás szélére sodródott kis népekért Szibériában, az Amazonas őserdeiben vagy mindenütt a világon. Sőt, nagyon helyesnek tartjuk azokat a programokat, amik lehetővé teszik számukra életformájuk, kultúrájuk fenntartását. Akkor miért probléma, ha ugyanezt egy nagyobb, állammal rendelkező népnél is alapvetőnek tartjuk?
kesztió
2010. Szeptember 22.
@Sawyer:
Amit igazán demagógnak tartok, az a nemzethalállal való riogatás – csak azért, mert egyre kevesebb a magyar.
Finnországnak 5 millió lakosa van, és területe Magyarország területének három és félszerese.
Nincs kedved kiszámolni, hogy a jelenlegi népességfogyással Magyarország hány év alatt érné el az 5 milliót? Majdnem 400 év – még akkor, is ha időben lineráris népességcsökkenéssel számolunk, és nem vesszük figyelembe a halálozási ráta ugyancsak jelentős javulását.
Hát 400 év múlva nem lesz ember a földön, kedves Sawyer – se magyar, sem másmilyen, ha a jelenlegi globális népességszaporulatot nem lehet drasztikusan negatívba fordítani!
Nem akarok gonosz lenni, de nektek inkább nem a magyarság relatív csökkenése fáj – azaz, hogy nem tudjuk túlszaporodni a környező népeket, és emiatt a magyarok „súlya” egyre kisebb lesz a térségben? Mert más logikus magyarázatot nem igazán látok.
Ja, a szokásos jobboldali hozzáállás, amikor a nagynemzetiek döntik el, ki magyar és ki kevésbé.
Bár kevéssé is feltűnt neked, hogy a magyar nyelvet felsőfokon, az átlagmagyarénál lényegesen magasabb szinten bírom, kultúráját lényegesen magasabb szinten ismerem? És még van arcod a szemembe mondani, hogy kulturálisan nem kötődöm ehhez a közösséghez?!
Sawyer
2010. Szeptember 22.
“És még van arcod a szemembe mondani, hogy kulturálisan nem kötődöm ehhez a közösséghez?!”
A Te megnyilvánulásaid sugallják ezt.
“Nincs kedved kiszámolni, hogy a jelenlegi népességfogyással Magyarország hány év alatt érné el az 5 milliót? Majdnem 400 év – még akkor, is ha időben lineráris népességcsökkenéssel számolunk, és nem vesszük figyelembe a halálozási ráta ugyancsak jelentős javulását.”
Ez meg egyszerűen nem igaz. A csökkenés nem lineáris, hanem exponenciálisan gyorsul. Ajánlom figyelmedbe, a japán előrejelzéseket: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c6/Population_of_Japan_since_1872.svg
“Nem akarok gonosz lenni, de nektek inkább nem a magyarság relatív csökkenése fáj – azaz, hogy nem tudjuk túlszaporodni a környező népeket, és emiatt a magyarok „súlya” egyre kisebb lesz a térségben? Mert más logikus magyarázatot nem igazán látok. ”
Nem, engem az zavar, hogy az ország egy gazdasági katasztrófa felé menetel, amihez jónéhányan, mint pl. Te is, tapsolnak. Na és az is zavar, hogy pl. a Vajdaságban vagy Erdély nagy részén 50 év múlva nagyítóval kell keresni a magyarokat.
kesztió
2010. Szeptember 22.
Itt egy kicsit gond van a matematikával, mert az általad idézett grafikonon legalábbis a csökkenés lassúbb, mint a lineáris – azaz minél kevesebb a lakosság, a grafikon dőlésszöge annál enyhébb –, magyarul annál kevesebbel csökken a népességszám, pl. az előző év csökkenéséhez képest. Pont ugyanúgy, ahogy a radiokatív anyagok felezési ideje: ha pl. 1 gramm radiokatív anyagból egy év múlva csak fél gramm lesz, akkor két év múlva nem nulla gramm lesz (nem lineáris a fogyás), hanem negyed, majd nyolcad, stb. Tehát lassul a folyamat.
Engem pedig az, hogy erre a szaporodást (bocsánat: rivális népcsoport túlszaporodását) tartod megoldásnak, nem a kisebbségbarát légkört és a kulturális autonómiát.
OFF.
Ha idézel, zárd az idézetet <blockquote> és </blockquote> közé, sokkal követhetőbb.
Sawyer
2010. Szeptember 22.
“Engem pedig az, hogy erre a szaporodást (bocsánat: rivális népcsoport túlszaporodását) tartod megoldásnak, nem a kisebbségbarát légkört és a kulturális autonómiát. ”
Lehet kisebbségbarát a légkör, ha nincs egy magyar se.
Sawyer
2010. Szeptember 22.
Egyébként senki nem beszélt a rivális népcsoport túlszaporodásáról, csak te. Úgy látszik ez valami lázálom, ami időről időre előjön nálad, anélkül, hogy bárki is szóba hozná.
Sawyer
2010. Szeptember 22.
Ha pl. vesszük a 2000-es 125 millió főt, majd a 2020-as 123 milliós előrejelzést, akkor a csökkenés 1,6 %, majd 2020-40 között 123 millióról 106-ra csökken a népességszám, ami 14 % csökkenés, majd 2060-ra 86 millióra, ami újabb 20 % csökkenés 2040-hez képest, majd 2080-ban 64 millióra 86-ól, ami 26 % csökkenés (22 millió fő), majd végezetül 2100-ban 48 millió emberrel számolnak, ami valóban nem 26 % csökkenés, csak 25. Igazad lehet, hogy egy drasztikus mértékű fogyás után, nem nő már tovább annak aránya, hanem stagnál.
Egyébként Németországban is hasonlóak lennének az arányok, csak ott jóval nagyobb mértékű bevándorlással számolnak, Japánban pedig viszonylag tiszták a folyamatok.
Nem értem miért kell folyton elbagatellizálni a problémát.
Sawyer
2010. Szeptember 22.
Az előbbivel azt akartam mondani, hogy a fogyás mértéke is nő egy darabig, majd magas értéken stagnál.
Off.
Az idézetet majd alkalmazom!
kesztió
2010. Szeptember 22.
Akkor még egyszer – és próbálok minél kevéssé támadó hangnemet megütni, ami elismerem, eléggé szokásom.
A fogyás nemlineáris volta számomra kulcsgondolat. Magyarul, engem nem érdekel abszolút, hogy 16 millió magyar él-e a földkerekeségen, vagy csak egymillió, amíg az, hogy magyar nyelv és magyar kultúra létező, megfogható valami. A finnek 5 millióan vannak, a luxemburgiak csak néhány százezren. Na és. Szerintem pont az a nép, amelyik mennyiségben gondolkozik a fennmaradását illetően, nem minőségben, van eleve halálra ítélve.
Másrészről, ahogy Bíró Béla írta ugyanezen a blogon:
Magyarul jó kérdés, hogy mit keresnek a mohamedán vendégmunkások Németországban, ha akkora gond a bevándorlás és a mecseterdő. És ha nem tartjuk természetesnek, hogy a globalizáció miatt a népesség és a kutúra mindenhol szükségszerűen keveredik, így Európában is.
Nem amiatt kell sírni, hogy Németországban több a mecset, mint az evangélikus templom, hanem amiatt, ha a két kultúra nem képes egyenrangúként egymás mellett létezni, hanem állandó dominanciaharc (hmm… tipikus jobboldali mentalitás) van közöttük. És engedtessék meg, hogy ez utóbbiban a németek pont ugyanolyan sárosak…
amok
2010. Szeptember 23.
“Bár kevéssé is feltűnt neked, hogy a magyar nyelvet felsőfokon, az átlagmagyarnál lényegesen magasabb szinten bírom, kultúráját lényegesen magasabb szinten ismerem? És még van arcod a szemembe mondani, hogy kulturálisan nem kötődöm ehhez a közösséghez?!” – Egy jó amerikanisztikás hallgató, aki alaposan ismeri az amerikai kultúrát, és angolul magas nyelven beszél, az átlag amerikainál sokkal többet tud az amerikai kultúráról, és kötődik is hozzá. De attól ő még nem amerikai. Így vagy te is ezzel. A magyar kultúrát szereted, de a közösséget, amely ezt létrehozta, nem, mivel semmilyen empátiát nem érzel sem a múltja, sem a jelene iránt, ezt írásaid fényesen bizonyítják.
Ld. mondataid még alább:
“Magyarul, engem nem érdekel abszolút, hogy 16 millió magyar él-e a földkerekeségen, vagy csak egymillió, amíg az, hogy magyar nyelv és magyar kultúra létező, megfogható valami.” – Vagyis, 15 millió magyar számodra semmit nem jelent, az emberek egyenként és tömegesen, akik ezt a kultúrát fenntartják, nem számítanak. A kultúra számít, János bácsi és Mari néni + az unokájuk nem.
Másfelőlről ezzel az elmélettel az a baj, hogy egy kultúra életképességét nem (csak) a költők száma, a Nobel díjasok száma stb. határozza meg, hanem az is, hogy a nép amelyik mögötte áll milyen demográfiai, politikai, gazdasági, katonai erővel bír. És tudod, 1 és 16 millió fő között mind politikai, mind gazdasági, mind katonai szempontból nagy a különbség. Vagyis az a kultúra, amelyik 16 millió főből áll nagyobb eséllyel megy neki a jövőnek, mint amely 1 millió főből. Még a túlnépesedés okozta kataklizmáknak és háborúknak is.
“Szerintem pont az a nép, amelyik mennyiségben gondolkozik a fennmaradását illetően, nem minőségben, van eleve halálra ítélve.” -ez a te véleményed, amúgy egy bődületes baromság.
“Az a kérdés, hogy hogyan kerültek Németországba a mohamedánok (…) a vitában fel sem merül.” – de, felmerül. A németek hívták be őket IDEIGLENES vendégmunkásnak – csak ők utána nem mentek haza, hanem hívták nagypapit, anyukát és unokahúgot. De ez másodlagos kérdés. Németország pedig – mivel szüksége volt a munkaerőre, és mivel nem volt elég előrelátás és bátorság benne, hogy meglássa a későbbi problémákat – hagyta őket ottmaradni.
“Nem amiatt kell sírni,…hanem amiatt, ha a két kultúra nem képes egyenrangúként egymás mellett létezni, hanem állandó dominanciaharc (hmm… tipikus jobboldali mentalitás) van közöttük.” – Tudod, ez a dominanciaharc az ember, mint olyan és nem a jobboldal sajátja, és a múlt, a jelen és a jövő megkerülhetetlen valósága. Ettől úgy szabadulhatsz meg, ha az embertől is megszabadulsz. Nézd csak a legbaloldalibb államok (Szovjetúnió, Kína) hódító politikáját, és rájöhetsz hogy a dominanciaharc nem csak a jobboldal sajátja.
kesztió
2010. Szeptember 23.
Érdekes. Akkor én mondjam azt, hogy számodra egymillió magyar nem is jelentene igazi nemzetet, mert megalomániás vagy, és a nemzetet lélkeszámban, katonai erőben, stb. méred? Na, ugye milyen fasza, ha kiforgatják az ember szavát?!
Tankokkal a kultúráért!
Nem is rossz. Népesedjünk túl, hogy majd nagyobb eséllyel vészeljük át a túlnépesedés okozta kataklizmákat és háborúkat.
Köszönet a tartalmas és lényegretörő érvelésért.
amok
2010. Szeptember 24.
“Tankokkal a kultúráért!” – az őshonos maják nem kulturálisan, hanem katonailag szenvedtek vereséget a spanyoloktól. Ettől a kultúrájuk is elveszett. Nem lehet a kultúrát az azt létrehozó közösség többi jellemzőjétől különállóként kezelni.
“Népesedjünk túl, hogy majd nagyobb eséllyel vészeljük át a túlnépesedés okozta kataklizmákat és háborúkat.” – igen, úgy gondolom, hogy a magyarságnak mint különálló entitásnak – nem a világnak – ez lenne a nyerő stratégia ebben a demográfiai játszmában (olvasgass játékelméletet). És az hogy mi etikus vagy korrekt a 3ik világgal vagy az emberiséggel szemben messzemenően nem érdekel. Különben sem túlnépesedésről, hanem a pozíciónk fenntartásáról beszéltem. A túlnépesedésről egyelőre a 3ik világ gondoskodik, nem mi.
Halford
2010. Szeptember 27.
Visszatérve: “vagy inkább a lassú, biztonságos népességfogyást eredményező kétgyermekes családmodellt választjuk és megpróbálunk az elöregedés amúgy is elodázhatatlan kérdéséhez érdemben új társadalmi és szociális modellt kidolgozni” – Az a baj, hogy sok európai fiatal a kétgyermekes modellre se vágyik, nemhogy többre.
e.
2010. November 03.
There are 17,658,144 sites with a better three-month global Alexa traffic rank than Szabadter.wordpress.com.
Az oldalt olvaso mazochistaknak uzenem , ne javitsak az Alexa statisztikajat. A liberalizmus egy enyhe elmebaj, ez itt a duhongojuk. Hagyni kell oket a francba es mindenkit lebeszelni olvasasukrol aki rajuk fanyalodott.
Kesztiot idezve
“Bár kevéssé is feltűnt neked, hogy a magyar nyelvet felsőfokon, az átlagmagyarénál lényegesen magasabb szinten bírom, kultúráját lényegesen magasabb szinten ismerem? És még van arcod a szemembe mondani, hogy kulturálisan nem kötődöm ehhez a közösséghez?!”
Tamas Gaspar Miklos meg onnel is okosabb , valasztekosabb …es o sem.
jankó
2010. December 11.
Kesztió,
nagy érdeklődéssel olvasom a cikkeit, s mint egyszeri alkat, aki nem ért a liberalizmushoz (a konzervatóriumról tántorodtam ide), élvezem agytágító rálátásait. Köszönöm.
Viszont kifejezetten rosszul esik, ahogy félresöpri a magyar népesedés miatt aggódók szempontjait. Hogy elértük a 9.999.999-es alsó határt – nos ez a tény többről árulkodik, mint a magyarok önzetlen harcáról a föld túlnépesedése ellen.
1. Jóval kevesebb gyermek születik hazánkban, mint ahányat a fiatal párok (saját bevallásuk szerint) terveznek, szeretnének. Ez önmagában is szomorú, és feletébb rossz jel, hiszen egy egész nemzedék nem a saját értékrendje szerint alakítja élete legintimebb részét (sem), hanem vélt vagy valós külső kényszerek szerint. A frusztráció elkerülhetetlen, ha az életprogram, hogy célról ne is beszéljünk, minimális paramétereit sem képesek megteremteni. Ez kihat a társadalomra, a kultúrára, a politikára, a gazdaságra – mindenra. Köztudott, hogy a karrierbeli csalódást és anyagi viszontagságot hosszú távon könnyebben kompenzálja az ember, mint a családi élet csődjét, ki nem élt vágyakat, mulasztásokat. Fatális következményei lesznek.
2. Az, hogy MO hány 100 év múlva érné el az 5 milliót, eléggé meddő számolgatás (Bár AMOKnak igaza van, hogy a “minőseg” a merítés mennyiségétől is függ). Az tutti, hogy a kivénülő generációt egyre kevesebb fiatal fogja eltartani. Ez – még a földtúlnépesedésnél is – apokaliptikusabb elképzelés. Már a mi nemzedékünkre nézve is, hát még arra az 5-millióra, aki majd 80% nyugdíjas korúval kell boldoguljon. … Ha ugyan nem hív országába munkaképes utánpótlást idegenföldről.
Ez viszont …
3. … szintén hatalmas politikai és gazdasági hipotéka, teljesen függetlenül attól, hogy ki mennyire soviniszta, befogadó, optimista vagy az ellenkezője. Minden bevándorló ország nyögi a következményeit. És regeteg honfoglalásdis jelenségekkel bibelődnek a 21. század elején, amire mi, nemzetállamos európaiak, nyegle, kultúrittas, felsőbbrendű megvetéssél szoktunk pislogni. Arról a hatalmas integrációs kihívásról nekünk, felvilágosult “világpolgároknak” lila gözünk sincs. Az integrációs folyamat csak addig működik, ha egyáltalán, amíg dübörög a gazdaság. Ha pang, kitör a botrány – vagy a háború. A lerobbant, tömegmigrációs Afrikában és Ázsiában mindenesetre már befuccsolt a rendszer. Amerika nyugtalankodik, Ausztrália nagyon megszűri a jeletkezőket. Ezért nem igazán tudom, honnan vegyük az optimizmust.
4. Mi abban a kivetni való, hogy egy már létező és többé kevésbbé stabil kultúrális alakulat vágyik arra, hogy biztosítsa a saját folytonsságát? Ez minden elő rendszer alaptulajdonsága, csak a valóban deviáns (kérem, NEM a homoszexualitásra gondolok, bár arra is illik) létformák élvezhetik azt a luxust, hogy nem alkotnak önmagukon túlmutató létperspektívát. A mainstream ember gyarló, nemzedékekben gondolkodik és létezik; talán szeretné, ha az amúgy is rohamosan változó világ, amibe belevénül, valamennyire felismerhető legyen majdan, ha már arra kárhoztattott, hogy 90-100 évet is megéljen benne!
5. Értékrendünk nem légüres térben, nem a tudomány, a művészet elefántcsonttornyában fejlődik, hanem a család és más egzisztenciális közeg sürű atmoszférájában. A kultúrális alapkészletünket úgy “kapjuk”, azoktól akik a leginkább hatnak életünkre: szüleink, felmenőink, környezetünket benépesítő felnőttek, játszótársak. Itt képződik a közösségi identitás, itt alakult, módosult és ÖRÖKLÖDIK – itt válik vérré. Ahol ez a nemzedékek közti folyamatosság megszakad, ott személyes és össztársadalmi traumák keletkeznek – és bizony ezek is öröklődnek! Minél súlyosabban a trauma, és minél labilisabb az önazonosság, annál alacsonyabb lesz a konfliktustolerancia – végül a demokráciaképesség. Egy politikai nemzet a nemzedékek kötelékéből újul meg. Minél kevesebb kötődési pont (közös mítosz) van egy társadalom feltörő, vitális nemzedéke és a kiöregedők közt, annál kevesebb a közös erkölcsi nevező, ami megalapozza az ifjak és a vének egymásba és a jövőbe vetett bizalmát. Mi köze lesz majd a kínai bevándorló gyermekének a vén magyar nénikéhez, aki neki se nagyanyja, se boldog őse, és akivel se szüleinek, se iskolatársainak nincsen közös élményalapja, múltja? Ez nem csak a “faji” szegregációt fokozza, hanem egyszer s mind a nemzedékek elszigetelődését is.
Ergo: minél kevesebb gyermek születik egy országban, annál súlyosabb az a társadalmi dezintegráció.
kesztió
2010. December 11.
Kedves Jankó,
1. Ha valaki gyereket akar és objektív okok miatt nem jön össze, az szerintem is gond. Ez nem zárja ki a mondanivalómat. Én csak annnyit állítottam, hogy önmagában a népességcsökkenés nem gond, sőt. De a népességcsökkenés nem azonos a gyerektelenség általánossá válásával! A kétgyerekes családmodell általánossá válása például már teljes értékű, boldog, beteljesedett családokat eredményez (én is kétgyerekes családból származom) – és ez még mindig fenntartható enyhe népességcsökkenést jelent! Szerintem Magyarországon elenyésző azok száma, akik három-négygyerekes modellben gondolkoztak és csak kettő jött össze.
2.
Érdekes, mennyire nem tudunk más paradigmában gondolkozni, mint amit évszázadok alatt megszoktunk. Biztos, hogy tragédia az, hogy 1 ember 4 nyugdíjast kell hogy eltartson? Ne a mai gazdaságszervezést vegyük alapul! A nagyfokú automatizálás radikálisan át fogja alakítani a munkáról alkotott képünket alig fél évszázad alatt.
3. Valóban nincs ok túlzott optimizmusra. De a megoldás nem a kulturális nemzetállamok körbefalazása. A globalizációt nem lehet megúszni. Ha a nagyhatalmak (USA, Kína) nem csak a saját tökükkel lennének elfoglalva, a globális civilizációs szakadék megszüntetésébe lehetne annyi pénzt pumpálni, hogy ez eltűnjön, mielőtt még késő lenne. Bemelegítésként kezdhetnénk például a cigányok integrálását…
4–5. Megint a bejáratott paradigmából való kilépés kételensége. A kínait alapvetően kulturálisan idegennek fogjuk fel. De kíváncsi vagyok, a pesti plázacica számára egy tanyasi életben megkeményedett földműves asszony nem pont annyira kulturálisan idegen? Hagyjuk már az egységes kulturális nemzet mítoszát! Itt a globalizáció, ébresztő. Hozzá kell szoknunk a sokszínűséghez. 20 évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy láthatom Távol-Keletet, és 3 évvel elezőtt mégis jártam Indiában! Ez újabb 20 év múlva általános lesz, hatalmas népmozgásnak, kulturális cserének nézhetünk elejébe. és rá foguk jönni, hogy a kínai vagy indiai messze nem olyan „idegen”, mint amennyire hinnénk. ma már három óra alatt nem egyik faluból a masikba juthatunk el szekéren, hanem egyik földrészről a másikba szuperszonikus repülőgépen!
jankó
2010. December 14.
Kedves kesztió,
bevallom, rekedt belém némi szentimentális ragaszkodás a kárpátmedencei kultúrörökséghez, és sajnálnám, ha velem együtt elnyelné a sír, de ne érts félre: nem tartom egyedül üdvözítőnek a magyar vagy európai nemzeti kultúrmodellt.
Mivel a 9.999.999-es apropóval nyitottad az egyébként általánosnak szánt eszmefuttatásodat, azzal próbáltam kontrázni (lásd fenti poszt) , hogy a 9.999.999 alapja egy sokkal markánsabb, és égetőbb probléma hazánkban, mint az egész túlnépesedészeti riadó.
Igazad van: elenyésző. Mert nem is az a baj, hogy nem jött be a harmadik, hanem, hogy a kettőt akaróknak nem igen jön be az első, vagy csak a papa/mama 40. szülinapja előtti napokban. Ez igazi vészjel. (Kukkancs bele a statisztikákba)
Nem csak azt kell firtatni, hogy mindez hová vezet – magyar apokalipszisbe vagy globális paradicsomba; azon is illene elgondolkodni, hogy vajon miért nem szűlnek, akik tudnának és akarnának, mitől félnek és miért nem bíznak a jövőben, gyermekeik jövőjében. Hiszen egy optimista, progressziv társadalomban a babyboomnak csak erőszakkal lehet elejét/erejét venni – lásd éppen az idegen Kínát. Az még senkit sem gátolt a gyermeknemzésben, hogy esetleg túlnépesedne a föld. Vagy te ismersz ilyent???
Igenis nagy teher – kész gazdasági katasztrófa. Nem tudom, te melyik bolygón élsz, de az enyémen még a alzheimertől mentes öregek ápolása is egyre nagyobb kihívást jelent – emberileg és gazdaságilag. Szép, hogy megérjük a magas kort, de kerül is valamibe. Azt az árat valaki megfizeti, nem lehet átszervezni.
Más: Gondold végig: ha a generáció X-ben az arány 1:4-hez, akkor a generáció Y-ban már 1:6 stb. És ha 1 felnőtt 4 öregért áll jót, akkor ki áll jót az 1 gyerekeiért? Tegyük félre az utópiát: nem ismerek olyan társadalmat, ahol az új, “más paradigma” bejönne. Jelenleg nem létezik ilyen modell. Németország (ahol élek), a skandináv országok és a többi “fejlett” nyugati állam már nyögi a demográfiai csődöt – és a megoldás, képzeld !, nem az “új gazdaságszervezés”, hanem az indus-import, vagy még fejlettebben: az önkéntes elhalálozás. (Mielőtt kiderülne rólam, hogy teher vagyok, te jó ég!, bekapom a pirulát, erre jogom van, ugyebár!). A legelvetemedettebb kultúroptimisták sem tudták még hitelesen előadni a “más paradigmát”, pedig már volna rá piac.
A nemzetállamokat nem is lehet körbefalazni. Erre az elmúlt hónapokban pont az integrálandó cigányok cáfoltak rá, nagy humorérzékkel
De azt honnan veszed, hogy a globális civilizációk közti szakadékot pénz pumpálással fel lehetne tölteni? Hol volt/van erre élő példa? A gazdasági kihívás csak a jéghegy csúcsa. (Arról nem is beszélve, hogy a szakadék az ember és ember közti viszály hajszálerénél kezdődik; a nagystílű, globális igazságtalanság annak csak meghosszabított változata. Ezt a szakadékot kizárólag a családi életben szerzett pozitív létalap képes áthidalni, illetve az abból táplálkozó, azon túlmutató szolidáris, altruista alapállás. Már csak ezért is kéne támogatni a családi élet kibontakozását.)
A vélt vagy valós kultúrális idegenség hézagaiba ugyan pumpálhatsz akármennyit. A legszívósabb szakadék – ebben asszem egyet értünk – a vélt idegenség: a gyanakvó, elszigetelt, öncentrikus, és magában is meghasonlott “én” lét-érzése. A paranoiás képzetet t.i. nem lehet megcáfolni.
Igen, a cigányok integrálása sürgős feladat. Benne vagyok! De nagyon sajnálnám, ha az integrációsdi úgy végződne, hogy a cigány anya is már csak egykét akarna nevelni! Az ilyen integráció t.i. agresszív asszimilációnak minősülne. Ráadásul súlyosbítaná a 9.999.999 próblémáját.
Stop! Egyáltalán nem erről van szó! Mondhattam volna “erdélyit” is, vagy tanyasit is. Azért hozakodtam elő a kínai példával, mert ők bezzeg, saját bevallásuk szerint, a túlnépesedéssel kűzdenek. (Bár nem tagadom, hogy szerintem fényévek választanak el kínától, ami a kultúrát illeti… a tanyasi pityókakapáló nénitől, engem személyesen, csak másfél nemzedék, és van némi átjárás.)
Konyítok az idegenség kérdéséhez: nem csak azért, mert idegen országban, nyelvterületen, politikai közegben kellett/volt szabad felcseperednem, s így saját bőrömön tapasztaltam a posztmodern integráció lehetőségeit és korlátait. (Ismerem a különbséget a túrizmus és a migráció közt.) Hanem, mivel szakmai érdeklősésem is ez irányba vitt. Engedd meg, hogy nagyobb kihívásnak tartsam, mint valymi “kultúrális cserének”.
De még ha annyi volna is: Ahhoz, hogy “cserélni” tudjak, birtokolnom kell valamit. Egy társadalomba, politikai “nemzetbe”, ami összkultúrális, történelmi képződmény, nem folklorisztikus nosztalgia, szóval az integráció akkor sikeres, ha van “nemzet”, egy eleven, kongruens és egyben elasztikus közeg. Felőlem jöjjenek a kínaiak: de nézzünk körül, hogy hová jöjjenek: mibe jönnek – és miért jönnének? Egy kihalóban lévő kultúrába bajosan lehet integrálódni.
Fordsítsuk meg az egyenletet, beszéljünk a jövevényről, az “idegenről”.
Az “idegenség”, ami feltehetőleg konstrukció, lehet produktív és lehet destruktív állapot. Produktív akkor, ha a (kollektív) önazonosság mélyrétegében létezik egy végtére mégiscsak stabil, esetleg sok nemzedéken keresztül átörökített identitás-alap, amitől már bátran el is lehet rugaszkodni, el lehet térni, amit le lehet rázni, vagy újra meg lehet találni. Ennek az identitás-idegenség-kötéltáncnak prototipusa az újkori európai zsidó polgárság. Azért tudott kötéltáncolni, hegedülni a háztetőn, mert megvolt a nemzedékek láncán keresztül közvetített, örökített hivatkozási pont, a centrum. Ha ez elvész, akkor a migráns rövidesen már nem az egzótikus idegen, hanem egy gyökértelen, szerencsétlen “senki”, aki önmagára nézve áldozat, és a társadalomra nézve időzített bomba.
Nálunk németországban ilyen a török vendégmunkások nem-integrált harmadik nemzedéke, franciaországba a bevándorló afrikai arabok unokái (akik már saját hazájukban is sokszor a gyökértelenek közé tartoztak). Közülük, illetve már szüleik közül sokan az idegen kultúrközegben elveszítették saját életük, énjük koordinátáit. A dezintegráltság fokát lemérheted az erőszak, a társadalmi züllés, az önfenntartásra való külső és belső képtelenség és – újabban – a “vallásos” fanatizmus jelenségén. Gáz!
És – kapaszkodjunk meg: az integrációs siker aránya etnikumról etnikumra változik! Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy arab, kínai vagy tanyasi az illető bevándorló.
Vissza a krumplikapáló, öregápoló, magyarhont benépesítő kínaihoz: Csak akkor fog sikeresen beágyazódni kárpatmedencei közegbe, ha
1. vagy varázsszóra megszűnik a nemzeti jelleg, és a vadnyugati magyarországon a telepesek minden domináns hungaricum nélkül megépíthetik New-Székelycsutorájukat, New Amsterdamot és a budai China Townt.
2. vagy kialakul egy erőteljes, dinamikus közeg, ahová és amibe egy kínai is örömmel integrálódhat, és amit ő is örömmel alakíthat.
De egy a saját szaporulatát bojkottáló nemzetből, szerinted, milyen varázsszóra alakulna ki eg yilyen közeg?
Összegezek és általánosítok:
a) Egy dinamikus, fölfelé ívelő közeg értékrendjének van integráló ereje, progresszíven fejlődik a társadalma, szaporulata legalább is dinamikus, növekedő. Ezzel szemben a csökkenő nemzeti szaporulatnak negatív (regresszív) okai vannak.
b) A szaporulat csökkenése összkultúrális elbizonytalanodást von maga után – erre tanít a történelem. Ebből krízis és általában sok nemzedékre kiterjedő nyomor származik – míg csak helyre nem billen a népesedési egyensúly, esetleg egy más kultúrnemzet betelepítése, betelepedése és/vagy hatalmi dominanciája által.
c) Félő, hogy korunk “újszerű”, globálisan magyarázott népesedéscsökkenése esetleg nem is olyan újszerű, nem is olyan “globális”, hanem régi, ismétlődő, meglehetősen izolált jelenség, és kevésbbé szép jövővel kecsegtet, mint egyesek szeretné. Az a) pontra való tekintettel én ezt tartom valószínűbbnek. Ezért helyeslek minden olyan rendelkezést, ami elősegíti a születi arány növelését.
d) A túlnépesedés horrovíziójában nem hiszek. Az a sok millió éhező, menekülő, szerencsétlen ember világszerte nem a túlnépesedésnek, hanem egy elenyésző kissebbség kényelmi igényének és zsarnok kizsákmányolásának az áldozata. Ez a kissebbség – egy saját örökségét is lábbal tipró elit – szellemileg, fizikailag és lelkületben már annyira önössé és fösvénnyé zsugorodott, hogy saját magzatától is sajnálja a levegőt. És most nem a kínaikról van szó…
SB
2010. December 30.
Remek cikk, teljesen egyetértek vele. Akik azon keseregnek, hogy a nyugdíjasokat ki tartja majd el és nagy számú gyerek születéséért agitálnak, ugyanabba a logikai csapdába esnek mint a piramisjátékok művelői. Nem gondolnak arra, hogy akkor a sok gyereket majd ki tartja el mikor ők lesznek nyugdíjasok és csak elodázzák a problémát, hogy pár év tized múlva még nagyobb baj legyen.
Ugyanakkor jogos az ellenérv is. Mindenki tudja, hogy a növekedés le fog állni, le kell álljon, mert így nem fenntartható, ugyanakkor az is világos, hogy aki előbb áll át csökkenésre, annak kisebb részesedése lesz az erőforrásokból, áttételesen, kisebb lesz a “mindshare”-je a jövőből. Ez nem feltétlenül tragikus, de ezt is tudomásul kell vennünk. Minden történelmi példa azt mutatja, hogy a növekedés legyőzött mindent, kulturális fölényt, gazdasági fölényt, stb. Ld. koszovói albánok vs. szerbek, erdélyi románok vs. magyarok, stb. Az utóbbi példa alatt azt értem, hogy a modernitás hajnalán a románok 1-2 generáció fáziskésésben voltak a magyarokhoz képest a gyerekszám csökkenésében, s ez elég volt ahhoz hogy az etnikai arány javukra forduljon.
Mindez semmit nem jelent, Bangladesh, India, Pakisztán, arab országok lakossága évente többel nő mint az összes román és magyar együtt, úgyhogy, mi ezen a téren úgysem rugunk labdába, hosszú távon mind barnák vagyunk. Mindezt én nem érzem túl tragikusnak, szeretem a curry-t és a masala filmeket, úgyhogy nézek a jövő elébe
jankó
2011. Január 03.
Kedves SB, optimizmusod irigylésre méltó.
However, mire végkép (és önként) kiaszott az európai táptalaj, elhervad a benne gyökerező európai liberalizmus is, ami pld. Kesztió hipertoleráns optimizmusának is a táptalaja. Persze: lehetünk barnák, lehetünk akár hupikékek is. Csakhogy azok már nem “mi” leszünk. Még távolról sem. Engem ez minden ízletes curryskolbász ellenére némi melankóliával tölt el. Szerencsére nem fogom megérni. (Bár, ha őszinte vagyok, ez is melankoliával tölt el.)
SB
2011. Január 04.
jankó, egyet kell értenem veled, az én optimizmusomban is van valami keserédes, mindaz amit mi Európai civilizáció alatt értünk talán tényleg nem fenntartható hosszú távon, és történelmi távlatból lehet hogy inkább egy felvillanás mint törvényszerűség. Persze azért van tétje, hogy a jövő társadalma India-típusú vagy Pakisztán, esetleg Kína-típusú lesz-e, csak nem hiszem, hogy erre a születésszámmal lehetnénk hatással.
Indiára visszatérve, persze nagy a nyomor, káosz, szennyezés, korrupció, mindaz amit mi “balkáni”-nak nevezünk, de sokszorosan, s ugyanakkor egy hihetetlen életerő, hajtás, ügyeskedés, verseny, stb.. S mindenki azt mondja, hogy igen, mert elmaradottak és be kell hozzák európát, pl. 50 év alatt. Én mikor ott jártam, végig az volt az érzésem, hogy valójában nem elmaradott, hanem mindannyiunk jövőjét vetíti előre. Ha éleződik a verseny az erőforrásokért és a megélhetésért, nőnek a társadalmi ellentétek, erodálódnak a civilitás íratlan szabályai, inkább látom európát hasonló szintre jutva, mintsem Indiát úgy elrendezve mint Svájc. Valahogy amit ott láttam, életerősebbnek tűnt mint az európai berendezkedés, ugyanakkor nem nevezném antiliberálisnak sem, és tkp. épp ezért nem érzem annyira tragikusnak.
krep
2012. Január 18.
kedves Kesztio!
csak néhány apróság:
elöljáróban: magam is liberális vagyok, és magam is kötődöm a magyar kultúrához
1. nem nagyon lenne baj, ha a csöndes fogyást jelentő 2gyerekes családmodell működne. de nem műxik. csak kb. 1,7 gyerek (a szinten tartáshoz 2,3 – 2,1 gyerek kéne), ami kicsit gyorsabb fogyást jelent
2. az 1,7 gyerekben benne van a cigány (és persze a mélyen vallásos) család 5-6 gyereke is. ezek kulturális felemelése a(z egyik) legfontosabb feladata lenne a magyar kormányzatnak. hülye helyzet lenne, ha a kultúrát kevéssé értő-művelő emberek száma növekedne, ami részarányosan halmozott jelentőségű
3. igaz, hogy egyre hatékonyabban termel a világ, de egyre több mindent szeretnénk birtokolni, az egyre növekvő létszámú usában a népességszám növekedésével nem nő a munkanélküliség. bár pl. egy autó előállításához (pedig sokkal bonyolultabb) sokkal kevesebb ember kell, mint mondjuk h. ford idején, viszont rengeteg ember dolgozik fitnesz edzőként, pszichológusként, óvodai instruktorként, zenészként, rákkutatóként, vadvízi evezős-kitérőként stb – pontosabban olyan szakmában, amelyek részben nem is voltak. a sok ember mindig talál magának feladatot
4. igaz, hogy egyre hatékonyabban látjuk el az öregeket, de ez egyre több pénzt vesz el (nagyságrenddel többet), mint a “hagyományos” beteg- és öregellátás, vagyis mégiscsak kéne a sok dolgos kéz. mert a hatékonyabb orvostudomány egyre több embert és pénzt igényel, és ehhez sok adófizető kell… de legalábbis nem kevesebb (a termelési hatékonyság ugyanis nem növeli a szociális célokra fordítható jövedelmet – ez mondjuk egy logikai hiba az érvelésedben).
5 nagyon fontos, hogy egy kis létszámú közösség nem tud magaskultúrát fenntartani. valószínűleg azért is kevesebb a holland nobel-díjas, mint a német (két kb. hasonló fejlettségű nép/ország), mivel kevesebben vannak. kevés magyarra nem érdemes sokféle könyvet, újságot kiadni (fordítani), sokféle színházat csinálni, kulturális fesztivált szervezni, mozit szinkronizálni. van a népességnek egy bizonyos határa, ahol kultúrát fenn lehet tartani. ha a (remélhetőleg) mindkettőnk által kedvelt magyar kultúráról beszélünk: ausztria: nincs; délvidék: ha nem lenne anyaországi támogatás, akkor nem lenne; felvidék: önállóan majdnem életképtelen (mondjuk határeset); erdély: a virulens székelyföld és az anyaországhoz közeli részek életképessége elfedi, hogy arad, temesvár, brassó és még sok város magyar kultúrája kihalt; magyarország: nos, igen, itt még vannak tartalékok – kivált, ha a településszerkezet szerencsésen módosul (nagyvárosok, ahol a sokféle szubkultúra fajlagosan kis százaléka is képes piacképes fogyasztóközeget adni, illetve maradnak falvak – ha értéknek tartjuk a falusi kisvilágot)
6. persze fontos, hogy kezeljük a túlnépesedést, de felhívom a figyelmet, hogy a szociológusok már azzal kezdenek számolgatni, hogy kb. hány ember kell ahhoz, hogy ezt a bolygót működtessük (most kb. 1,5 milliárdot mondanak) – a népességfogyás ugyanis civilizációs trend – valahol az ésszerű állapotot kéne megtalálni. vagyis ahol fogy, ott is az élhető közeghez kell igazítani, meg ahol nő ott is. (nb. finnország népességeltartó képessége azért gyengébb, mint a kárpátmedencéé – nem véletlenül kisebb a skandináv félszigeten a népsűrűség. azért egy pici csúsztatásod itt is volt, mondjuk a vita hevében.)
Gabesz70
2012. Március 03.
Az eredeti poszthoz képest elég későn értem ide, de a téma aktuálisabb mint valaha. Véleményem szerint két kiemelkedően fontos ok-okozati összefüggés nem lett kellően boncolgatva.
1. A belső mennyiségi és MINŐSÉGI okok. Elvileg 10 millióan vagyunk. Gyakorlatilag fél-egymillió értelmes, produktív ember a nyugati országokat segíti Mo. ellenében. Míg itthon exponenciálisan nő a társadalomtól egyre többet és többet elváró, jórészt cigány lakosság száma,úgy hogy érdemi országépítő munkát nem végeznek. Természetesen tisztelet a kivételeknek, de az kevés! Valójában csak a 10 millió egy negyede, kb 2,5 M fő tartja el, egyre fokozódó terhekkel az inaktívakat. Amíg nem változtatja meg a Parlament és a Kormány a szociális rendszert rábírva a cigányságot a munkára (Aki nem dolgozik ne is egyék!), illetve megteremtve a feltételeit, hogy a magyar nők is hamarabb vállaljanak gyerekeket (min. kettőt), addig nincs reális esély a folyamat megfordítására.
2. AFRIKA!!! Pár mondat említette csak az afrikai helyzetet, pedig a legkomolyabb fenyegetés az európai civilizációra dél felől leselkedik! A jelenlegi adatok alapján Afrika lakossága 2050-re megduplázódik, eléri a 2 milliárd főt! Úgy hogy a mostani 1 milliárdnak is csak kb a harmadát-felét tudja ellátni élelemmel. Mi lesz ha másfél milliárd éhes, iskolázatlan ember ráébred, hogy Európában minden szép és jó? Migráció, káosz, háború és armageddon! Első körben Spanyol, Olasz és Görögország, majd hamarosan az északabbra fekvő országok is sorra kerülnek és nem marad más, csak letarolt területek a sáskajárás után. Nem az a kérdés, hogy így lesz-e?! Csak az, hogy mikor? Beszélhetünk itt a toleranciáról és a kedves fekete emberek befogadásáról, de vegyük észre nincs a bolygónak 100 éve hátra ha nem állítjuk meg Afrika túlnépesedését.
Lehet nagyon szélsőséges amit írtam, de vállalom, mert szeretném ha az unokám, dédunokám is szőke hajú és kékszemű lenne.
kesztió
2012. Március 03.
Miért is?
Gabesz70
2012. Március 03.
Mármint miért szélsőséges, vagy miért szeretném?
kesztió
2012. Március 04.
Miért szeretnéd.
Gabesz70
2012. Március 04.
Mert több száz éve így néz ki a család!