Mi lesz itt velünk, ha már egy jó kis kivoltitthamarább ürügyén sem csépelhetjük majd egymást minden román állampolgár nemzeti ünnepén?
Jó ez a nemzeti ünnep.
A nemzet többségi és kisebbségi polgárai koszorúzás és zászlólengetés emelkedett hangulatában, nagy egyet(nem)értésben elmélkedhetnek arról, ami végső soron a legfontosabb: ki volt itt először, gyengébbek kedvéért kit illet meg ez a tejjel-mézzel folyó Kánaán.
Többségi polgártársainknak a kérdés tiszta és világos: dákok és rómaiak, ergo legalább 2100 éve itt vannak.
S ezt elég nehéz megverni, ugye.
Mi, kisebbségi magyar polgártársak ennél szerencsére sokkal józanabbak és értelmesebbek vagyunk. A bunkó nacionalista románoktól eltérően ugyanis pontosan tudjuk, hogy manapság egy adott terület feletti igényt egyenesen nevetséges történelmi érvekkel alátámasztani (érdekes kérdéseket vethetne fel, hogyan juttassuk vissza példának okáért Észak- és Dél-Amerikát az indiánoknak). Így számunkra a dákoromán kérdés kizárólag tudományos jellegű: a történelemtudomány iránti olthatatlan érdeklődésünk folytán tisztában vagyunk azzal, hogy a román nép dák eredete szemenszedett hazugság, azaz nem lehettek itt időszámításunk első évezredében, magyarán Erdély területe nem őket,
hanem kizárólag minket illet meg.
Nos, ha így állnak a dolgok, épp ideje megszívlelni az ezeréves magyar közmondást: az okos enged. Engedjük hát a dákoromán kérdést az illetékesek hatáskörébe: hadd foglalkozzanak vele a román történelemtudósok, elvégre saját történelmükről van szó. A magyar gyerekek pedig nyugodtan tanulhatnának az iskolában valami olyasmit, hogy „bár a kérdést tudományosan még nem sikerült teljes bizonyossággal tisztázni, a hivatalosan elfogadott történetírás szerint a román nép a dák és a római népek keveredéséből alakult ki valamikor az első évezred elején”.
Ez persze még jó tíz-húsz évig okozhat szívfájdalmat azon kisebbségi magyar polgártársaink körében, akik – szigorúan a tudományos precizitás jegyében! – képtelenek lesznek megemészteni a történelemhamisítás ezen fokát.
De nagyon jó hírünk van számukra!
Az, hogy ilyen körülmények között a román eredet körüli nézeteltérések szép lassan el fognak csitulni. Mi több, a magyarok „visszalépésével” a kérdéskör etnikai méregfoga is ügyesen eltávolíttatik, tehát lassanként abban sem lesz semmi poén, hogy a magyarokat (vagy a „magyarabb gondolkozású” románokat) hergeljék vele. Így társaihoz hasonlóan előbb vagy utóbb ez a téma is ott fog majd porosodni a semlegesen unalmas, harmadrangú tudományos kérdések tárházában.
És ezen a ponton kerülhet képbe az a kellemetlen faj, melyet doktorandusznak nevez a tudományos világ. Tudvalevő, hogy ezen faj egyedei nemhogy a nemzetüket, de tulajdon nagymamájukat is eladnák, hogy sikerüljön olyan botrányt kavarniuk a hivatásos tudományszemlélet állóvizébe, mellyel szakmai ázsiójuk a lehető leglátványosabban növekedhetne. Merthogy mi lehet jobb elégtétel – és nem utolsósorban szakmai ajánlólevél – a frissen diplomázott ifjú titánnak, mint a begyepesedett kánonokkal való bátor szembehelyezkedés. Nos, ha a majdani frissen végzett román ajkú történész doktori fokozatra hajt,
kizárt, hogy ne harapjon rá a dákoromán elmélet porlepte iratcsomóira.
És roppant hirtelenséggel újra beindulna a kutatás, ezúttal az érvek/ellenérvek szigorúan szakmai vizsgálatának alapján – érdektelensége mellett ugyanis még túl kockázatos is lenne a fiatal kutató számára, ha továbbra is mítoszok színvonalán közelítene a témához. És bekövetkezne az igazi, Watzlawick-féle másodfokú változás: az alapvetően nemzeti büszkeségi kérdés frappáns módon értékelődne át generáció- és történelemszemlélet-váltás kérdésévé. Tehát nem mi, a sértett fél, hanem
saját vérükből sarjadó történészpalánták
robbantanák ki a gyökeresen új szemléletű román etnogenézis forradalmát!
… … …
Eh, azért nem mennek ilyen egyszerűen a dolgok – vethetné közbe a kedves olvasó.
Szerencsére – fűzhetném hozzá. Mert mi lesz itt velünk, ha már egy jó kis kivoltitthamarább ürügyén sem csépelhetjük majd egymást minden román állampolgár nemzeti ünnepén?
(Illusztráció forrása: coins.ro)
Lolka
kesztió
Tihi
birobela
(vendégbejegyzés)
amok
2011. december 04.
Ezzel teljesen egyetértek, mindig is röhejesnek tartottam 2000 vagy akár 1000 évvel ezelőtti dolgokra hivatkozni egy terület hovatartozását illetően. Ebben a témában mindenkor a politikai, etnikai, katonai erőviszonyok döntenek. A történelem csak gyenge lábakon álló legitimáció azok számára, akik durvának és igazságtalannak tartják a realitást.
A dáko-román elmélettel kapcsolatos stratégia is jó. Vicces egy kicsit az is, hogy pont mi, akiknek az őstörténete körül a magyar történészek között is van vita, akarjuk a tutit megmondani a románoknak.
székely
2012. február 23.
Ha komolyan gondolod az itt leírtakat akkor te nem ismered a vlahokat.