Ilonka néni esete a Gyáva nyúllal

A játékosoknak szerencsére volt annyi eszük, hogy idejekorán kiugráljanak az egymásnak száguldó automobilokból, így a tényleges frontális ütközést végül egyedül Ilonka néni szenvedte el az anyósülésen.

---

Ki hitte volna, hogy bekövetkezik – pedig mindenki pont úgy tette a hülyét, mintha azt hinné, hogy ilyesmi sohasem történhetne meg.

Az persze már sokkal előreláthatóbb volt, hogy a szlovákok pléhpofával végigcsinált, finoman fogalmazva is kegyetlenül rosszindulatú húzását magyar össznemzeti felháborodással fogják honorálni (Stumpf András egyenest a beszédes Férgek címet adta a rimaszombati Szűcs Ilona meghurcoltatásáról szóló Heti Válaszos írásának). Aminthogy az is, hogy – mint már annyiszor – ismét kényelmesebbnek bizonyult a kifakadás, mint higgadt végiggondolása annak, hogy valójában ki is a fő felelős a történtekért.

Orbitális szemétség volt ugyanis megfosztani egy 99 éves asszonyt a szlovák állampolgárságától és ezzel együtt a személyi okmányaitól is, gyakorlatilag ellehetetlenítve az idős hölgy szlovákiai mindennapjait. Ellenben azt az apróságot sem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy a szlovákok

saját törvényes előírásaik betartásával cselekedtek.

És ez akkor is így van, ha a törvény rosszakaratú, igazságtalan, sőt – egyáltalán nem mellékesen – véramatőr módon szembemegy a szlovák alkotmánnyal. Az alkotmányellenesség ráadásul Ilonka néni számára teljesen irreleváns. Az alkotmánybírósági vizsgálat időigényes procedúra, a jogerős alkotmánybírósági végzésig a törvény érvényben van, és még ha de jure alkotmányellenesnek is bizonyul, akkor is valószínű, hogy a majdnem 100 éves néni már nem fogja megélni a kedvező ítéletet és az ezzel járó erkölcsi kártérítést. (Nem beszélve arról, ha az alkotmányellenessé nyilvánításhoz esetleg nem lesz elég politikai akarat és Strasbourghoz kell fordulni jogorvoslásért.)

Ennek fényében a magyar hatóságok természetesen nagyon jól tudták, hogy a hatályos szlovák törvények értelmében Ilonka néni simán elveszítheti szlovák állampolgárságát, és a „cserébe” kapott külhoni magyar állampolgárság, mely ezen konkrét esetben aligha jelent többet jelképes gesztusnál, vajmi kevéssé fogja pótolni az állampolgári jogok gyakorlásához és – úgy általában – a mindennapi szlovákiai léthez annyira fontos szlovák személyi okmányokat.

De ez nem akadályozta meg őket abban, hogy simán belemenjenek egy Gyáva nyúl típusú játékba a szlovák hatóságokkal. És blöfföljenek jó nagyot,

hátha a szlovák csak félrerántja a kormányt az utolsó pillanatban.

Hát ez van, nem rántotta félre. A „játékosoknak” szerencsére volt annyi eszük, hogy idejekorán kiugráljanak az egymásnak száguldó automobilokból, így a tényleges frontális ütközést végül egyedül Ilonka néni szenvedte el az anyósülésen. Igaz, még a biztonsági övét is elmulasztották bekapcsolni. Erős kétségeim vannak ugyanis afelől, hogy szakszerűen és idejében felkészítették-e a magyar hatóságok az idős tanító nénit a szimbolikus külhoni magyar állampolgárság szlovák–magyar változatának nagyon is kézzelfogható veszélyeire (az ezzel ellentétes, merőben valószínűtlen feltételezést, miszerint az egész sztori csupán összekacsintás, színjáték lenne a szlovák hatóságok bosszantására és az idős tanítónő valójában busásan kárpótoltatik a „színfalak mögött”, a jóérzésre hivatkozva inkább eleve kizárnám).

Így maradt a sovány elégtétel: Bár járulékos veszteségként Ilonka néni sérelmei számottevőek, legalább roppantul konkrét áldozatot hozhatott a két, nemzeti szimbólumok mentén gondolkodó (de főleg egymást püfölő) hatóság presztízsviadalának oltárán.

Posted in: Nacionalizmus