Mi se jellemzőbb mioritikus tájainkra (sőt, vén Európánkat szemügyre véve még ennél kevéssé mioritikusakra is), hogy nemzeti kérdések terítékre kerülésekor mindenki roppant hirtelenséggel veszíti el a racionalitás iránti érzékét. Gyengébbek kedvéért: azt a valamit, melyre amúgy az emberi faj képviselőiként annyira büszkék vagyunk.
Különösen érvényes ez a sportban kiélt nemzeti identitásra. Hazánkban elsősorban a foci jöhet szóba ebben a tekintetben, de történetesen a legújabb hokibotrány mutatott rá, hogy látszólag normális emberek is képesek patologikus tüneteket produkálni (vö. kollektív elmebaj), ha nemzeti büszkeség kinyilvánításáról van szó.
Lássuk csak. Román–magyar jégkorongmeccsen a túlnyomórészt magyar nemzetiségű játékosokból álló román csapat összeszorított szájjal hallgatja a román himnuszt, de
néhányan teli torokból éneklik a magyart.
Mindez azt követően, hogy napokkal azelőtt az under 16 keret magyar ajkú játékosai közül hárman vizes törülközőkkel, amolyan jó székelyesen paskolták (és alázták) meg román csapattársukat, mert utóbbi elvárta volna, hogy románul beszéljenek a jelenlétében.
Nos, a nemzetállami koncepció kétszáz éves dühöngése tündöklése meghozta az eredményét: még józan, mértéktartó erdélyi magyar blogok is a “média révén széles tömegek ingerküszöbét elérő megnyilvánulások”-ként jellemezték az esetet, “amelyek a magyarkérdést, az erdélyi magyarok kulturális-etnikai különállásának problémáját élesen, hidegzuhanyszerűen dobják be a köztudatba, a politikától elvileg távol eső dimenziókban is.” Holott mindközönségesen
a hülyeség, a bárdolatlanság és az elemi tisztelet teljes hiánya
lényegesen jobban minősítené a két incidens indítékait.
A nemzeti válogatott kifejezés ugyanis – mindig is jól tudott, de kissé elfeledett módon – állampolgári, azaz politikai nemzetre vonatkozik. Ha nem így lenne, a román válogatottban értelemszerűen nem kaphatna helyet más nemzetiségű játékos, például magyar. Magyarán a román zászlót és a román himnuszt egyaránt Románia minden állampolgárának, pontosabban az ezeket képviselő csapatnak tiszteletére vonják fel illetve szólaltatják meg a válogatott mérkőzésein. Természetesen minden romániai magyar polgár szíve joga az az anomália, hogy ne az őt képviselő csapatnak (érthetőbben: saját csapatának) drukkoljon, de egy játékos részéről ugyanez a gesztus már finoman fogalmazva is különös. Képzeljük csak el a dolog üzenetét:
Számomra hótt közömbös (de inkább gyűlöletes) az a zászló és az a mez, amelyet képviselek, sőt, az ellenfél szimbólumait sokkal inkább a sajátoménak tekintem, de hát tudják, uraim és hölgyeim, a pályafutásomért mindenre képes vagyok. Pontosabban egyetlenegyre nem, nevezetesen: legalább annyi tiszteletet mutassak a nekem szurkolók felé, hogy a reflektorfényben némileg palástolni próbáljam az ábrázatomra kiült undort.
Kedves olvasóink fantáziájára bízom, hogy a legendás székely virtus, karakánság, no meg egyenes gerinc milyen megoldást sugallhatna azon játékosoknak, akik számára a román mez magukra öltése a csömör non plusz ultráját jelenti – a válogatott keretbe bekerülni tudniillik megtiszteltetés, nem kényszer (profi játékosként is van élet harmadosztályú ligában, a pityókaföld mellett). De hát a karrier az karrier…
A törülközős incidensre pedig kár minden kommentár. Ha rajtam múlna, még a hottentotta válogatott szövetségi kapitányaként is úgy vágnám ki a társuk irányába tettlegességhez folyamodó játékosokat a keretből, hogy nemcsak nemzeti zászlót, de
hokiütőt se lássanak többet életükben.
És nem feltétlenül megtorlásból, de tisztán racionális indítékokból (már megint ez a fránya racionalitás, ugye). Merthogy gátlástalan törtetőkre, pszichopatákra no meg (esetünkben) agresszív kismalacokra alapozni egy válogatott sikerét, az ugyebár messze nem a legésszerűbb befektetés. Akkor sem, ha az úgynevezett rajongók tekintélyes részének a sport nem játékot jelent, hanem különböző (vélt vagy valós) identitások – néha a szó szoros értelmében – vérre menő hadjáratát. Még a 21. században is.
(Az illusztráció forrása: Realitatea)
Lolka
kesztió
Tihi
birobela
(vendégbejegyzés)
Ercsey-Ravasz Ferenc
2011. december 19.
Egyetértek. S azt is tudom közben, hogy felesleges. Bizonyos nem is szűk körökben a nemzeti alapú gyűlöletből rég vallás lett, amelyben az ilyenolyan infantilis dac megnyilvánulásai kötelező szentáldozássá lényegültek át. És az ige testté lesz…
Ezek után rációról beszélni kár és felesleges, cikkedet (mely nekem jól esik s értelmesen szól) részükről akár szvahiliül is írhattad volna, mert olyan érv még nem született ebben az univerzumban amely egy fanatikust a monomániájából kizökkenthetne… olyan ez, mintha egy literálbiblikus hívőnek a krétakori kövületeket mutatnád: azokat szerinte csakis az ördög tette oda, hogy kísértésbe vezessen. A fanatikus ember ugyanis mindent, a legjózanabb érveket is képes belemagyarázni világképébe.
the x
2011. december 20.
Addig olvastam a posztot, hogy “Ugyanaznap az under 16 keret magyar ajkú játékosai közül hárman vizes törülközőkkel, amolyan jó székelyesen paskolják (és alázzák) meg román csapattársukat, mert utóbbi elvárná, hogy románul beszéljenek a jelenlétében.”
Lehet, h a poszt írója ugyanaznap olvasta a “hírt”, de legalább hetekkel azelőtt volt az a nap.
Most, ha ennyire ne érdekli a posztírót, h mi is a valóság, akkor nem sok értelme van, racionalitásról, józanságról satöbbiről prédikálni. Legalább a meccs eredményére kíváncsi lehetett volna, abból kiderült volna ugyanis, h a székely hokisok megtisztelték annyira a címeres mezt, h szívvel-lélekkel küzdöttek a “nemzeti válogatott” győzelméért.
Toró Tibor
2011. december 20.
szerintem a blog írója egy dolgot felejt el. miután és mielőtt elénekelték a magyar és székely himnuszokat szanaszéjjel alázták a magyar válogatottat a román címerrel a melkasukon, a román nemzeti válogatott színeibe, a román válogatott hírnevét növelve.
Kíváncsi vagyok erről hogy írna: http://vasanthseshadri.wordpress.com/2010/07/12/spain-won-but-whose-victory-is-it/
kesztió
2011. december 20.
@The x:
Ezt ékes magyar nyelvünkön szőrszálhasogatásnak hívják.
A hibát természetesen készséggel elismerem, javítok. Az a hiba viszont már nem az én készülékemben van, ha a győzelem puszta tényét relevánsnak tekintjük az írás mondanivalója szempontjából. Mert nem az.
Aszi
2011. december 20.
Vajon úgy jobb lett volna, ha a székely legények harsogva éneklik a Desteapta-te românet, és utána a magyar válogatott felmossa velük a pályát? Akkor minden rendben lenne, teljes volna a béke és a büszkeség?
Én nem is értem: egyeltalan miért hír az, hogy Magyar emberek, Magyar földön a Magyar himnuszt éneklik?!
A hír az lenne, ha Székely legények a Román himnuszt dalolnák. De attól tartok az a Székely legény még nem született meg. És nem is fog soha…>>>
>>>Botrány Romániában: Magyar himnuszt énekeltek a román válogatott játékosok:
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/12/19/botrany-romaniaban-magyar-himnuszt-enekeltek-a-roman-valogatott-jatekosok/
A román veresről meg had hozzak fel egy személyes példát:
Gyerekkoromban egyszer sírva mentem haza azt történt ugyanis hogy megvertek!
Otthon bömbölve panaszkodtam jó apámnak, hogy megvert egy román gyerek.
Tudod erre mit mondott az öregem?
-Nem nem egy román hanem csupán egy gyermek vert hozzad…
Ezt történt az öltözőben is azon a bizonyos aminozus napon 3 fiatalkorú megvert egy másikat. Tény hogy nem dicséretes a dolog de nem kell mindenképp etnikai konfliktust csinálni belőle.
Ám ha belenézzünk a dolgok melyébe rájövünk hogy a veres sem csupán ok nélkül történt:
>>>A törülközőnek nagyobb súlya van mint gondolnánk
http://blog.erdely.ma/galfalvizsolt/2011/12/15/a-torulkozonek-nagyobb-sulya-van-mint-gondolnank/
Toró Tibor
2011. december 20.
Ercsey-Ravasz Ferenc
2011. december 21.
Nagyon el tudunk beszélni egymás feje mellett.
Tisztázzuk: eredetét, többségi lakosságát és kultúráját tekintve Székelyföld székely föld.
Földrajzi, politikai és adminisztratív szempontból azonban jelen pillanatban akkor is Románia része, ha ettől a székely legényeknek hányingerük támad. És ha engem az a megtiszteltetés ér, hogy egy ország válogatottjának a tagja vagyok, akkor megtisztelem az illető ország himnuszát, legyen az Románia, Bangladesh vagy Uruguay, függetlenül attól, hogy önmagamat milyen nemzetiségűnek tartom s attól is, hogy magánemberként hogyan érzek az illető ország s népe iránt. És a dolog különösen zavaros fordulata ott jön, amikor önök, tisztelt uraim kicsinylik a himnuszdolgot. Hogy ugyebár román mezben győztek. Ezt én, kolozsváriként nehezen nyelem le, mert itt, a kincses városban pontosan a jelképek szintjén folyik a legtöbb háború. S hogy én, mint kolozsvári magyar a helybéli románokkal egyenlő esélyekkel létezem a városban, attól még nem tudom jelentéktelennek érezni azt, ami például a Mátyás szoborral történik, vagy ha a Dsida Jenő utcát ökörségből átnevezik.
Mi nagyon el tudjuk várni, hogy a jelképeinket tartsák tiszteletben, s ez rendjén is volna, de ha a mieink szemétkednek a román jelképekkel, akkor gyorsan kész a mentség. Uraim: a más sovinizmusát könnyű gyűlölni!
Végezetül: ha három MAGYAR fiatalkorú a ROMÁN BESZÉD MIATT megver egy ROMÁN gyereket, az igenis etnikai színezetű, az “under 16″ etnikai konfliktus minden ismérve jelen van. Mi más kellene, írásos nyilatkozat a srácoktól, hogy ők igenis etnikai konfliktus keretében püfölködnek??
Aszi
2011. december 21.
Tisztelt Ercsey-Ravasz Ferenc
Ajánlom fegyelmébe “A székelyek és a román himnusz” c. írásomat
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/12/20/a-szekelyek-es-a-roman-himnusz/
Főként a lentebb idézet részt
“Szülőföldjük : Székelyföld; állampolgárságuk: román; nemzetiségük: magyar; a trianoni döntés okán azonban a státusuk: BOZGOR (hazátlan).
Bozgorok kiknek ősei már akkor itt éltek mielőtt ez az ország Románia még csak nem is létezett, most mégis HAZÁTLANOK; másodállampolgárai annak az országnak melyben élnek, melynek himnuszát ugyan tisztelik de ez korántsem egyenlő azzal, hogy a magunkénak is érezzék.
A magyar himnusz hallatán ugyan könnybelábad a szemük de szívük mégiscsak a “Ki tudja, merre, merre visz a végzet…” kezdetű székelyhimnusz hallatán dobban meg igazán.
Ámbár a román hatalom az 1918. december 1-én elfogadott Gyulafehérvár-i nyilatkozatban: teljes nemzeti szabadságot, egyenlő jogokat és teljes felekezeti autonóm szabadságot ill. korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jogokat ígért de ezt az erdélyi magyarság immár 93 éve hiába várja, a román törvénykezés a különbözéshez való jogukat máig sem hajlandó tételes jogként elismerni. Csak a román anyanyelvű és kultúrájú polgárainak nyelvét ismeri el államnyelvnek, másokét már nem.
Csoda-e hát, hogy az itteni magyarság számára a román himnusz az elnyomás jelképévé vált?
Én ugyan megértem a román nemzeti érzelmű polgártársaink felháborodását, ám ennek jogosultságát már vitatnám. Majd ha betartsák a velük együtt elő népeknek tett ígéreteiket csupán akkor várják el tőlünk, hogy büszke állampolgárai legyünk ennek az országnak.”
Ugyanakkor elismerem a tényt is más a kisebbségi lét a szórványban és más minálunk a Székelyföldön de ez a lényegen nem változtat, nekünk románoknak és magyaroknak együtt kell élnünk kölcsönösen tisztelve egymás kultúráját értekéit. Ehhez azonban az kellene hogy kölcsönösen elismerjük egymás identitását, viszont ez egy nemzetállam keretei között kissé nehézkes.
Jogosan varod el hogy a kisebbségi nemzet tisztelje az ország dominánsabb népet de ugyanezt szerintem a magyarok/ székelyek is joggal elvárhatnák.
Hogy “háborúskodás” nélkül békében is élhetnénk egymás mellett?
Ha mi magyarok hiábavalóan és teljesen fölöslegesen nem éreznénk megkülönböztetettnek magunkat akkor talán nem is próbálnánk keresztbe tenni a románságnak. Mindaddig azonban amíg azt ereztetik velünk hogy szégyelnünk kell másságunkat az ilyen és ehhez hasonló etnikai konfliktusok nem fognak megszűnni ebben az országban.
Pl.miféle nagy megerőltetés lenne, ha minden évben újévi beszédében az államelnök a román La mulţi ani! után egy magyar Boldog új évet kívánok!-kal köszöntene bennünket is?Nem nagy dolog, de bátorság kell hozzá…
kesztió
2011. december 21.
Kedves Aszi,
A „bozgor = hazátlan”-t illetően szeretettel ajánlanám én is egy román nyelvű írásomat:
http://limbacailor.wordpress.com/2009/08/27/paul-chinezu-cel-bozgor/
Aszi
2011. december 21.
Kedves Kesztió
Én is tudtam róla hogy e kifejezés nyelvészeti szempontból egy érdekes ritkaság.
Általános az a hiedelem, hogy a bozgor azt jelenti: „hazátlan”. Márpedig ha mi, magyarok úgy tudjuk, hogy ezt jelenti, akkor számunkra – legalábbis a magyarban, kölcsönszóként – a bozgor nem is jelenthet mást, mint ezt. Hiszen a jelentés titka éppen ebben áll: minden szó azért jelentheti azt, amit éppen jelent (egyebet meg nem), mert mindenki azt hiszi róla, hogy azt jelenti. A veréb szónak például csak azért lehet „veréb” a jelentése, mert mi magyarok mindnyájan azt hisszük, hogy ennek a madárnak veréb a neve. S mivel a szót e hitünk szerint használjuk és értjük meg, a veréb szó jelentése ettől csakugyan ez lesz: „veréb”.
Ugyanakkor az is igaz hogy a románok a bozgor szó „hazátlan” jelentéséről nem tudnak. Nem is hallottak róla soha. (Kivéve talán egy-két jobban informáltat, akinek mi, magyarok már elmagyaráztuk.) Ők abban a hiszemben vannak, hogy ez a szó azt jelenti: „magyar”, csak egy kicsit csúfolódva, becsmérlően, meg nem is egészen jóindulatúan mondva. És mivel mindnyájan így hiszik (már akik ismerik közülük ezt a szót, mert nem minden román ismeri), a románban ez csakugyan ezt jelenti, egyebet nem is jelenthetne.
Ercsey-Ravasz Ferenc
2011. december 22.
Kedves Aszi, ön azt írja: “Mindaddig azonban amíg azt ereztetik velünk hogy szégyelnünk kell másságunkat az ilyen és ehhez hasonló etnikai konfliktusok nem fognak megszűnni ebben az országban.”
Úgy vélem mind magyar, mind román körökben akadnak szép számmal olyanok, akiket emberi tartásuk megakadályoz abban, hogy egy bizonyos szintre süllyedjenek. Különösen egy sporteseményen. Én magyarságomra büszke magyarként is közéjük tartozom, és ennek megfelelően véleményem is van a dolgokról… Úgy gondolom, hogy egyrészt a száz generációra, Ádámra s Évára, sumérokra, Burebistára, dákoromán mítoszra s kitudjahányadik honfoglalásra hivatkozó vitáknak se értelme, se célja, se belátható eredménye nincs semmilyen távon, másrészt a zsigeri indulatokra és reflexekre bármilyen okkal vagy ürüggyel reagálni butaság. Minden odaüvöltés és minden visszaüvöltés csak élteti tovább a céltalan konfliktust. Nem hajszolok utópiákat, és nem hiszem, hogy eljön az idő, amikor románok, magyarok s egyebek valamennyien s maradéktalanul tisztelni fogjuk egymást ezen a földön, érdekellentéteink, fájó pontjaink és vitáink mindig lesznek, de a magam részéről a torzsalkodást megvetem s nem veszek részt benne, mert értelmes emberhez nem méltó dolog s ráadásul nem is eszköze semminek.
“Ne vitatkozz a hülyékkel – lesüllyedsz a szintjükre s ott legyőznek a rutinjukkal” (Ismeretlen)
Aszi
2011. december 22.
Tisztelt Ercsey-Ravasz Ferenc
A kommunizmusban amikor “amikor anyanyelvünket a hivatalokból és az iskolákból is már száműzték, Csíkszeredában a templomokon kívül volt még egy hely, a jégpálya, ahol nyelvünk mindig otthon volt”
Jómagam ugyan akkoriban nem éltem ám a hoki szeretete akaratlanul is belém ivódót és mikor tehetem mindig ott is vagyok, hogy drukkoljak kedvenc csapatomnak.
Ugyanakkor tetszik vagy nem tetszik a népek közti ellenségeskedés mindig is megvolt.
Minden közösségnek megvan a saját ünnepe, nemzeti jelképgyűjteménye, hőse, a történelem folyamán megnyert – és elveszített – harca. És persze ellenfele a sportban. Ezek a szimbólumok, hősként tisztelt történelmi figurák, évfordulók mind-mind erősítik egy nép összetartó erejét.
Mivel ez az egész himnusz- botrány a hoki miatt robbant ki én a népek közötti ellenségeskedés sportban is megnyilvánuló oldalát emelném ki, pontosabban a sok esetben megfigyelhető nagy, elnyomó hatalom (például a spanyol- Real Madrid), illetve a kicsi, elnyomott nép (a katalán- FC Barcelona) között feszülő ellentétet.
E két nemzetet képviselő focicsapat mérkőzései a történelem évtizedei alatt lényegesen nagyobb körítést kaptak, mint csupán egy-egy focimeccs. A szurkolók csapataikon keresztül üzenhettek az ellenfélnek. És szándékosság nélkül maguk a csapatok segítettek abban, hogy feléleződjenek a nemzeti ellentétek.
A katalánoknak egyetlen fegyverük volt és van ahhoz, hogy borsot törjenek a madridi hatalom orra alá, mégpedig az, hogy legyőzik az ősi ellenfelet.
A történet hasonlóképpen alakul a romániai hoki eseteben is.
Mi is amikor csapatunk a Sport Klub győz nagy riválisunk ellen a Steua ellen a többségi nemzet fölötti “győzelemként” éljük meg az eseményt és nem titok ilyenkor a lelátókon általában felcsendül nemzeti énekünk a székelyhimnusz is.
De bár csak sportesemények szintjén zajlana minden háború.
Mielőtt azonban kijavítana hogy a himnusz-botrány esetében 2 nemzeti válogatott a román és a magyar csapat jégkorongozói csaptak össze, szolok hogy ne tegye tisztábban vok e ténnyel én is.
Épp ezen okokból kifolyólag hangzott el e két nemzet himnusza is a román majd ez követően a magyar is. Csíkban az ominózus napon csupán annyi történt, hogy a román nemzeti válogatottban játszó székely fiuk tiszteletere a lelátóból spontán felhangzott a “Ki tudja, merre, merre visz a végzet…” kezdetű székelyhimnusz is.
Hogy ebből botrány lett? Való igaz de ezert nem a szurkolok hanem a román média a felelős.
756
2012. január 05.
Tudom, hogy mar kicsit regen tortent a dolog, es talan az elottem kommentelok mar nem fognak visszaterni ide, de ennek ellenere szeretnem ha tisztaznank nehany dolgot.
Vegigolvasva a bejegyzest es reakciokat, illetve megnezve a beillesztett videot, nem teljesen ertem, hogy mirol van szo, es ki mire, mikre, kire es kikre van felhaborodva.
Nekem a videobol egyaltalan nem jott le, hogy a roman himnusz nem lett volna tiszteletben tartva. Szepen csedben a szurkolok is meghalgattak, meg egy verszegeny ugyan, de taps is hallatszott a vegen. Nekem ebbol az jott le, hogy ezt a reszt kipipalhatjuk.
Az, hogy a roman valogatott enekelte vagy sem a magyar himnuszt, sajnos a videobol nem derul ki, mert nem oket filmeztek akkor, hanem a magyar valogatottat. En nem voltam jelen a merkozesen, de hallottam olyat is, hogy enekeltek (roman felrol) es olyat is, hogy nem enekeltek (magyar felrol).
Es akkor a szekely himnusz… ha eneklik a szekely fiuk akkor az a baj, ha meg nem eneklik akkor az a baj. Es ha eneklik akkor ezzel valoban megsertik a roman jelkepeket? Roman cimeres mezben nem szabad/illik/nemtommilyenszotalalide mas nemzet himnuszat enekelni? Ezzel valoban serul egy roman jelkep? Hogyan lehet egyaltalan azt ertelmezni, hogy a szekely legenyek felveszik a roman mezt?
Kerdem en, hogy Mihai Viteazul 1599-es tamadasakor, amikor szekelyseg a roman vajda melle allt, vajon milyen himnuszt enekelhetett es, hogy ezzel milyen roman vagy szekely szimbolumot sertett meg?
amok
2012. január 06.
“agresszív kismalacokra alapozni egy válogatott sikerét, az ugyebár messze nem a legésszerűbb befektetés.” – az agresszió a hoki lényegéhez tartozik. Az a játékos, akiből az agresszivitás hiányzik, sikertelenségre van ítélve ebben a sportban.
Természetesen ezt uralni kell, és nem kell megverni a román csapattársat.
nagyattilapuli
2012. január 31.
A székely katona nemzet voltára büszke, öklére! Az ilyen nemzeteknek nem magas az intelligencia szintjük. Csak a mániákus ellenállásra futja, akkor is amikor nincsen értelme!
nagyattilapuli
2012. január 31.
Martin Buber egyik haszid regényében olvastam egy érdekes leírást. Valahol Lengyelországban, a zsidók háza olyan volt, mint a többi, de ha beléptél, akkor láttad, hogy belül zsidó.
Vajon a székelynek azért kell állandóan kétségbeesetten ellenállni, igazolni, hogy ő székely, mert csak a külső van, belső nélkül. A külső, a külső forma a tartalom is, tehát nincsen igazi tartalom. A zsidónál, a regény szerint fordítva van.
A szélsőjobb lényege a tartalom nélküli külső, a forma őrzése. A szélsőjobb lázad nyugat ellen. Horia Roman Patapievici, írja, hogy nyugatnak a forma tartalom is, tehát nincsen igazi tartalom. Akkor végül is mi ellen lázad, a szélsőjobb?!
Valami ilyen tartalom nélküli, üres védekezés akar lenni az autonómia is.