Béketábor a Hargitán

Székely Ervin

Olvasom Mátyás László csíkszentmártoni tanácsos nyilatkozatát, amely szerint nem volt szerencsés a Romani Criss roma emberjogi szervezet csíkszerdai tüntetése, mert az nem megoldja, hanem elmélyíti az etnikai feszültségeket.

Hasonló szellemben nyilatkozott Gergely András is, Csíkszentmárton polgármestere, aki szintén szívén viseli a nagyközség etnikai békéjének ügyét. A két békebarát elöljáró véleményét osztja vélhetően Borboly Csaba megyei tanácselnök is, aki internetes körlevélben adta tudtomra, hogy maguk a csíkszentmártoni romák is helytelennek tartják a nevükben és érdekükben eljáró nem kormányzati szervezet tüntetését.

Ezen a ponton a véleményük egybecseng annak a hat – jelenleg rendőrségi kivizsgálás alatt álló – „hagyományőrző” és „rakoncátlan” „gyerek” álláspontjával, akik árpádsávos zászlókkal és agresszív romaellenes jelszavak hangoztatásával aggódtak a csíkszentmártoni etnikai béke megbontásának fenyegető lehetősége fölött.

Úgy tetszik tehát, hogy egyfelől ott áll egy okvetetlenkedő civil szervezet, amelyik tüntetget Bukarestben, Csíkszeredában, meg ahol hagyják (merthogy Csíkszentmártonban például az etnikai béke megőrzésének okán nem hagyták), a másik oldalon pedig a béketábor, amelyik csak a békétlenséget meg a romákat utálja (no meg az ellenséges sajtót, de lehet, hogy az idegengyűlöletet is), a rakoncátlan hagyományőrzőkkel viszont a legnagyobb egyetértésben van.

Ha idősebb olvasóinknak „déjà vu” érzésük van, akkor az nem véletlen. Akárcsak a kilencvenes évek idején az Iliescu-féle román kisebbségpolitika, a Hargita megyei közigazgatás is megteremtette a felelősség áthárításának klasszikus eszközeit.

Pro primo. Elsődlegesen nem a kétségtelenül létező konfliktus kezelése, a roma közösség gazdasági, szociális és kulturális problémáinak a megoldására irányuló tevékenység, hanem a békének – pontosabban a béke látszatának – a megőrzése. Aki pedig – demokratikus eszközökkel, tiltakozással sajtóban megjelent elemzeseivel – az érdemi problémákra kívánja terelni a figyelmet, nos, az nem Bagarja, a béke barátja, hanem a népnek ellensége, de legalábbis a széles tenyerű Fejenagy. (A helység kalapácsa – a szerk. megj.)

Pro secundo. Amint akkoron is voltak jó magyarok és rossz magyarok, most is megjelentek a jó romák és a rossz romák. Ettől kezdve a roma-ellenességről már nem, csak béke-ellenességről beszélhetünk. Jó romák azok, akik a többséggel konvergens állásponton vannak, rossz romák pedig azok, akik mindegyre igyekeznek megzavarni az etnikai békét. (Hátra van még a csíkszentmártoni községatyák és Borboly Csaba arra vonatkozó ünnepélyes nyilatkozata, hogy Hargita megyében példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést, és akinek ez sem elég, az csakis szeparatista, előjogokat követelő, alkotmányt el nem ismerő, etnikai elvű területi autonómiát követelő senkiházi lehet.)

Pro tertio. A béke-ellenes kisebbség tiltakozásaira hivatkozva a többségi képviselet legitimálta a többségi szélsőséget. Mátyás László tanácsos uramnak nem az fájt a csíkszeredai tapstéren, hogy árpádsávos zászlókat lengető alakok uszító, fasisztoid jelszavakat harsogtak, hanem az, hogy a Romani Criss aktivistái előre bejelentett, szervezett és békés tüntetésen vélemenyüket hangoztatták. Ebben az összefüggésben érthetővé válik egy másik mozzanat: a Hargita Megyei Tanács túlzott toleranciája a Jobbik vezetőjével szemben, akinek esetében az etnikai béke megbontásának lehetősége fel sem merült.

Persze, távol áll tőlem, hogy Borboly Csabát, vagy a csíkszentmártoni község-gazdákat szélsőségességgel vagy rasszizmussal vádoljam. Azt azonban jó okom van feltételezni, hogy egyikük sem mert elvszerű maradni, attól való félelmében, hogy veszít népszerűségéből. Márpedig az igazi politikust az különbözteti meg a szélkakastól, hogy véleményét akkor is vállalja, ha azzal kisebbségben marad. A tehetséges politikus pedig még arra is képes, hogy elvszerű magatartása mögé többséget kovácsoljon.

Úgy tetszik, ez most nem sikerült a hargitai béketábornak.

http://umsz.manna.ro/velemeny/beketabor_a_hargitan_2009_08_04.html

C-B nem mérlegel

Sebestyén Mihály

Cirbolya-Borbolya támogatja a magyarországi nagy áramlatok honi hordalékát. C-B nem mérlegelhet, nem gondolkodhat, nem töprenghet, neki azonnal és tévedhetetlenül mellé kell nyúlnia. És nem egy ízben. Sokszor.

Nem, ő egyszerűen pártatlan, mint egy fenyő, mint a sóska, miként a neve is mutatja.

Cirbolya-Borbolya támogatja a magyarországi nagy áramlatok honi hordalékát. C-B nem mérlegelhet, nem gondolkodhat, nem töprenghet, neki azonnal és tévedhetetlenül mellé kell nyúlnia. És nem egy ízben. Sokszor. Igaz ugyan, hogy tévedni emberi dolog, de ő nem engedheti meg magának, hogy közönséges esendő legyen, ő tévedhetetlen, csalhatatlan, mindentudó, hiszen azért választotta őt háromszáz valahány ezerből az elsöprő többség. Szerencsére nem a demokráciát elsöprő többség. Mert akadnak mások is a megyében, sőt horribile dictu még Gyergyószentmiklóson is.

De C-B maga akart lenni Szent Miklós, akiről a hágiográfia azt tartja, hogy Szmirnában ajándékot osztogatott a szegény szűzeknek. Igaz drága jó Mikulics bácsi nem tudta, hogy a mai szűzek apja Huzavona Gárdiel arkangyal. C-B tábori pénzeket osztogat mint objektív humanista. Fedelet, mint Biedermann a gyújtogatóknak.

C-B-t emlékeztették rá, hogy az RMDSZ színeiben lett góré. Föl sem veszi. Neki mindenki tanácselnökének kell lennie. Mindenki Csabikája. Sóskaleves ŕ la cirbolya. Az EMISZ-Hargita szebbség- és jobbságverseny zsűrije.

Ami elgondolkoztató, hogy tetteiben és habitusában alig különbözik a kisebb rangú, vezérkedésben rámenősebb székelyudvarhelyi kollégájától, aki hétvezér képében bronzba öntette magát az udvarhelyi főtéren. És akkor, elgondolkodtam, ha efféle vezérbikák vezetik majd az autonómia gulyáját, akkor alighanem aggályos a jövő innen Európából tekintvést.

Akkor abban a területi, nyelvi, politikai, kulturális autonómiában a székely demokrácia szépen kineveli majd saját felfalóit, megsemmisítőit. Akik a naiv politikailag alutájékozottak és nem szavazók, a közömbösök mögül és hátán kerülnek be a hatalomba. Fognak is gárdák masírozni és rendet teremteni előbb a putrik között, majd a blokkokban, a falvakban, majd az utcákon, átveszik a rendőrök, csendőrök, közösségi zsandárok feladatkörét és fegyverzetét.

Végül rendet teremtenek a fejekben is, és eltapossák a Cirbolyákat-Borbolyákat, hiszen azok gyomnövények, amelyek más politikai szervezetben eresztettek gyökeret, kapták a tápot, megbízatást, erőst különbözőben a Fonák-Vonákétól. A színházak majd az Árpád a sávost játszák, és az Ifjú (Magyar) Gárdát olvassák jelszavakra zanzásítva, reggel 6-kor harsan a kürt és riad a székely, talpig vasban, zárt sorokban masíroz a főterekre, amelyeket akkor már a nagy előd iránti tiszteletből Appelplatznak fognak nevezni.

Természetesen három nyelven.

http://umsz.manna.ro/velemeny/c_b_nem_merlegel_2009_07_21.html

Az erdélyi magyar szélsőjobb

Sokan azt mondják, hogy az erdélyi magyar társadalomban nincs szélsőjobb mozgalom. Egyesek hurrognak (amúgy jogosan) a román Noua Dreapta-ra, de nem képesek objektíven megítélni saját fasisztoid mozgalmaikat. Igaz, kicsik, fiatalok, de itt vannak közöttünk. Népszerűségük nem csökken, a tagságuk sem. Elsősorban a licis és egyetemista fiatalokat fogják meg, de nemcsak. Vannak közöttük már a harmincas éveikben lévők. Székelyföld az elsődleges bázisuk, de találkozni velük Kolozsváron és Biharban is.

Ők az 1990 utáni teljes ideológiai liberalizálás melléktermékei. Ők azok, akik nyíltan irrendenták és revizionisták. Ők az újfajta harcias forrófejű székelyek, akik katonrauhába öltözködve álmodoznak a II. világháború képzelt dicsőségeiről, esetleg egy újabb határmodosítás, vagy szabadságharc lehetőségéről. Sokan közülük Magyarországra mennek, mert nem bírják Romániát (értsd: nem képesek megtanulni románul). Ott tüntetnek, néha képviselők házait akarják felrobbantani. Mások Bolíviába mennek, spanyol jobboldali fehér elit világot menteni az elnyomott indiánoktól. Van, aki nem jön haza.

Lehet legyinteni, mosolyogni: majd kinövik. Vajon? Mit adnak át ezek az emberek a baráti köreiknek, az osztálytársaiknak és mit fognak átadni majd a gyerekeiknek a románokról, a cigányokról, a toleranciáról, a multukulturalizmusról, a gondolkodás szabadságáról? Mindenki hallgat. Nem kell ezzel foglalkozni. Nem?

Íme, az erdélyi magyar szélsőjobb, amely állítólag nincs:

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – Csíkszeredai szervezet

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – Székelyudvarhelyi szervezet

Jelenkori középkor

Bogdán Tibor

Brüsszelben és általában „jobb” nyugati kancelláriákban bizonyára értetlenkedve csodálkoznak rá arra, hogy 2009-ben egy uniós állam parlamentje a „sátán útlevelétől” félti polgárait. A híres-nevezetes „biometrikus útlevelekről” van szó, amelyeknek kódjában, hosszabb számsor részeként, ott található a románszenátor-rémisztő 666-os számjegy.

Tanacu országában azonban szinte természetesnek tűnik, hogy a szenátusban komoly és hosszas vitát folytattak a kérdésről, mi több, a honatyák keresztvető kezüket röpke időre felemelve egyenesen a jogi bizottsághoz küldték vissza az új típusú passzus bevezetésére vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet.

A „sátán” ellen a legelszántabban hadakozó (keresztes)vitéz szenátor a külpolitikai bizottság elnöke, a szociáldemokrata Titus Corlăţean volt, aki a napokban egyébként újabb győzelmet könyvelhetett el a gonosz elleni küzdelemben, amelynek során sikerült távol tartani a magyar államfő repülőjét Marosvásárhelytől.

Talán mintegy visszahatásként (is) a vallásüldöző „ateistenek” félévszázados uralmára, 1989 után Románia valóságos vallási révületbe esett, amiben a politikusoknak, a maguk szemforgató ájtatoskodásával, nem kis részük volt. A jelenkori középkorban Isten nevével handabandázó hitetlen hívők lettek az „új vallásosság főpapjai”, mint a megrögzött ateistából buzgó kereszthányó hívővé lett Ion Iliescu, vagy az elegánsan őszülő román miniszterelnök, aki kolostorlépcsőkön csúszkált térden a kormány- és rendszerbuktatásban ügyködő bányászvezérrel együtt. Vagy – hogy egészen mélyre szálljunk – az istentelenségeit Isten nevében elkövető Gigi Becali, aki kufárként alkussza ki a Teremtőtől a mennyei ellenszolgáltatást felépítendő templomaiért.

Romániában ortodox papok esőért imádkoznak, esős időben pedig sztriptízbárokat szentelnek fel; hétköznapivá lettek a csodák, a médiában fában, krumpliban megjelenő keresztekről, sütőtökben kirajzolódó Jézus- és Mária-arcokról, hazajáró lelkekről olvashatunk, írástudatlan jósnők nyilatkoznak az emberiség jövőjéről, asztrológusokat interjúvoló fontoskodó riporterek a tudomány rangjára emelik az asztrológiát, amelyről pedig már Kepler is megmondta, hogy nem több „az asztronómia csalafinta lányánál”.

A román politikai élet szereplői jól tudják, hogy a nemzetiségi gyűlölet szítása mellett az ájtatosság az, ami szinte semmire sem kötelezi, de szavazathoz juttatja a politikust.  Aki a voks kedvéért akár a nevetségességet is vállalja, mint például most, a „biometrikus útlevelek” esetében, amikor még az egyébként a világfinak igazán nem mondható ortodox főpapok is belátták, a sátán nem az útlevélben rejtőzik.

Megvilágosodásuk, úgy látszik, mennyei útmutatást jelentett Traian Băsescu államfő számára is, aki, amolyan sárkányölő Szent Györgyként, nyomban hősiesen bejelentette: elsőként kér biometrikus útlevelet.

http://umsz.manna.ro/vezercikk/jelenkori_kozepkor_2009_03_16.html

Politikai okkultizmus Magyarországon 8.: Ifjú szívekben

Zsuppán András

Nemzeti rock, őstörténeti előadások, Magyar Sziget, Trianon-vetítés, magyar karácsony, rovásírás-oktatás, íjászat és baranta – a radikális jobboldali fiatalságnak ma már nem kell Csurka unalomig ismert antiszemita szónoklatait hallgatva fagyoskodnia a Hősök terén, ha szórakozni akar.

A radikális jobboldal az elmúlt években – bizonyos értelemben – depolitizálódott: a MIÉP csúfos bukása óta a szélsőjobboldali szervezetek politikai aktivitása stagnál, megszületett viszont egy ellenkultúra, amely alternatívát kínál a fogyasztói társadalommal, a liberális világnézettel és a “hivatalos” tudományossággal szemben. Ez az ellenkultúra ifjúsági jellegű: huszonéves fiatalok állítják elő, szervezik és népszerűsítik saját korosztályuk tagjai számára.

A nemzeti radikalizmusnak megvannak a maga könyvesboltjai (Szittya, Fehérlófia, Két Hollós), újságjai (Magyar Demokrata, Arany Tarsoly), hírportáljai (nemnemsoha.hu, kuruc.hu), egyesületei (Hatvannégy Vármegye, Magyar Önvédelmi Mozgalom) és kábeltévéje (Árpádhír). A neten változatos a kínálat: újabb és újabb szervezetek, csoportok, kiadványok jönnek létre, alakulnak át és szűnnek meg. Választhatunk revizionista, ősmagyar, hagyományőrző vagy keresztény jellegű egyesületek közül – de a programok, a fontosabb célok és irányelvek, a kulturális rokonszenvek rendkívül hasonlóak.

Az e szervezeteket jól ismerők szerint a személyi átfedések is gyakoriak - virulenciája ellenére a szubkultúra követőinek létszáma nem túl nagy, a határok átjárhatók. A Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagsága állítólag többé-kevésbé megegyezik. A közösség politikailag zárt a marginális, erőszakos náci csoportok irányában – egyetlen komolyabb nemzeti radikális oldalon sem fogunk találni például a Vér és Becsület csoport honlapjára utaló linket. A törvényesség, a civil jelleg éles határvonal a fennálló rend erőszakos megdöntésére buzdító, agresszív csoportokhoz képest, s tartózkodnak a második világháborús nosztalgiától, a nyilaskultusztól.

Ennek az ellenkultúrának van politikai vetülete: az eredetileg szintén ifjúsági szervezetként induló Jobbik mára a legjelentősebb szélsőjobboldali párttá nőtte ki magát. Idén ősszel a parlamentbe kerülés érdekében szövetségre léptek Csurkáékkal Harmadik Út néven. Bár az “öregek” szavazatai jól jöhetnek a választáson, Csurka személye ma már egyértelműen ciki. A nemnemsoha.hu portál szavazásán például a megkérdezettek 66 százaléka véli úgy, hogy a szövetség rontja a Jobbik renoméját. Politikai korrektség ugyanis nemzeti radikális változatban is van: a Hatvannégy Vármegye vezetői például kéthetente közleményben szokták tagadni, hogy erőszakos határmódosításra törekednének. Egy igazi nemzeti radikális szélsőjobboldali minden további nélkül csótánynak nevezi Gyurcsányt vagy Demszkyt, de a szélsőjobboldali jelzőt határozottan elutasítja, és nyilvánosan nem zsidózik – az utálat célpontjai a liberálisok (persze a liberális “többletjelentése” azért könnyen dekódolható e szubkultúrában), a kommunisták és általában a globalizáció erői. Fiatalokról lévén szó, a radikális szubkultúrában

kulcsszerepet játszik a zene

Rockegyütteseik (Kárpátia, Romantikus Erőszak, Ismerős Arcok, Egészséges Fejbőr) koncertjei fontosabb találkozóhelyek az unalmas politikai nagygyűléseknél, és az érdeklődő újoncok is itt kapcsolódhatnak be legkönnyebben a mozgalomba. Míg a marginális skin-head zenekarok (Oi-kor, Titkolt Ellenállás) előadásain legfeljebb 30-40, horogkeresztes zászlót lengető, Hitler-pólós őrült csápol, addig a mainstream kultúra peremén egyensúlyozó “nemzetirock”-koncertek igazi tömegrendezvények. Az együttesek egész évben járják az országot és a határon túli magyarlakta területeket – ám fő seregszemléjük az ötödik éve megrendezett nagymarosi Magyar Sziget, melynek bevallott célja, hogy a dekadensnek tartott “nagy” Sziget egészséges, nemzeti jellegű versenytársa legyen. Idén másodszor a szlovákiai Kamocsán Felvidéki Magyar Szigetet is rendeztek. A Magyar Sziget zenei programjába minden belefér a skinheadektől Nagy Ferón át a népdalénekesekig, és a zene mellett tudományos (és áltudományos) ismeretterjesztő előadásokat, hagyományőrző népi programokat, irodalmi felolvasásokat is tartanak.

A Magyar Sziget szervezője a legbefolyásosabb revizionista egyesület, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A nemzeti rockbandák többsége viszont pártfüggetlennek tartja magát, és a világnézeti rokonszenv ellenére sem szeretne “udvari zenésznek” tűnni. Egyértelmű kapcsolat van viszont a Kárpátia és a Hatvannégy Vármegye között, ők idén tavasszal közös udvarhelyi koncerttúrát is szerveztek. A nemzeti rock internetes központja a rockszerda.hu, mely általános kulturális-politikai hírportálként is működik hunhir.hu néven. A dalszövegek általában klasszikus radikális témákat járnak körül: őstörténet, Trianon, Erdély, átdolgozott revíziós dalok a 30-as évekből, idegen elnyomás és a kitartás eszméje – maga az ellenség általában nincs konkrétan megnevezve. Az együttesek maguk is szerveznek “zenén túli” kulturális programokat, a Romantikus Erőszak például ezen a nyáron koncerttel egybekötött “100 százalék magyar” székelyföldi túrát hirdetett: “Megállunk Farkaslakán Tamási Áron sírjánál, megtekintjük a Nyikó menti tájházat, a máréfalvai festett székelykapukat, rövid pihenőt tartunk a Tolvajos-tetőn a Hargitán, megnézzük Alcsík három híres erődtemplomát és rovásírásos emlékét, majd elfoglaljuk szállásunkat Csíkszentmártonban. Este a havasok aljában báránysütéssel, bőséges helyi jellegű étel- és italkínálattal, népzenével, irredenta dalokkal múlatjuk az időt közösen a székelyekkel a turulos emlékmű közelében.” Nem kell magyarázni, miért vonzóbb egy ilyen program egy huszonéves fiatal számára egy vérpezsdítő Csurka-beszédnél.

Néhány publikált életútinterjú meg persze saját tapasztalataink segítségével megkísérelhetjük felvázolni a radikális szubkultúra képviselőjének

archetipikus alakját

Emberünk húszas évei elején járó fiatal srác, aki valamelyik vidéki kisvárosból költözött pár éve Budapestre, jelenleg történelem szakos egyetemista, rövid szakállt visel, haját copfba köti, időnként hímzett bölcsésztarisznyát akaszt a vállára, a mobilja egy népművészeti vásáron beszerzett autentikus nemeztarsolyban lapul.

Az életútinterjúk egyik vissza-térő eleme a nagyapák és az általuk mesélt történetek (ostrom, oroszországi front, a komcsik által elvett tanya) kiemelt jelentősége. Később, ideológiailag öntudatra ébredve ezek a sztorik értelmet nyernek, és megerősítik a családi (és ezáltal persze az egyéni) sors párhuzamosságát a nemzeti történelemmel. A haza és az egyén érdekei soha nem keresztezik egymást – a mesékben átörökített élmények arról tanúskodnak, hogy a kettő sorsa szorosan összefonódik. A nagyapákkal ellentétben a többnyire diplomás, hivatalnoki-közalkalmazotti státusú szülők alakja halványabb, a családtörténetből szőtt egyéni mitológiában nincs helye a Kádár-kor kis kompromisszumainak. A radikális mozgalomban részt vevő fiatalemberek olvasottabbak a szüleiknél, így a hatás általában visszafelé működik – ők próbálják “felnyitni” a szülők szemét.

Minden radikális fiatal beszámol az öntudatra ébredés élményéről, az “igazsággal” való találkozás megvilágosodásszerű pillanatáról. Ezt magányos harcok követik, általában a középiskolában vagy az egyetemen, ahol meg kell küzdeni az értetlen osztálytársakkal meg egy-egy pikkelős, rosszindulatú, komcsi tanárral. A harcok során szerzett sérelmek bizonyítják, hogy a történelem ismétli önmagát – a nemzet elpusztítására törő erők ma is aktívak, és tönkreteszik, aki megpróbál szembeszállni velük, miközben a közösség részvétlenül figyeli a konfliktust.

A radikális fiatalok öntudatosabbnak tartják magukat a fogyasztói társadalom és a liberális média által elbutított kortársaiknál, úgy érzik, helyettük is gondolkodniuk és küzdeniük kell. A világnézetük klasszikusan dualista: a világ a jó és a rossz közötti örök harc terepe. Ezt sokszor a kortárs populáris kultúra nyelvén fejezik ki, meglepően sokan rajonganak közülük például a Star Trek sorozatért. Vallásosságuk viszont inkább politikai jellegű: bár sokan mondják magukat kereszténynek, a valódi, személyes, megélt hitnél jellemzőbb a nemzet, a származás, az őstörténet, az anyaföld “istenítése”. Többségük nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy az általa vallott hiedelmek és nézetek összeférhetetlenek a szavakban propagált kereszténységgel.

A személyes elhivatottság rendkívül erős érzését így fogalmazza meg Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye vezetője nemrég megjelent könyvében: “Életem folyamatos küzdelem, harc, s azt a bizonyos gyógyírt úgy keresem, mint egykor keresték a Szent Grált. Utamat gyilkosságok, harc, veszedelem, száműzetés, hazugságok és legalább négy állam titkosszolgálata tette rögössé. Kosovóban megéreztem a halál leheletét, Délvidéken mellettem robbant a bomba, esetenként a szerbek vertek, és előfordult, hogy visszaütöttem. Volt, hogy rágalmaztak, elárultak és megaláztak. De a harc közben egyre több társra, testvérre leltem, s végül egy nemzet romjain új Mozgalom született.”

Erdély tájai,

műemlékei, az ott élő emberekkel való találkozás minden nemzeti radikális fiatal számára meghatározó az ideológiai eszmélés során. Területileg ez elsősorban a Székelyföldet jelenti, azon belül is a csíksomlyói búcsút, ahol a nemzeti elkötelezettség egybefonódik a transzcendenciával és a közösség erejének a megtapasztalásával. (Természetesen az Erdély-élmény nincs szélsőséges világnézeti elkötelezettséghez kötve, ezúttal pusztán arról beszéltünk, amit a nemzeti radikális fiataloknak jelent.)

Irodalmi téren ezeket az érzéseket Wass Albert regényei fejezik ki számukra, akit nemzeti prófétát és írófejedelmet megillető rajongással vesznek körül. Wass Albert népszerűségéhez hozzájárul az illegalitás, az üldözöttség varázsa: Romániában az író háborús bűnösnek számít, szobrát Budapesten nem engedte felállítani a radikálisok által idegenek bérencének tartott liberális városvezetés. Az irodalmi kritika által preferált, politikamentes Funtineli boszorkánnyal szemben a nemzeti radikális fiatalok kedvencei az író kommunistaellenes, nacionálromantikus művei, elsősorban az Adjátok vissza a hegyeimet! és az Elvásik a veres csillag.

Izgalmas a környezetvédelem és a nemzeti radikalizmus összefonódása is. A jelenség magyarázata nyilván a globalizációval szembeni kritikus hozzáállás vagy általánosabb értelemben a modernitással szembeni ellenségesség. A Verespatak megmentéséért vívott küzdelem még magyarázható lenne pusztán az Erdély iránti kötődéssel, de a margitszigeti uszoda fakivágásai elleni tiltakozás vagy a génkezelt áruk kitiltásának követelése már egyértelműen a klasszikus környezetvédelem körébe tartozik. (Ismét csak a rend kedvéért hangsúlyozzuk, hogy nem neveztük szélsőjobbosnak az összes zöldet és globalizációkritikust.)

Revízió, hagyományőrzés, okkult áltudományosság, nacionálkereszténység, környezetvédelem, rockzene és népi tánc – a nemzeti radikalizmus szélsőségesen romantikus, nacionalista ifjúsági mozgalom, ahol rokonszenves ötletek keverednek a legvadabb elfogultsággal, intoleranciával és ostobasággal.

Sokan bizonyára kinövik, mások meg így maradnak.

Megjelent: Magyar Narancs XVIII. évf. 1. szám – 2006-01-05. Kiemelések tőlem.

link: http://www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12590

Nincs de!

Az első videó azoknak szól, akik újra és újra hajtogatják, hogy a jó székely/magyar ember iszik. Az erdélyi magyar/székely világban népszokás által intézményesített alkoholizmus fenntartóinak üzenjük, hogy:

A második videó meg szóljon azoknak, akik azt hajtogatják, hogy jó hagyományos erdélyi magyar/székely kajánál nincs jobb és egészségesebb. Az erdélyi magyar/székely világban népszokás által intézményesített egészségtelen táplálkozás fenntartóinak üzenjük, hogy:

A Nincs de kampány a magyarországi médiaunió projektje. Nekem nagyon tetszik. Ha neked is, küldd tovább a bejegyzés linkjét. Ezt inkább érdemes, mind a sok kuruzslós önmegvalósító powerpointot, amit naponta kapsz. Talán hasznos is lehet

Itt a kampány bevezetőfilmecskéje:

Amint megjelennek az újabb epizódok, folytatjuk

A székelyek és a nemzetközi szállítás

Személyes tapasztalataim két sorban, mivel a Hargita Népe és a Transindex is újfent foglalkozik a témával, és főként eme kijelentés miatt: “E cég járatai Budapesten egy városi közmegállóból indulnak, amely Orbán szerint a legcsekélyebb feltételeket sem biztosítja a nemzetközi forgalomban, Erdélyben pedig – fűzte hozzá –, hol egy megállást tiltó tábla alatt, hol egy útkereszteződésnél, hol pedig egy töltőállomásnál veszi fel vagy teszi le utasait.”

2008 szeptember 5., péntek. 22,16. Az OpenWorld magyarországi járata, HR 06 J** (számtábla további adatai nálam) mikrobusz, utánfutóval megáll a kolozsvári Monostor negyedben, a Billa áruház előtti közszállitási autobusz parkolóban. Egy utas kiszáll a sofőr mellől, tesznek-vesznek. Aztán az egy utas hijján tele levő busz továbbindul.

Egyedi este, vágná rá Orbán, de nem. Rendszeresen, nap, mint nap ugyanazon a helyen vesznek fel, vagy éppen tesznek ki utasokat a székelyföldi csupatisztességes szállítók. Egy olyan megállóban, ahol számukra tilos a parkolás.

Support Georgia!

Mert nem szeretjük sem az erőszakot, sem a háborút, sem az etnikai konfliktusokat, sem az imperializmust.

Ha Budapesten vagy ide menj, ha máshol akkor legalább írd alá ezt. Támogasd a grúzokat azzal is, hogy tőlük vásárolsz, már ha találsz valamit a mi piacainkon a híresebb termékeikből. Az oroszok meg kapják be, tőlük nem veszünk semmit. Majd a télen.

A szemétdomb védelme

Gazda Árpád

Tulajdonképpen rokonszenves lehetne az a „székely virtus”, amelylyel a Székelyföldről és belső Erdélyből budapesti autóbuszjáratokat működtető cégek egyesülete fellép a magyarországi Orangeways ellen. Megannyi híradást láttunk arról, hogy a francia farmerek az útelzárásoktól, a rendfenntartókkal való összecsapástól sem riadnak vissza, ha csorbulni látják érdekeiket. És fellépésük rendszerint nem eredménytelen.

Az Európai Unió elsősorban a gazdasági érdekekről szól. Akik képesek erőt felmutatni az érdekeik mögött, azok jobb eséllyel maradnak fenn a kíméletlen versenyben. Lassan az erdélyi magyar embernek is meg kell tanulnia, a kemény játéknak jött el az ideje. Nemcsak a gazdasági, hanem a közösségi célok érvényesítésében is. Ha az erdélyi magyar politikai osztály akkora elszántságot tanúsított volna a Székelyföld területi autonómiája ügyében, amekkorát az erdélyi magyar fuvarozók, biztosan előbbre tartanánk.
És akkor is az erdélyi szállítók oldalán kellene állást foglalnunk, ha a konfliktust kizárólag a kicsik és a külföldről jött nagyok harcaként látnánk. Ma már liberális megközelítésből is el szoktak elmélkedni azon, hogy jót tesz-e például egy-egy városnak, ha a kereskedelem a multinacionális cégek által működtetett peremvidéki bádogáruházakba költözik, és megszűnnek a belvárosi üzletek.

Mégis úgy tűnik, tévesen ítélünk, ha az autóbusz-társaságok csörtéjét kizárólag a fenti sémák szerint próbáljuk értelmezni. A magyarországi Orangeways ugyanis jobb minőségű szolgáltatást kínál, lényegesen olcsóbban. Azt az irányt mutatja, amerre a közúti szállítást fejleszteni kell, fejleszteni kellett volna. Ha pedig ezt vesszük alapul, az erdélyi fuvarozók a haladás irányával fordulnak szembe, amikor a cég ellen lépnek fel. És hiába is erőlködnek, nem marad érvük azok előtt, akik a hazaiak és a magyarországi versenytárs szolgáltatásait is kipróbálták.

A székely virtussal képviselt magyarellenes lázadás tehát nem más, mint a hazai szemétdomb védelme, kísérlet a közösség igénytelenségének a konzerválására. A törvényességre való erdélyi hivatkozás pedig csak a csomagolás. Kilátszanak alóla a gazdasági érdekek.

Az erdélyi szállítóknak inkább azon kellene gondolkozniuk, hogy ne a szemétdomb védelmére, hanem a közös fejlesztésre adják össze erőiket. Hogy olyan korszerű és erős szállítóvállalatot hozzanak létre, amely tőlünk nyugatabbra okoz riadtságot a fuvarozók piacán.

http://www.kronika.ro/nd.php?name=Sh&kat=26&&what=23443