Hétköznapok diszkriminációja

Vincze Loránt

Madonna lecigányozta a románokat és megrótta őket, amiért diszkriminálnak. Ez volt a hangulata a díva szerda esti koncertjéről szóló beszámolóknak.

A felvételeket nézve nem tudom eldönteni, hogy a nézők hurrogása a beszólásnak vagy a diszkrimináció tényének szólt. Mindenesetre a televíziók által megkérdezett résztvevők szerint a díva túllőtt a célon, nem kellett volna a románokat „bírálnia”.

Madonna egész pontosan arról beszélt a román fővárosban, amit azóta hall, mióta múlt héten gépe magyar földön landolt: a kelet-európai cigányokat diszkriminálják. Bukaresti beszólását felhívással folytatta: „Ennek nem kellene megtörténnie, ők is emberek, mint mi. Minden ember egyenlő. Nem szabad diszkriminálni sem a romákat, sem a homoszexuálisokat.”

Szerintem rendkívül elegánsan fejezte ki magát, nem mutatott újjal egyik nemzetre sem, a jelenlévők mégis magukra vették. A hetvenes években még így szóltak be a koncerteken: Make love, not war. De Woodstock-on ettől még senki nem hitte azt, hogy a vietnami háború kirobbantójának tartják.

Az Egyesült Államokban a szórakoztatóipar nagyjait művészi, de főként pénzszerzési képességeiken túl úgy is számon tartják, hogy ki milyen ügyet karol fel nyilvánosan, az elnökválasztáson melyik jelöltet támogatja. Madonna, gyakorlatilag nyilván a körülötte lévő szakemberek tartalmat akartak lopni a show-ba.

Hogy éppen a roma diszkriminációt emelték ki, azt mutatja, hogy az amerikai szabadságjogokon az elmúlt negyven évben felnőtt generáció szerint térségünkben valóban ez a legkényesebb kérdés. Bukarestbe érkezve a romákat a homoszexuálisokkal lehetett kiegészíteni, hiszen a románoknak a nemi másság iránti türelmetlensége kirívó esetnek számít Európában.

Nemrég készített felmérést a Diszkriminációellenes Tanács, amelyből kiderül, hogy a romákkal kapcsolatos ellenérzéseit a lakosság több mint fele elismeri! Megmosolygom, hogy Bukarest esetében olyan többség nyilvánítja ki véleményét, amely a parkokat napraforgómaggal köpködi tele, úton útfélen hangoskodik és veszekszik, a közlekedésben pofátlanságával szerez arasznyi előnyt magának.

A romakérdésről a nyilvánosság előtt csak akkor lesz szó, ha „ügy” van: Marian Cozma meggyilkolása, a magyarországi romagyilkosságok, az alcsíki romák elüldözése, a Madonna beszólása. Pedig „ügyek” a hétköznapokban folyamatosan vannak, csak nem kerülnek a hírekbe.

A megoldásokat a kisközösségek szintjére leereszkedve kellene keresni, ehhez pedig nem Madonna intőjére van szükség. A díva most bedobott egy jól hangzó mondatfüzért, azzal megy a több millió dolláros hasznot hozó következő tömegdemonstrációra. Mi maradunk, a romák maradnak, a mentalitásunk marad.

Könnyű ezekben a hónapokban mindennel a gazdasági válságot okolni, pedig a másság iránti türelmetlenség nem az amerikai hitelválsággal kezdődött és nem a gazdaság felívelő pályájával ér véget. A gazdasági és a társadalmi válságnak azonban ugyanaz a sajátossága: nem lehet szőnyeg alá söpörni, figyelmen kívül hagyásával pedig hosszú távon nagyot lehet bukni.

http://umsz.manna.ro/vezercikk/a_bukaresti_koncert_alatt_madonna_a_cigany_diszkriminiacio_ellen_szolt_2009_08_28.html

Bölcsen

Sike Lajos

Másokkal együtt magam is szorítottam, hogy Tőkés László ne menjen el a gyergyói „nemzettudat erősítő” rendezvényre, még akkor sem, ha olyan székely hazafiak szervezték, mint az EMI fiataljai. Bölcsen tette, hogy távol maradt, mert brüsszeli tevékenységére negatívan hatott volna ki, hogy a Jobbik elnökével parolázik, miközben a magyar nyelvet kalodába záró szlovák szélsőségekkel hadakozik.

A kettő nem megy együtt, hisz külföldi szélsőséges megnyilvánulásokat nem lehet úgy elítélni, hogy közben mi a saját szélsőségeseinkkel egy tálból cseresznyézünk, amivel akaratunk ellenére is bátorítjuk őket. Csak akkor lehet hitelünk az Európai Parlamentben, ha mi nem huncutkodunk, nem kacsintgatunk össze a másokat kirekeszteni akarókkal.

Örülhetünk tehát, hogy Tőkés László felmérte ezt, hisz a már Brüsszelben töltött másfél év tapasztalatából is azt szűrhette le, hogy magyarságvédő ténykedése úgy lehet sikeres (vagy inkább némileg sikeres, ismerve az EU eleddig nem létező nemzetiségi politikáját), ha a többség által elfogadható magatartással és módon nyilvánul meg.

Hogy Szlovákiával eddig fajult az anyaország viszonya, s a pozsonyi parlament olyan könnyen elfogadta a magyar nyelvet durván korlátozó törvénymódosítást, abban bizony a magyar szélsőségeknek is szerepük van. Gondoljunk csak a magyarbotozásról híres érsekújvári futballmérkőzésre, ahol a „mieink” Nagy-Magyarországot ábrázoló térképet és revízióra utaló jelszavakat mutogattak!

Vajon a Ferencváros stadionjában eltűrték volna, hogy szlovák drukkerek a Nagy Morva Birodalom térképét lengessék és Benes vagy Szlota magyarellenes jelszavait skandálják?! Szélsőséget szélsőséges eszközökkel nem lehet leszerelni, csak bátorítani. Úgy látszik, Magyarországon a keserű tapasztalatok ellenére sem eléggé ismert ez.

De az is igaz, hogy Pest nem igazán tudja kezelni a kis szlovák tigris harapásait. Már az első (nyugatiak szerint is szemtelen) megnyilvánuláson, a pozsonyi koronázó templomban magyarul beszélők letartóztatásánál és Marina Hedvig megverésekor is lágy és tanácstalan volt. A puhányság láttán törvényszerűen jött a nyelvkorlátozás.

Markó Béla is ír erről az Élet és Irodalomban megjelent és az Új Magyar Szó által is átvett cikkében, tanácsolva, hogy: Magyarországnak most kellene összeszednie maradék tekintélyét ahhoz, hogy az európai bürokraták közönyét és a politikusok cinizmusát megtörve, felhívja a figyelmet a veszélyre.

S ebben nyilván segíthet Tőkés, Sógor és Winkler is, Schmitt Pál, Tabajdi Csaba és a többiek oldalán – de nem a Jobbik karját fogva.

http://umsz.manna.ro/velemeny/bolcsen_2009_08_14.html

Az elszigetelődés harcosai

Mi a baj az EMI táborral, kérdi tőlem egyik régi ismerősöm. Próbáltam 2-3 mondatban elmagyarázni, de sehogy sem jutottunk dülőre. No, akkor leírom egy kicsit alaposabban. A legegyszerűbb, ha elővesszük a hivatalos napi beszámolókat, melyeket teljes terjedelmében az erdely.ma hozott le, szokásos módon, saját anyag híján. Már az első napi beszámolón megakad a szemem:

Az első előadást X régész, történész tartotta telt ház előtt, aki a magyarság eredete, az indoeurópai tengerben való idegensége szempontjából próbált magyarázatot találni az európai népek többségét jellemző magyarellenességre. Mi minden keveredettség ellenére is Kelet népe vagyunk, soha nem leszünk mások, s ha ezt vállaljuk, talán meg tudunk küzdeni az elkövetkező idők nehézségeivel is, amint tettük azt a XIX. század második feléig, amikor betört hozzánk a magyarságtól teljesen idegen liberalizmus – vélekedett az előadó.

Fent idézett előadónk ügyesen keveri a már-már misztikus ködökbe dicsőített ázsiai eredetünket a szélsőjobb egyik kedvenc önmártírkodásával, a „mindenki ellenünk van” konspiráció szindrómával. Hogy pontosan miért jó a mai erdélyi fiataloknak azt gondolni, hogy mindenki rosszat akar neki, az már nem derül ki. Az viszont igen, hogy valószínűleg a magyarság ellen összeesküvő csúnya nemzetközi erők (kimaradt a beszámolóból, hogy zsidó erők) rontottak el minket a ránkerőszakolt liberalizmussal. Azzal a rút liberalizmussal, amely a száz éveket megkésett úrhatnékom feudalizmusból gyorstalpalással felhozta Magyarországot a modern Európa gazdasági, társadalmi, kulturális, politikai, társadalomszervezései szintjére, és amelynek politikai osztálya egy szegény mezőgazdasági osztrák tartományból regionális politikai és gazdasági hatalmat faragott. De biztosan – az őt megtapsolók szerint – Székelyföld is jobban járt volna, ha mindez nem történik meg, nem a nemzeti liberálisok vezetik a kiegyezéskori Magyarországot. Így gondolom, jobb lett volna, ha például 1907-ben Gyergyószentmiklóson a vasútállomás avatása helyett inkább lófőket avattak volna.

Az állampolgárság és az autonómia rövid távú célok, hosszabb távon viszont revizionista politikát készül folytatni a Jobbik, mondta a párt elnöke. „Nekem az az álmom, hogy minden magyar újra egy hazában élhessen” – fogalmazott, hozzátéve: ő lehet nem éri meg ennek a megvalósulását, de a gyermekeit ebben a szellemben neveli, akik továbbadják majd e gondolatot.

A Jobbik igencsak megrészegült a valóban váratlanul nagy 15%-os EP választási eredménytől. Majd kiváncsi leszek, hogy ez a nyílt revizionizmus és szomszédprovokáció, amely Magyarországot már egyszer 2 évtizedig elszigetelte és kiéheztette, majd porig égette egy nagyon sötét háborúban, mennyire lesz eladható például Magyarország 2011 első félévében esedékes EU elnöksége alatt. Könnyű Gyergyóban irredentizmussal hergelni a tizenéves, románul alig beszélő székely iskolásokat, majd beülni az autóba és hazamenni Budapestre. De már nem lesz olyan könnyű szembeállni több EU-s tagállam által minden bizonnyal kierőszakolt brüsszeli politikai szankcióval szemben, abban a förtelmes esetben, ha a Fidesznek csak annyi esze lesz, hogy egy ilyen feszültséggyártó pártot a hatalomba húzzon. Könnyű Budapest biztonságából visszacsatolgatásokról nyilatkozni, de azoknak, akik megtapsolják ezeket, itthon kell élni, jövőt teremteni, nap mint nap a románokkal együtt. Erre nem gondolt az előadó?

Egy másik beszámolóban az EMI elnöke, Soós Sándor már egyértelművé teszi szervezete Jobbik iránti szimpátiáját:

Fontosnak tartotta ugyanakkor az egykori hatok közötti párbeszédet, mely megszűnt Tőkés László bejutása után, s hozzátette: reméli azt is, hogy az EP-képviselő leül tárgyalni a Jobbik képviselőivel, mert az EP-ben csak közösen lehet nemzeti ügyeket képviselni.

Az EMI sajnos tudatosan keresi a bajt saját magának, tagjainak és mindenkinek, aki együttműködik vele, vagy támogatja. Mert egy dolog levetíteni egy olyan elfogult egyoldalú eposzt, mint a Koltay-féle Trianon-múvi, de már veszélyesebb játék Romániában lepaktálni a magyar szélsőjobboldallal, és annak palamilitáris gárdájával. Az EMI úgy néz ki, egyértelműen a Jobbik holdudvarába került, a HVIM-el együtt. Ezzel a lépéssel olyan holtvágányra állította magát, amelynek az egyenes következménye a politikai elszigetelődése lehet. Jó kérdés, hogy meddig fogja még tartani a hátát az EMNT mindenkivel szemben az EMI Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) tagságának, politikai legitimációjának az ügyében. Az utóbbi időben Tőkés Lászlónak is saját bőrén sikerült sajnos megtapasztalni, hogy miféle emberek állnak a magyar és az erdélyi magyar szélsőjobb mögött.

Soós egy későbbi elszólásában egy mondatban foglalja össze szervezete politikáját:

Semmi közünk ahhoz, mi zajlik Bukarestben, hiszen „az külföld”.

 Miért jó ha arra tanítjuk fiataljainkat, hogy Bukarest külföld? Miért jó, ha elidegenítjük a valóságtól? Miért dolgozik azon az EMI, hogy a több ezer követője ne találja meg helyét ebben az országban? Miért teszi tudatosan tönkre ezeknek a fiataloknak az integrálódási, illetve karrieresélyeit? Hisz hogyan fog egy olyan fiatal elindulni a munkapiacon, aki szerint a román kollégák tolvajok, „bocskoros oláhok” (idén sem maradhatott el a közös Kárpátiás oláhozás), akik szerint románul nem kell tudni, hisz ez az ország nem is létezik, a fővárosa külföld?

Az EMI-t pártoló riportokkal jelentkező Marosvásárhelyi Rádióban (hová jutott a közszolgálati média…) hallotam, hogy Soós szerint ők azokat a fiatalokat képviselik, szervezik, akik már nem részesültek az 1989 előtti, román hatóságok iránti félelemmel teli, szocializációból, azokat akik bármit ki mernek mondani, bármit meg mernek tenni. Nos, ezek a fiatalok valóban nem félnek, de az önámítás, önbecsapás e finom veszélyére pontosan annyira nem immunisak, mint az őket indoktrinálni próbáló pártaktivistából agresszív szélsőjobb ideológussá változott budapesti vén rókák, akik évente az erdélyi EMI táborban kívánják megélni saját „nemzetmentő” revizionista orgazmusukat. Abba a tévhitbe kergetik ezeket a fiatalokat, hogy a magyarságért való kiállás az árpádsávos zászló lengetésével kezdődik, a másképp gondolkodó magyarok leköpésével, leárulózásával és a szomszédos nemzetek utálásával folytatódik, majd a részegen elénekelt revizionista nótákkal végződik.

Mindennek a hatékonysága zéró. Teljesen eredménytelen, önpusztító stratégia. Káros ez a budapesti import a pragmatikus és hatékony erdélyi magyar politizálásra nézve, káros ez a benne résztvevő fiatalok személyes fejlődésére, és veszélyes a jövő generációja erdélyi otthonérzetére, romániai alkalmazkodási képességére. Budapesten legfeljebb egy gumibotos rendőrkordonnal kell számolni, de itt, Erdélyben mi 5 millió román között élünk – és fogunk élni ezután is. Székelyföld néhány községe kivételével nem sok olyan hely van már, ahol nem kell naponta együttdolgozni román országtársainkkal valamilyen területen.

Önpusztítás egy interetnikus környezetben élő nemzeti kisebbségnek kinevelni egy országtól elidegenedett, frusztrált, múltbarévült, környezetét elutasító, közösségét megosztó, alkalmazkodni képtelen, szélsőséges nacionalista réteget.

Aki ezen dolgozik vagy ezt támogatja, az a versenyképtelenné válás, az elszigetelődés harcosa.

Vonakodás

Székedi Ferenc

Az igazság az, hogy nem a honlapokról, még csak nem is a sajtóból, hanem a romániai közszolgálati rádió marosvásárhelyi területi stúdiója magyar adásának kihelyezett szerkesztőjétől (szép hosszú birtokos szerkezet, csupán a tömörség és a pontosság kedvéért írtam így) tudtam meg a legtöbbet az V. Gyergyószentmiklósi EMI-táborról.

A belső munkatárs ugyanis nem fukarkodott napi hangképekkel, interjúkkal, így senki sem panaszkodhatott, hogy valamiféle média-vesztegzár alá került volna a rendezvény vagy annak egyik jelentős vonulata, a radikális nemzeti magyar jobboldal.

Különösképpen tetszett nekem, amikor Vona Gábor, Jobbik- és Magyargárda-alapító előadása után a riporter nem talált semmi kivetnivalót az elhangzottakban, sőt úgy fogalmazott: a magyarországi vendég igazából nem mondott semmiféle sértőt, botránykeltőt, mindaz, ami elhangzott a lehető legtermészetesebb, már-már úgy éreztem, hogy az ENSZ vagy valamelyik kulturális világszervezet, netán a Világegyházak Ökumentikus Tanácsa, esetleg az amerikai Üdvhadsereg küldötte érkezett el hozzánk egyik kezében a békesólyommal, másikban olyan kivonatolt nemzetközi illemtannal, amely bármely helyzetben tanácsot ad arra, hogyan viselkedjünk udvariasan, mértéktartóan, különösképpen ha nem a saját országunk területén tartózkodunk.

Azok a rohadt bal-liberális magyarországi médiumok – sejlett fel bennem – már megint milyen elképesztő módon átvertek, amikor Vona ilyen-olyan kirohanásairól, elrettentő szövegeiről írtak, hiszen ő csupán egyetlen, békés és áldozatteljes, röviden-tömören megfogalmazható és bárki által érthető célt követ: Magyarország legyen újra a magyaroké!

Mi ebben a mondatban a kivetni való? Semmi, egyetlen szó sem, mindez a lehető legtermészetesebb, talán ezért is idézték honlapokon, újságokban, sőt magában a napi tábori beszámolóban is. Egyszerű igazság, közvetlenül a nép és a fiatalok nyelvén megfogalmazva: Magyarország legyen újra a magyaroké!

És mivel kimondottan szeretem a politikusi sarkigazságokat, csak úgy csendesen átfordítottam ezt a néhány szót románra, szerbre, szlovákra és ukránra. Azaz nem is fordítottam, hanem csupán a nép nevét cseréltem ki és lám csak, hazai viszonyaink között a mondat így hangzik: Románia legyen újra a románoké! Vagy néhány országgal odébb: Szlovákia legyen újra a szlovákoké! Szerbia legyen újra a szerbeké! Ukrajna legyen újra az ukránoké!

Mit szólnánk mi, romániai magyarok ahhoz, ha egy romániai román politikus a „Románia legyen újra a románoké!” jelszóval utazná körbe az országot?

Bizony, nem azt mondanánk róla, hogy nemzetszerető, hanem azt, hogy nacionalista, hogy fajgyűlölő, hiszen itt vagyunk mi romániai magyarok, németek, bolgárok, örmények, törökök, tatárok, cigányok, lipovánok és így tovább, akiknek ugyanolyan joguk van élni őseik földjén, mint a románoknak.

És mit szólna az a sok ezer külföldi vállalkozás, akiknek német, francia, olasz, arab, angol, amerikai, francia és más képviselői vagy tulajdonosai úgy döntöttek, hogy Romániába hozzák a pénzüket, abba az országba, amely két kézzel könyörög a külföldi beruházások és a munkahelyteremtések iránt?

És mit szólnak a szlovákiai magyarok ahhoz, hogy amikor Slota a szlovák felsőbbrendűségről beszél, akkor azt hajtogatja, hogy Szlovákia mindenekelőtt a szlovákoké? Alighanem a legszerényebb jelző, amit ráaggatnak az, hogy nacionalista.

Vona jelmondata: Magyarország legyen újra a magyaroké! – éppen ilyen nacionalista. Hiszen ott van mögötte az is, hogy Magyarország jelenleg nem a fajtiszta magyaroké, ezért ki kell onnan pucolni mindenkit, aki más nyelvet beszél, másképpen gondolkodik, másképpen viselkedik, nem csupán magyar szerzőket olvas vagy hallgat, és nem kizárólag a szürke marha húsával táplálkozik. És ráadásul nem jurtában lakik, nem fekete ruhában parádézik, nem fekete bakancsokat csattogtat az aszfalton, nem csíkos zászlót emel a magasba.

Mindazoknak a fiataloknak, akik nem rezervációban, hanem Európában, az emberi gondolkodás és cselekvés szabadságában, a szellem sokszínűségében akarnak élni, Vonától ezért kell vonakodniuk.

http://umsz.manna.ro/velemeny/vonakodas_2009_08_10.html

Béketábor a Hargitán

Székely Ervin

Olvasom Mátyás László csíkszentmártoni tanácsos nyilatkozatát, amely szerint nem volt szerencsés a Romani Criss roma emberjogi szervezet csíkszerdai tüntetése, mert az nem megoldja, hanem elmélyíti az etnikai feszültségeket.

Hasonló szellemben nyilatkozott Gergely András is, Csíkszentmárton polgármestere, aki szintén szívén viseli a nagyközség etnikai békéjének ügyét. A két békebarát elöljáró véleményét osztja vélhetően Borboly Csaba megyei tanácselnök is, aki internetes körlevélben adta tudtomra, hogy maguk a csíkszentmártoni romák is helytelennek tartják a nevükben és érdekükben eljáró nem kormányzati szervezet tüntetését.

Ezen a ponton a véleményük egybecseng annak a hat – jelenleg rendőrségi kivizsgálás alatt álló – „hagyományőrző” és „rakoncátlan” „gyerek” álláspontjával, akik árpádsávos zászlókkal és agresszív romaellenes jelszavak hangoztatásával aggódtak a csíkszentmártoni etnikai béke megbontásának fenyegető lehetősége fölött.

Úgy tetszik tehát, hogy egyfelől ott áll egy okvetetlenkedő civil szervezet, amelyik tüntetget Bukarestben, Csíkszeredában, meg ahol hagyják (merthogy Csíkszentmártonban például az etnikai béke megőrzésének okán nem hagyták), a másik oldalon pedig a béketábor, amelyik csak a békétlenséget meg a romákat utálja (no meg az ellenséges sajtót, de lehet, hogy az idegengyűlöletet is), a rakoncátlan hagyományőrzőkkel viszont a legnagyobb egyetértésben van.

Ha idősebb olvasóinknak „déjà vu” érzésük van, akkor az nem véletlen. Akárcsak a kilencvenes évek idején az Iliescu-féle román kisebbségpolitika, a Hargita megyei közigazgatás is megteremtette a felelősség áthárításának klasszikus eszközeit.

Pro primo. Elsődlegesen nem a kétségtelenül létező konfliktus kezelése, a roma közösség gazdasági, szociális és kulturális problémáinak a megoldására irányuló tevékenység, hanem a békének – pontosabban a béke látszatának – a megőrzése. Aki pedig – demokratikus eszközökkel, tiltakozással sajtóban megjelent elemzeseivel – az érdemi problémákra kívánja terelni a figyelmet, nos, az nem Bagarja, a béke barátja, hanem a népnek ellensége, de legalábbis a széles tenyerű Fejenagy. (A helység kalapácsa – a szerk. megj.)

Pro secundo. Amint akkoron is voltak jó magyarok és rossz magyarok, most is megjelentek a jó romák és a rossz romák. Ettől kezdve a roma-ellenességről már nem, csak béke-ellenességről beszélhetünk. Jó romák azok, akik a többséggel konvergens állásponton vannak, rossz romák pedig azok, akik mindegyre igyekeznek megzavarni az etnikai békét. (Hátra van még a csíkszentmártoni községatyák és Borboly Csaba arra vonatkozó ünnepélyes nyilatkozata, hogy Hargita megyében példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést, és akinek ez sem elég, az csakis szeparatista, előjogokat követelő, alkotmányt el nem ismerő, etnikai elvű területi autonómiát követelő senkiházi lehet.)

Pro tertio. A béke-ellenes kisebbség tiltakozásaira hivatkozva a többségi képviselet legitimálta a többségi szélsőséget. Mátyás László tanácsos uramnak nem az fájt a csíkszeredai tapstéren, hogy árpádsávos zászlókat lengető alakok uszító, fasisztoid jelszavakat harsogtak, hanem az, hogy a Romani Criss aktivistái előre bejelentett, szervezett és békés tüntetésen vélemenyüket hangoztatták. Ebben az összefüggésben érthetővé válik egy másik mozzanat: a Hargita Megyei Tanács túlzott toleranciája a Jobbik vezetőjével szemben, akinek esetében az etnikai béke megbontásának lehetősége fel sem merült.

Persze, távol áll tőlem, hogy Borboly Csabát, vagy a csíkszentmártoni község-gazdákat szélsőségességgel vagy rasszizmussal vádoljam. Azt azonban jó okom van feltételezni, hogy egyikük sem mert elvszerű maradni, attól való félelmében, hogy veszít népszerűségéből. Márpedig az igazi politikust az különbözteti meg a szélkakastól, hogy véleményét akkor is vállalja, ha azzal kisebbségben marad. A tehetséges politikus pedig még arra is képes, hogy elvszerű magatartása mögé többséget kovácsoljon.

Úgy tetszik, ez most nem sikerült a hargitai béketábornak.

http://umsz.manna.ro/velemeny/beketabor_a_hargitan_2009_08_04.html

Roma polgármestert Csíknak!

Az utóbbi hetek alcsíki eseményei és annak lezárásaként született hírhedt 11 pont, valamint a gyergyószentmiklósi EMI tábor kapcsán kialakult disputa rávilágított valami nagyon egyszerűen érthetőre: a másik szemében a szálkát/gerendát, a magadéban a gerendát/szálkát egyaránt vedd észre. Azt hiszem ezt a jó tanácsot még mindig ismerik Csíkban.

Mert hogyan is lehetne frappánsabban megfogni annak a 11 pontnak a lényegét, amelyek között jó néhány olyan akad, amelyeket igencsak meglepődnék, ha a „rendteremtő” székely települések székely lakósai közül, mindannyian teljesítenének. Gondolok itt elsősorban a „Kutyákat megkötni, megkötve tartani és beoltani”, vagy a „Civilizált viselkedés mindenkor”, és a „Lopásokat befejezni, mindenkorra” parancsolatokra. Ugyanis ha valaki ismeri a székelyföldi viszonyokat, és azt a Székelyföldön élők előszeretettel hangoztatják, hogy ők ismerik a legjobban, annak nem kell magyarázni, hogy a székely portákon is található elég beoltatlan kutya, nálunk is áthágják sajnos sokszor a civilizált viselkedés szabályait, és uram isten, a székelyek közt is van, aki lop. Bizony, lehet, hogy gyakran.

Ennek ellenére a derék székely igencsak elvárja, hogy mások, akik etnikailag különböznek tőle, betartsák a parancsolatalkotók által sem maradéktalanul tisztelt szabályokat. Csíkban manapság bevett szokás a másként gondolkodókba belefojtani a szót, önkormányzatilag támogatni (a burkoltan szélsőjobb) politikai táborokat – ez is elüt az európai (vö. civilizált) jómodortól.

De jó lenne egy kicsit számolni: az erdélyi magyarság jelentős hányada, de mindenképpen majd, mint fele, olyan területeken él, ahol a számarányuk a székelyföldi kisebbségek körüli. Ma Kolozsvárott a magyarok aránya körülbelül megegyezik a románok csíkszeredai arányával. Ez a jelentős hányad megtanult, így vagy úgy, együtt élni a más nyelvet beszélőkkel, és nem mellesleg jelentősen is függ tőlük. Mi lenne, ha egyik napról a másikra, a kolozsvári románság olyan 11 ponttal állna elő a magyarokra nézve, amelyeknek valamelyike kikötné: ha nem civilizáltan viselkednek, akkor fel is út, le is út? Félreértés ne essék, nem a rongálást, bűnözés megvédése a szándékom, csupán többek között arra szeretnék rávilágítani, hogy ami a székelyföldi magyarok számára nagyon is normálisnak tűnhet, az ugyanolyan normálisnak tűnhetne például a románság számára Kolozsvárott. Csakhogy az utóbbi esetben nem romák, hanem éppen erdélyi magyarok, azaz a székelyek testvérei, sőt Székelyföldről elszármazottak lennének a szenvedő alanyok. És vajon mit gondolnának a székelyföldiek, ha a lopáson kapott székely Péter miatt, a kollektív bűnösség jegyében kitennék Kolozsvárról a Székelyföldről ide települt Zsófiát, Lórándot, Mártont, de még Évát és Csengét is? Minden bizonnyal etnikai tisztogatást emlegetne a csíki székely.

Ideje lenne tehát, végre valahára, az autonómia szócska kiáltozása és a nacionalizmus szítása helyett, leülni, és egyenlő partnerként elbeszélgetni a helyi kisebbségekkel, és megtalálni azokat a közös nevezőket, amelyek a közös együttélést segítik elő. Ideje, nagyon ideje lenne annak, hogy ne csak Kolozsvár, Nagyvárad, vagy Bukarest esetében várjuk el, hogy polgármester választáskor, kinevezésekkor, alkalmazásokkor, ne az etnikai, vallási hovatartozást, vagy bőrszínt vegyék alapul, hanem a rátermettséget és a hozzáértést. Miért ne lehetne Csíkszeredának, nem az etnikai arányból kifolyólag, hanem rátermettsége okán, roma vagy román nemzetiségű polgármestere? Mert amíg a jó példákat e tekintetben szeretjük, ha román többségű helységekről van szó, lásd. Zsombolya, Szászrégen, Szeben, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a mai Székelyföldön eléggé általános jelenségnek tekinthető választási nacionalizmusról. Márpedig, amíg a rátermett Ioan, és Lali nem indulhat egy csíki választáson egyenrangú ellenfélként a szintén rátermett Jánossal, addig a székelyföldiek is eléggé kétséges módon várhatják el, hogy Jánosnak bármilyen esélye legyen Ioan-nal szemben Kolozsvárott. Nem mellesleg, ameddig a tisztességes Ioan és Lali nem részesül a megfelelő tiszteletben, és elfogadásban, Csíkban, addig igencsak nehéz lesz Jánosnak Dsida nevéről lemosni a SIDA-t Kolozsvárott.

Megjelent a csíkszeredai Hargita Népe megyei napilap 2009 július 30. számának Fórum rovatában. Köszönet a szerkesztőknek, hogy teret engedtek az írás megjelenésének.

Borboly Jobbik énje

Salamon Márton László

„Mért kell székely ifjúságunkat leszélsőségezni azoknak, akik az EMI-vel egy asztalnál ülnek, s erdélyi magyar jövőnk irányairól közösen döntenek?”

Ezt a kérdést teszi fel Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, a Magyar Ifjúsági Értekezlet korábbi elnöke annak a cikksorozatnak a kapcsán, amelyben az Új Magyar Szó bírálta a Borboly által vezetett önkormányzat döntését. Azt, hogy a Hargita Megyei Tanács közpénzt fordít egy olyan rendezvény támogatására, melynek díszvendégei a magyarországi szélsőjobb markáns képviselői, és hogy ezt a döntését az adófizetők pénze fölött ga(rá)zdálkodó megyei elöljáró úgy indokolja meg, ahogyan. Hogy tudniillik választói között szélsőjobbos szimpatizánsok is vannak, akiket „nem diszkriminálhat”.

Nos, először is tudomásunk szerint az Új Magyar Szó szerkesztői, újságírói soha nem ültek egy asztalnál az Erdélyi Magyar Ifjakkal, és még kevésbé döntöttek velük közösen „erdélyi magyar jövőnk irányairól”. Már csak azért sem, mert amikor lapunk (egyik fő)munkatársa legutóbb Erdélyi Magyar Ifjúval találkozott, az illető szembeköpte. (Szűcs László kollégánk részesült ebben az, erdélyi magyar jövőnk szempontjából igencsak jelentős, közös élményben egy vitéz EMI-aktivistával, Nagyváradon. Az Erdélyi Magyar Ifjak egyéb hőstetteit illetően pedig – anélkül, hogy fellapoznánk lapunk kollekcióját – elég, ha felidézzük az Eörsi Mátyás, Szili Katalin és más, nem jobboldali anyaországi politikusok erdélyi látogatásain történteket.

Másodszor: az EMI még hagyján, hisz ők a mi kis szélsőségeseink, az erdélyi magyarság testéből kinőtt kellemetlen dudorok. Ahogyan a volt elnöke mellett prókátorkodó MIÉRT ifjúsági szervezet tegnapi közleménye fogalmaz, „a kistestvér, aki rakoncátlan és kissé elüt viselkedésben”. (Apropó MIÉRT-közlemény: a szöveg manipulációként gyatra, nyomásgyakorlásként szánalmas.) De ami igazán mellbevágó az egészben, az az antiszemita és idegengyűlölő szervezetek, a Jobbik és a Magyar Gárda vezetőinek meghívása a közpénzből támogatott gyergyószentmiklósi rendezvényre és az erdélyi „rakoncátlan kistestvér” mentoraiként való prezentálása.

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között megkötött választási egyezmény nevét, a Magyar Összefogás szintagmát rögeszmésen ismételgető ifjaknak pedig zárszóként csak annyit: az ember azért megválogatja, hogy kivel is fog össze. Nem másért, de még kiderülhet, hogy fogságba ejtették. S aztán majd mondhatja, hogy „neonácit fogtam, nem ereszt”.

http://umsz.manna.ro/vezercikk/borboly_jobbik_enje_2009_07_28.html

C-B nem mérlegel

Sebestyén Mihály

Cirbolya-Borbolya támogatja a magyarországi nagy áramlatok honi hordalékát. C-B nem mérlegelhet, nem gondolkodhat, nem töprenghet, neki azonnal és tévedhetetlenül mellé kell nyúlnia. És nem egy ízben. Sokszor.

Nem, ő egyszerűen pártatlan, mint egy fenyő, mint a sóska, miként a neve is mutatja.

Cirbolya-Borbolya támogatja a magyarországi nagy áramlatok honi hordalékát. C-B nem mérlegelhet, nem gondolkodhat, nem töprenghet, neki azonnal és tévedhetetlenül mellé kell nyúlnia. És nem egy ízben. Sokszor. Igaz ugyan, hogy tévedni emberi dolog, de ő nem engedheti meg magának, hogy közönséges esendő legyen, ő tévedhetetlen, csalhatatlan, mindentudó, hiszen azért választotta őt háromszáz valahány ezerből az elsöprő többség. Szerencsére nem a demokráciát elsöprő többség. Mert akadnak mások is a megyében, sőt horribile dictu még Gyergyószentmiklóson is.

De C-B maga akart lenni Szent Miklós, akiről a hágiográfia azt tartja, hogy Szmirnában ajándékot osztogatott a szegény szűzeknek. Igaz drága jó Mikulics bácsi nem tudta, hogy a mai szűzek apja Huzavona Gárdiel arkangyal. C-B tábori pénzeket osztogat mint objektív humanista. Fedelet, mint Biedermann a gyújtogatóknak.

C-B-t emlékeztették rá, hogy az RMDSZ színeiben lett góré. Föl sem veszi. Neki mindenki tanácselnökének kell lennie. Mindenki Csabikája. Sóskaleves ŕ la cirbolya. Az EMISZ-Hargita szebbség- és jobbságverseny zsűrije.

Ami elgondolkoztató, hogy tetteiben és habitusában alig különbözik a kisebb rangú, vezérkedésben rámenősebb székelyudvarhelyi kollégájától, aki hétvezér képében bronzba öntette magát az udvarhelyi főtéren. És akkor, elgondolkodtam, ha efféle vezérbikák vezetik majd az autonómia gulyáját, akkor alighanem aggályos a jövő innen Európából tekintvést.

Akkor abban a területi, nyelvi, politikai, kulturális autonómiában a székely demokrácia szépen kineveli majd saját felfalóit, megsemmisítőit. Akik a naiv politikailag alutájékozottak és nem szavazók, a közömbösök mögül és hátán kerülnek be a hatalomba. Fognak is gárdák masírozni és rendet teremteni előbb a putrik között, majd a blokkokban, a falvakban, majd az utcákon, átveszik a rendőrök, csendőrök, közösségi zsandárok feladatkörét és fegyverzetét.

Végül rendet teremtenek a fejekben is, és eltapossák a Cirbolyákat-Borbolyákat, hiszen azok gyomnövények, amelyek más politikai szervezetben eresztettek gyökeret, kapták a tápot, megbízatást, erőst különbözőben a Fonák-Vonákétól. A színházak majd az Árpád a sávost játszák, és az Ifjú (Magyar) Gárdát olvassák jelszavakra zanzásítva, reggel 6-kor harsan a kürt és riad a székely, talpig vasban, zárt sorokban masíroz a főterekre, amelyeket akkor már a nagy előd iránti tiszteletből Appelplatznak fognak nevezni.

Természetesen három nyelven.

http://umsz.manna.ro/velemeny/c_b_nem_merlegel_2009_07_21.html

Elutasítjuk!

Vincze Lóránt

Nem kétséges, a magyar szélsőjobb import árucikké válhat Erdélyben. Egyszer már történt politikai árubehozatal Magyarországról, amikor a magyar mintájú megosztás két táborra szakított néhány csoportot, a szó szoros értelmében is, hiszen a jobbosnak tartott Tusványos ellentáboraként jött létre a másként gondolkodók MIÉRT EU-tábora, az RMDSZ balosnak és megalkuvónak tartott politikája ellen jött létre az MPP a maga jobbos, kirekesztős alternatívájával.

A politikai konstrukció megvolt ugyan, de erős társadalmi bázisra és tömegtámogatásra már nem tett szert, innen a leszerepelés az önkormányzati választásokon és az önkéntes távolmaradás a továbbiakon. A politikai áru értékesítése tehát, mivel felülről szerveződött, csupán nagyon szűk körben sikerült.

Tartok tőle, hogy a szélsőjobboldali importkísérlet sikeresebb lehet, mert alulról szerveződik. Magyarországon a szélsőjobb civil kezdeményezésből nőtte ki magát európai politikai aktorrá, előbb volt a társadalmi mozgalom és a gárda, azután következett a politikai legitimáció, és lett a szavazóbázis.

Székelyföldön a stratégia hiánya, a gazdasági válság, a helyben topogás, a nemzeti mítoszok és veszteségek egyre erősítik a közösségi frusztrációt, amelynek szelepe a másság- és idegengyűlölet lehet. A romángyűlölet még mindig tetten érthető a székelyek között és attól, hogy nem beszélünk róla még létezik.

A cigányellenesség a mindennapok velejárója, a csintalan gyerekek ijesztgetése mellett a romák részleges vagy teljes közösségi kirekesztés alanyai. A Csíkban történtek bizonyítják, hogy tettlegességre bármikor sor kerülhet.

Erdélyben nem volt zsidózás az elmúlt évtizedekben, a beszélgetéseken ritkán felbukkanó téma és talán a legkisebb iránta a fogékonyság, de a magyarországi szélsőjobb körök zsidózása nem csak a zsidók ellen szólnak, azokat bélyegzik meg vele, akik a szélsőjobbot, a mélymagyarkodást bírálják, baloldali vagy liberális érzelműek, és vélhetően azok következnek, akik jobboldaliak, de nem eléggé.

Alanyai a gyűlöletnek, a megbélyegzésnek, a kirekesztésnek tehát volnának Erdélyben és adottak kibontakozásához a társadalmi feltételek is. Minden józanul gondolkodó romániai magyar számára világos, hogy ezt az árucikket már a határnál le kell állítani, bár ez csupán képletes lenne.

A netvilágban már büntetlenül lehet támadni, a hargitai fenyvesek nem fogják kiszűrni a gyűlöletbeszédet, a fogadatlan prókátorok is szabadon közlekedhetnek az európai övezetben. A romániai magyar közszereplőknek, nyilvánosságunknak felelőssége nem elhallgatni vagy minimalizálni a kérdést, hanem nyíltan elutasítani a szélsőjobb erdélyi jelenlétét, mert igenis táptalajra lelhet.

A számok beszédesek: az EMI-tábor 2005-ös alapítása óta a résztvevők száma 2007-ig évről évre megduplázódott, tavaly is 20 százalékkal nőtt. Egyre több fiatal kerül közvetlen kapcsolatba ezzel a világnézettel, és nyilván egyre többen viszik haza környezetükbe múltba révedező, önbíráskodó nézeteiket. Ami ma még játékszer, holnap már fegyver lehet. Még nem késő ezt belátni.

http://umsz.manna.ro/vezercikk/elutasitjuk_2009_07_17.html

Egy asztalnál?

Szűcs László

Úgy kéttucatnyi fiatalember demonstrált a hét végén Csíkszeredában, a Magyar Köztársaság fõkonzulátusa elõtt. A helyhatóság által húszperces idõtartamra engedélyezett tüntetésen – melynek színvilágában zászlóban, ruházatban a nemzeti radikálisok körében közkedvelt fekete dominált – a jogerõsen feloszlatott Magyar Gárdával, illetve a letartóztatott, terrorcselekmények elõkészítésével megvádolt Budaházy Györggyel vállaltak sorsközösséget. Elõzõleg élénk toborzó munkát folytattak ugyan a szervezõk, végül a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz szervezetileg csak a magyar jövendõ másik üdvöskéje, az Erdélyi Magyar Ifjak csatlakoztak. Nem mintha e kettõt kevesellném, sõt…

Az már rég nem újdonság, hogy Erdélyben is masszívan jelen van a magyar szélsõjobb, internetes fórumokon vissza-visszatérõ motívum a Gárda itteni meghonosításának az igénye, lobognak az Árpád-sávos zászlók. A baj az, hogy a külsõségekben a magyarországi masírozókhoz hasonlítani igyekvõ romániai magyar fiatalemberek nemcsak a díszleteket és a jelmezeket importálják, hanem azt a cigányellenes és antiszemita hangnemet is, ami annyira tájidegen ebben a környezetben, mintha székely harisnyás futballhuligánok randalírozásáról kellene beszámolót írni. A romániai magyar labdarúgás ismeretében legfeljebb teremlabdarúgó-huligánokról beszélhetnénk, persze csak a poén kedvéért, Isten õrizz, hogy e mifelénk több városban is szép sikereket elért sportág mûvelõit megbántsam.

S nincs is sok helye a viccelõdésnek, ha belegondolunk abba, hogy mekkora zavart csend fogadja a mérvadó politikusaink részérõl e csörtetéseket. Sõt, a fõkonzulátus elõtti tüntetés egyik részt vevõ szervezete, az EMI mind a mai napig az Erdélyi Magyar Egyeztetõ Fórum tagja, magyarán Markó Bélának és Tõkés Lászlónak semmi kifogása az ellen, hogy jelképesen egy asztalnál üljenek Budaházyval és a feloszlatott Gárdával. Egy asztalnál üljenek azzal a szemlélettel, amelynek erõssége a kirekesztés, mindenféle másság létjogosultságának a tagadása. Nem értem, mi kényszeríti politikusainkat arra, hogy e jelenséget nem létezõnek tekintsék, hiszen aligha kell attól tartaniuk, hogy a gyakran mégoly hangos csoportoknak komolyabb tömegbázisuk lenne. A magyar összefogásnak a szavazatmaximáló szándék mellett erre is oda kellene figyelnie.

Az igazi európai konzervatívok, kereszténydemokraták – aminek az említettek magukat vallják – aligha mutatnák magukat egy ilyen helyzetben közömbösnek, aligha mondhatnák azt, hogy mi közünk ehhez, s aligha lennének képesek saját értékrendjükbe e sötét vonulások jelszavait beépíteni. Ha másutt nem, Brüsszelben e magatartás bizonyosan eltanulható.

http://www.riport.ro/topics.php?op=viewtopic&topic=13#lapzarta