A választás szabadsága

Posted on 2008. április 23. Szerző:

0


Az elmúlt héten csak amúgy kapkodtam a fejem az egyre szaporodó politikusi nyílt levelek kapcsán, lásd. Tőkés Markónak, Markó Tőkésnek, Markó Szásznak, Szász Markónak. Ugyanis most azok az emberek, akik fennhangon hirdették a választás szabadságát (copyright Szász Jenő), és akik ennek érdekében egy pártot is bejegyeztek, most valami egészen érdekes húzáson ügyködtek: azokkal akartak megegyezni akiket annyit bíráltak, és azzal a párttal akartak (látszólag) közös listákat, amelyből elégedetlenségük miatt kiléptek.

Természetesen az ilyen húzások nem meglepőek a politikában, de a frissen alakul MPP vehemens vezetői és szimpatizánsai hónapokon át azzal a demagógiával etették a választókat: most van igazi demokrácia, most van igazán választási szabadság. Ehhez a lovuk Tőkés EP mandátumszerzése, majd a sikeres pártbejegyzés lett.

Csakhogy milyenek lehetnek az olyan MPP-s jelöltek, akik folyamatosan tapsoltak az “igazi demokrácia eljövetelének”, és bár még soha nem mérkőztek meg egyetlen választáson sem az új MPP-s ruhájukban, máris az eddig folyamatosan szidott, mocskolt stb. ellenféllel akarnak (azaz részben most már csak akartak) lepaktálni?

Nézetem szerint: csiolánosok.

Advertisements
Posted in: MPP