Szép új világ

Posted on 2008. április 29. Szerző:

0


Az elmúlt hetekre és a magyar jelöltállításra visszatekintve nem lehet nem látni, hogy Szász Jenő és társai csak nehezen heverik ki a pártalapítás eufóriáját. Mintha a Szép új világban találták volna magukat, ahol dolgozni csak azért kell, mert megárt az embernek a túl sok szabadidő.

A jelek szerint egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy a szavazatokért meg is kell küzdeni, s a küzdelemhez mindenekelőtt harcosokra van szükség. Ahogy közeledett a jelöltállítás határideje, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá: az MPP-nek nincsenek emberei.

Elég, ha „a polgári oldal támogatását élvező függetlenekre” gondolunk. Vagy arra, hogy az MPP-nek még Székelyföldön sem sikerült mindenütt saját polgármester-jelöltet állítania. A tanácsosi listára, igaz, több jelentkező akadt, ami érthető, hiszen ehhez nem kell se program, se személyiség, még ismertség sem, bőven elég a mélymagyar diskurzus.

De a Polgári Párt független jelöltjeire más magyarázatot is lehet adni. Mindenekelőtt az RMDSZ-ből frissen kiábrándult politikusnak érdeke, hogy fenntartsa magának a visszatáncolás lehetőségét. (Ami, meg kell mondani, reális, hiszen az RMDSZ eddig kesztyűs kézzel bánt a Szövetség ellen kampányba indulókkal.)

Ez az érdek pedig teljes mértékben megegyezik az MPP-jével, ugyanis nemzetpolitikai diskurzus ide, választás szabadsága oda, a választóban elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: miért lenne jobb az MPP polgármesterjelöltje, ha ugyanaz, aki néhány hete (esetenként jelenleg is) az RMDSZ színeiben vezette a települést?

Kézenfekvőbb úgy beállítani (tekinthetjük ezt a negatív kampány kezdetének), hogy ez a sok derék ember nem az MPP miatt hagyja ott a Szövetséget, noha létezik a választás szabadsága, ugyebár, hanem mert az RMDSZ-ben csalódott.

Itt-ott elismerik, a ki- vagy átállásban szerepet játszik az is, hogy a polgármesteri székre mást jelöltek, vagy a tanácsosi listán az illető nem került befutó helyre. De ez nem baj, és semmiképpen nem elítélendő. Nem sok hiányzik, hogy bevegyék az alapszabályba: jó MPP-s csak rossz RMDSZ-es lehet!

Amit még a jelöltállítás lejártával meg kell állapítani: a Szász Jenőék által hangoztatott választás szabadságában (idáig ez az egyetlen „konkrét” programjuk is) elsőként nem a magyar választók, hanem a választottak részesültek. Utóbbiak közül is azok, akik értik, nemde, az idők szavát.

Szőcs Levente

http://umsz.manna.ro/vezercikk/szep_uj_vilag_2008_04_25.html

Reklámok
Posted in: MPP