MPP-s kampánytéma: a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Posted on 2008. május 15. Szerző:

1


A tegnap az MPP kolozsvári kampányrendezvényén olyan dolgok hangzottak el, amelyek meglehetősen gondolkodóba kellene, hogy ejtse a választók zömét. Az sem lenne mellékes, hogy a helyi választásokon olyan egyénekkel is kampányoknak, mint a FIDESz-es Varga Mihály, vagy az EP képviselő Tőkés László, akiknek nagyjából annyi közük van a kolozsvári mindennapi élethez ,legyen az kulturális, közéleti stb., mint Makónak Jeruzsálemhez.

Megérzésem szerint, a bombát nem ezek a személyek jelentették, hiszen ezt a taktikát már megszokhattuk (volna), hanem a kolozsvári Állami Magyar Színház kampánytémává való minősítése, gondolom mindez azon okból kifolyólag, hogy a helyi RMDSz ott tartotta kampány rendezvényét. Ugyanis nem tudom másképp mire vélni az, hogy Gergeléy Balázs az MPP városi listavezetője ilyen valótlan kijelentésekkel ragadtatta el magát: “Emlékeim vannak arról, hogy milyen volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mielőtt a nézőtere felköltözött a színpadra. Semmiképpen sem hasonlít a mostanira […]. Stúdióelőadás-stúdióelőadás hátán, 25-30 nézővel a rögtönzött miniszínpadon”.

Ha valaki gyakorlott és lelkes színházba járó, akkor számára máris világos, hogy Gergely Balázs valószínűleg régen nem járhatott a fent említett intézmény közelében. Ugyanis ha járt volna, akkor tudná: bár igen sok a stúdióelőadásuk, azért nagytermi előadások is akadnak a repertoárjukban, lásd. Pantagruel sógornője, vagy Gianni Schicchi. Ugyanakkor a legutóbbi Interferenciák színházi fesztivál alkalmával sok nagytermi előadást láthatott a közönség.

A nézők számára való utalás további nyilvánvaló csúsztatásokat, és töredékigazságokat tartalmaz. Ugyanis a legtöbb stúdióelőadás kb. 70-100 nézővel fut. Az általam legutóbb látott darabok közül a Ványa bácsi-ra például csak 1 hónappal az előadás előtt sikerült jegyet váltanom, annyira nagy volt az érdeklődés, és ezt mindkét előadás alaklmával így volt. Nem mellesleg nem 20-30-an, hanem legalább. 120-150-en ültünk a teremben, mind a két alkalommal. De a Ványa bácsi előtt látott Woyzeck darabon is voltunk vagy 70-en. És hosszan sorolhatnám azokat a darabokat, amelyek stúdióelőadás formájában futottak, jóval a bemutató után sikerült megnéznem és teltház volt.

Mindez számomra nem azt mutatja, hogy a magyar színházi fogyasztók igényei szorultak volna háttérbe, mint ahogy Gergely állítja, hanem éppen ellenkezőleg, a közönség meglehetősen vevő a Tompa-féle színház darabjaira. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény is, hogy már vagy két-három színházbotrányt sikerült túlélnie a díjakat és elismeréseket halmozó Tompa-féle Kolozsvári Állami Magyar Színháznak.

Ugyanakkor, ha Gergely tájékozott lenne a színház életét illetően, akkor azt is tudná, hogy a nézőszám csökkenését hangoztató kívülről kibicelők támadásait statisztikai adatokkal cáfolta meg.

Természetesen Tőkés sem adhatta alább a nagyotmondást: „ha így megy tovább, a kolozsvári magyar színház nemsokára felköltözhet a padlásra”. Azonban nem tudom az EP képviselő azon legutóbbi színházi látogatásakor, amikor magam is jelen voltam (Interferenciák fesztivál egyik előadása) hogyan fért volna el annyi ember társaságában a padláson, amikor még a nagyteremben sem lehetett férni.

A fenti politikus urak helyében, böszmeségek hangoztatása helyett arra figyelnék, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézménnyé vált, amely nyitott, újat és érdekeset mutató, kultúrák és nemzetiségek közötti, igencsak egyedi párbeszédek helyszíne. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a tény, hogy nagyon sok olyan színházrajongó nézi meg a darabjaikat, akik nem értik a magyar nyelvet, nem hallottak Hatházi Andrásról, Bogdán Zsoltról, Kézdi Imoláról stb., és értetlenkedve nézték addig, amikor az UNITER gálán jelöltként vagy díjazottként feltűntek.

Továbbá azon is gondolkozhatnának a fenti urak, hogy a színház napi politikai csatározások helye kell-e legyen, ha másért nem annak a szellemében, hogy: “Lejárt annak az ideje, hogy nagyokos politikusok megmondják a magyar választóknak, mire van szükségük.” (Tőkés; elhangzott a tegnapi nap, forrás), avagy hagyni kell, hogy éljen és próbáljon újat és érdekeset alkotni, kísérletezni. Mindezt még akkor is, ha esetleg az olyan darabok száma, amelyeket az egyszerű munkásember is könnyen megért, igencsak lecsökkent. De vajon, azért csökkent le, mert Tompa másfajta színházat kezdett el működtetni, az eddig megszokott Sütő, Tamási stb., vagy jól bevált klasszikusok műveire alapozóval szemben, vagy azért is, mert a TV kínálata és a társadalmi élet változásai ezt eredményezték (lásd. a mozik látogatottságának drasztikus csökkenését még könnyen emészthető, avagy erdélyi sorsokat taglaló filmek esetén is)?

Vajon olyan színházra van szükségünk, amelynek előadására ( Ványa bácsi) egy egész busznyi csíkszeredai középiskolás is eljön (nem beszélve az Interferenciák által vonzotto “vidékiekről”), amely sok különböző látásmódú rendezővel dolgozik együtt, amely nyitott (ergo túllépett azon, hogy csak magyaroknak, csak magyarul, csak magyart), és ezzel teljesen egyedi az erdélyi magyar intzémények sorában vagy olyanra, ahová csak a munkásosztály kisszámú képviselője ül be, és a kolozsvári diákok, értelmiségiek, azaz a XXI. századi romániai színházfogyasztók többsége, a TV-s szórakozásnál többre vágyók, és egy előadásra 15-30 RON-t nem sajnálók nem?

Reklámok
Posted in: MPP, Nemzetsiratás