Jobbágyok és utcák

Posted on 2008. november 04. Szerző:

19


Jókai (Napoca) utcai üzletben, Szentegyház (Iuliu Maniu) utcai galériában, Széchényi (Mihai Viteazul) téri buszmegállóban, stb.
Ismerős?

Talán a magyarságtudat ápolásáról, a kollektív történelmi emlékezet ébren tartásáról lehet szó – gondolná a frissen kolozsvárra került, megfelelő naivsággal és jóhiszemmel felvértezett egyetemista, miközben épp az kavarog fejében, hogy a Petőfi utcai találkához a mostani Avram Iancu, vagy inkább az egykori Dohány utca sarkánál kell-e várakoznia.

Minden bizonnyal a szokásos nemzeti siránkozásaink sajátos megnyilvánulásáról, a régi világ vissza nem állíthatósága miatti fájdalmunk kifejezéséről, az aktuálpolitikai valóság elfogadása elleni görcsös reakcióról, és talán (nem utolsósorban) a román nemzettársak orra alá tört borsról van szó – gondolnám én galádul, nem minden cinizmus híján, ahogy ez már szabadabban gondolkozóéknál annyira bevett szokás.

Hogy melyik áll közelebb a valósághoz, inkább a kedves olvasó ítélőképességére bíznám. De az biztos, hogy a lassan kolozsvárimagyar-hóborttá terebélyesedett jelenség, miszerint a a sajtó, vagy akár a többé-kevésbé hivatalos, magyar nyelvű közlemények is a jelenleg érvényben levő megnevezésekkel szemben következetesen az ún. „történelmi utcaneveket” részesítik előnyben, nem a legszerencsésebb megoldás. Amennyiben tényleg érdembeli változás – és nem sebeink nyalogatása, frusztráltságunk levezetése, netalán a várost kevéssé ismerők (turisták) alapos összekavarása az elsődleges cél.
Lehet ugyan ábrándozni arról, hogy egy szép napon majd lehullanak a jelenlegi névtáblák és ismét a M.kir. utcanevek kerülnek vissza a helyükre (bár ez a fajta hozzáállás mentálhigiéniai zavarokra utal), de jobb helyeken az utcanévproblémák méltányos megoldása inkább megfelelő tanácsi lobbit, ésszerű érveken alapuló vitát, politikai érzéket, empátiát, határozott kiállást, stb. feltételez. Egyszóval: profizmust. A régi utcanevek pedig végre elfoglalhatnák az őket megillető helyüket: levéltárak, történelemkönyvek, ismeretterjesztő helytörténeti kiadványok, internetes adatbankok, Kolozsvár témájú irodalmi művek – no meg az élő emlékezet.

 A széllel szembeni pisilés tudománya természetesen nem a kolozsvári magyarok kiváltsága. A fentiekhez hasonlóan ugyancsak megmosolyogtató, ahogy 17 évvel a két világháború közötti román helyesírás újbóli bevezetése után egyes sajtótermékek még mindig tüntetően a régit használják. Nyilvánvalóan nem volt túl értelmes dolog újból helyesírást változtatni (ahogy az utcanevek provokatív, abuzív lecserélése sem), de annak valószínűsége, hogy ilyesfajta „nyomásra” visszaállítsák az „î din i”-t, vetekszik azéval, hogy Kolozsvár ismét Szappany-, meg Külső-Felső-Szén utcákkal büszkélkedjen.

Amúgy a kedvencem nem is annyira a Petőfi helyett Dohány, hanem az Aranyos utca helyett a Jobbágy utca. Vajon mit vétett Aranyos pataka (mely egyúttal – és nem is annyira mellékesen – jelentős magyar lakossággal rendelkező néprajzi tájegységhez adta a nevét), hogy a Györgyfalvi negyed hangulatos utcájához kolozsvári magyarságunk inkább – a nemcsak magyar, de – az európai keresztény kultúrkör egyik legnagyobb szégyenét, a jobbágyrendszert idéző utcanevet preferálja?

Apropó. Tudja valaki, hol van Kolozsváron a Hitler tér?
Ja, elnézést. Tudja valaki, hogy hol volt?

Reklámok