Számítástudók felelőssége

Posted on 2008. december 15. Szerző:

3


A kormányalakítási láz (mely e sorok írásának pillanatában még javában tart) mintha mindenkit elfeledtetett volna arról, mennyi bosszúságot, felfordulást és fejfájást okozott ez a hibrid egyéni választókörzetes választási rendszer – gyakorlatilag minden szóbajöhető politikai alakulatnak, így magának a leglelkesebb támogatójának, a PD-L-nek is.
Meggyőződésem ugyan, hogy a parlamenti százalékok a hagyományos, listás rendszerrel sem különböznének lényegesen a mostaniaktól (a két szélsőjobb például pont úgy kiesett volna), az egyéni választókerületekből kikerült „győztesek” személye viszont sok esetben – mindenki legnagyobb megdöbbenésére – még köszönő viszonyba sem került az ún. népakarattal. Pedig mintha pont erre ment volna ki a játék – legalábbis az új rendszer apostolai szerint…

A nagy vesztesek közül számunkra érthető módon az RMDSZ az igazán érdekes. Az új rendszer amúgy pont a szövetségnél produkálta a legmeghökkentőbb anomáliákat, például Benedek Imre vásárhelyi képviselőjelölt csaknem 13 ezer szavazatával a mindössze 34(!) voksot szerzett Kötő Józsefnek kellett átadnia helyét a képviselőházban (be is perelte ezért a központi választási irodát). A legfájdalmasabb veszteség természetesen Eckstein Kovács Péter elveszített mandátuma: talán minden idők lehitelesebb, legkorrektebb, legkompetensebb RMDSZ politikusa hullott ki – magától értődően jelentős számú szavazattal – az új rendszer rostáján, míg más politikusok, esetenként egy évtizedet meghaladó, sikersztorinak nem nevezhető polgármesterkedés után, időszerű visszavonulás helyett „első körből” a szenátusba jutottak!

Hogyan – és főleg, miért – történhetett meg mindez?

És itt lép be az érdekes kérdés azzal a bizonyos szavazópolgári felelősséggel.
Eddig a dolog mindenki számára érthetően és roppant egyszerűen működödött: az öntudatos és felelős szavazópolgár mérlegelte a politikai ajánlatokat, döntött, majd elment szavazni.
Most viszont a – jelek szerint – nemhogy az állampolgárok kilencvenvalahány százaléka nem értette, milyen következményekkel jár a szavazólapra pecsételés, de maguk a kampány összehangolói, sőt alanyai sem fogták fel igazán, min áll vagy éppenséggel bukik a parlamenti hely megszerzése.

E sorok írója is keserűen vallhatja be magának, hogy a közszolgálati TV esti híradója alatt rendszeresen végigunatkozta azokat a perceket, amikor a bemondó inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálta elmagyarázni a nézőknek az új rendszer mechanizmusát.
Jobb híján abban bízva, hogy választottjaink azért csak tudják, mit tesznek.
Csakhogy, ha tényleg tudták volna – értsd: legalább ők tisztességesen végiggondolták volna a rendszert – most értelemszerűen nem lenne ekkora meglepetés, na meg siránkozás a helyek elosztását illetően.

Pedig nem is lett volna olyan nagy dolog eső előtt köpönyeg alapon, előre végigkalkulálni, sőt, virtuális terheléspróba alá vetni az egészet. Harminc évvel ezelőtt az egyéni választókörzetes rendszer számítógépes modellezése egy megyeszékhely számítóközpontjának jelentős kapacitását vette volna igénybe a több hetes előzetes kutató- és implementálási munkálatokat is ideértve. Most viszont a szükséges számolásokat egyetlen nap alatt elvégezte volna a kereskedelemben kapható akár legolcsóbb asztali számítógép, így idejében kiderült volna, hogy az elképzelés kiforratlan, tökéletlen, ennélfogva – ha nem változtatnak rajta – a végén majd’mindenkinek fájni fog. Természetesen, ha az írás- illetve „számítástudók” kasztjának bár néhány képviselője vette volna a fáradságot, hogy leüljön a gép, de főleg a probléma mellé…

De nem vettük, s az eredmények beszédesek. Kolozs megye magyarsága elveszített egy szenátusi mandátumot. És igazán nem akárki személyében!

Így jobb híján mea culpa – és csak remélni tudom, hogy mindannyian tanultunk az esetből.

Reklámok