Gáz van, nincs gáz!

Posted on 2009. január 11. Szerző:

4


Parádés előadást nézhettünk végig a napokban: két rosszfiú (egy nagy és egy kicsi) sikeresen megszívatja egész Európát – no persze rosszindulatról szó sincs, mindez csak holmi egymásközti zsörtölődés kellemetlen mellékhatása. A produkció felhőtlen élvezetének sajnos két, nagyon is kézzelfogható tény tett némileg keresztbe: egyrészt, hogy mi, európai állampolgárok nemhogy páholyból, de egyenesen a színpadról izgulhattuk végig az események pörgését; másrészt, hogy az előadás sajnos még e sorok írása közben is javában tart még.

Részemről ez az egész oroszgázos sztori mondjuk nem is annyira a geo-, világ-, meg egyéb politikai vonzata miatt igazán érdekes. Természetesen izgalmas kérdés, hogy tényleg csak egy rosszul fizető (és esetenként fűtőanyaglopástól sem tartózkodó) fogyasztó legkézenfekvőbb szankcionálásáról beszélhetünk-e, vagy alig várták már az oroszok, hogy ismét megmutathassák, milyen nagy legények ők még mindig a gáton. De ami számomra még izgalmasabb: hogyhogy nem jutott valakinek eszébe, hogy ha van egy csap (pontosítanék: egy csap van), azt a csapot el is lehet zárni.

Tulajdonképpen mindegy, hogy ki zárná el, és hogy miért.

Lényeg, hogy a gazdasági válság mechanizmusát sikerült röpke két hónap alatt kétszer is működésbe hozni: egyszer, amikor azt gondoltuk, hogy ha vannak bankok és van hitel, akkor pénz is csak úgy van, most pedig, ha vannak szép, sárgára festett gázcsövek a (tömb)ház oldalán, akkor gáz is csak úgy van. Pedig – a jelek szerint – bizonyos nem túl szerencsés világgazdasági/világpolitikai konstellációkban inkább csak pofáraesés van, de az nem kicsit. Nagyon.

Annakidején, a kommunizmusban egyszer már elhittük, hogy az energiával időnként a válság is együtt jár, ezért kell este 6 után petróleumlámpa fénye mellett tanulni, meg csak éjjel egy után főzni, amikor nyomása is van a gáznak. Aztán jött a demokrácia, megtudtuk, hogy nincs is akkora energiaválság, Európában ugyanis mindenki villanyfény mellett tanul, és nappal is használja a gázt, ráadásul nemcsak főzésre, hanem fűtésre is. Így vérszemet kapva attól, hogy valójában csak az öreg korlátozta az energiafogyasztást (vö. racionalizálás, azaz hadd nyomorogjon a nép), ennélfogva villany és gáz is van bőven,

folytattuk a legszebb csausiszta hagyományokat,

és építettük tovább az pazarlásra alapuló energiarendszert.
Nem tetszett a lakosságnak, hogy elavult hőközpontoktól függ a fűtése és a melegvize? Nosza, hőközpontokat nem korszerűsíteni, hanem inkább pénzt nem kímélni, méregdrága gázüzemű falikazánokat megvenni (ha lehet, hitelből, ugye), lecsatlakozni a távfűtésről és végre élvezni a nagyszerű érzést, hogy oda és akkor csavarhatom a termosztát gombját, ahova és amikor akarom.

Azzal természetesen nem törődött senki, hogy az a tömbházlakásonkénti egy kazán már befektetés szempontjából is lényegesen drágább, így gazdaságtalanabb is, de lényegesen kisebb hatásfokkal dolgozik, ennélfogva lényegesen többet fogyaszt, lényegesen jobban szennyezi a környezetet, és a lényegesen bonyolultabb felépítése ellenére határozottan megbízhatatlanabb, hiszen szakképzetlen „személyzet” (maguk a lakók) kezében van a karbantartás felelőssége. Ellentétben mondjuk egy olyan megoldástól, ahogy teszem azt, lépcsőházanként egyetlen, nagy teljesítményű kazán dolgozik az alagsorban, lényegesen jobb hatásfokkal, ésszerűbb (valamint környezetkímélőbb) üzemeltetéssel, és biztonságosabban, hiszen erre fizetett szaki felel az üzembiztos működésért. De kinek van kedve ugye – jó hazai szokás szerint – havonta azon marakodni a szomszédokkal, hogy ki mennyit fogyasztott a „közösből”.

A kazánok importőrei és forgalmazói – szakemberek lévén – naná, hogy

tisztában voltak a falikazán-őrület hosszú távú következményeivel,

de bolondok lettek volna szólni. Nehogy már azon bukjanak, hogy egyetlen nagy kazán fogyjon húsz kicsi helyett. Pedig a nagy teljesítményű, professzionális kazánok a fentiek mellett még egy – ezúttal überelhetetlen – adut is fel tudnak mutatni: felkészíthetőek alternatív, újratermelhető üzemanyaggal való működtetésre is, ráadásul az alternatív üzemeltetés busásan megtérítheti a plusz költségeket. Ha drága a gáz (vagy éppen nincs), lehet fűteni az egyre divatosabb pellettel (préselt fűrészkorpa), repceolajjal, de különféle mezőgazdasági hulladékkal is, mint például dió, olajbogyó, stb. feldolgozásakor ingyen keletkező melléktermékek – nem úgy az ominózus gázüzemű falikazánok esetében, melyek értelemszerűen csak gázzal működhetnek…
A történet folytatása az esti híradókból (vagy jelen cikk felvezetőjéhez visszalapozva) már mindenki számára ismerős.

Ha úgy vesszük, akár hálásak is lehetnénk az oroszoknak,

hogy felnyitották a szemünket. De a hazai mentalitás ismeretében a nagy reveláció nem fog túl sokat tartani. Merthogy az oroszoknak sincs azért éppen jégcsapból a szívük, a zord idő ellenére hamar felenged majd a vacogó Európa látványára, és minden bizonnyal egy-két héten belül újra áramlani kezd a gáz sokat szenvedett országunk felé.
És – mint már annyiszor – ismét fellélegezhetünk, elfelejthetjük az egészet, mint egy rossz álmot, s maradhat minden a régiben…

Reklámok