Éljen a Dácsia, éljen a nép!

Posted on 2009. január 15. Szerző:

7


Az – egyébként elődeinél határozottan szabadelvűbb, józanabb és toleránsabb szemléletéről ismert – leköszönő liberális kormányt pont egy hírhedt, kakukktojás-szerű kormányrendelete fogja bevésni egykori választói emlékezetébe.

Sors iróniája ide vagy oda – megérdemelten. Mert az ún. környezetvédelmi adó tulajdonképpen csak elegáns és européer(nek szánt) csomagolása a külföldről másodkézből behozott (és az esetek döntő többségében az itthoni autópark jelenlegi átlagánál még mindig lényegesen környezetkímélőbb!) gépkocsik diszkriminálásának. És ezzel együtt természetesen a hazai autóipar alig leplezett támogatásának. Főleg ez utóbbi – előzőnél még durvább és még diszkriminatívabb – változata, melyről ezúttal már mellébeszélés nélkül is sikerült megállapítani, hogy ellentétes az EU szellemével.

A bomba pont akkor robbant, amikor már mindenki azt hitte, hogy – legalább európai nyomásra – csillapodni kezdenek a kedélyek: a mioveni-i Dacia gyár alkalmazottjai a hírhedt rendeletet támogató grandiózus tüntetésbe kezdtek.

A – nemcsak nálunk, de rendszerint a világ minden táján – demagóg jelszavakra épített tüntetéseken elhangzottak miatt sokszor meglepődni sem érdemes, de amit a Dacia-szakszervezetisek produkáltak, már több volt a soknál. Lássunk csak néhány kiragadott részletet:

„Oda jutottunk, hogy mindenféle terméket importálunk, már a gyufa is importcikk, és ezek a román termékek rovására történő importok munkahelyek megszűnéséhez vezetnek. Így van a gépkocsikkal is, és ha a kormány olyan adót határoz meg, ami az autóimportot segítheti elő, mindannyian az utcára kerülhetünk.

„Azért tüntetünk, hogy védjük a márkát és a munkahelyünket, magunknak és a gyermekeinknek is.

„Meg akarjuk mutatni az országnak, hogy a Dacia nemzeti termék, és Románia kormányának vigyáznia kell erre a termékre.” [fordítás/kiemelés tőlem]

És így tovább.
Nesze neked unió, nesze neked áru és munkaerő szabad áramlása, nesze neked kapitalizmus! Hirtelen azok számára is világossá válhatott, honnan fúj a szél, akik eddig még valahogy bedőltek a környezet védelméről szóló maszlagnak.

Akkor hát a Dacia nemcsak a román nép nemzeti szimbóluma, de a kontinuitásé is. A jólétnek álcázott egyik napról a másikra tengődés, az állami gondoskodás felsőbbrendűségébe vetett hit, a mindenféle változástól, szabad versenytől, piacgazdaságtól való görcsös félelem kontinuitásáé. Na meg azon szemléleté, hogy a munkahely szent és sérthetetlen, ennélfogva elsőbbséget élvez a kereslet-kínálat követelményeivel szemben, az áru piaci részesedését pedig nem a minőség vagy versenyképesség, hanem a munkavállalók érdekeit védő – és esetenként a nemzetközi megállapodásokkal is szembemenő – állami beavatkozás határozza meg.
És annak, hogy minden, ami a „miénk”, az ab ovo annyira értékes, hogy akár a lakosság túlnyomó részének ellenérdekeltsége dacára is masszív kormányzati intézkedések árán kell megvédeni. Még akkor is, ha mindez csak káprázat: valójában egy francia konszern üzeméről illetve termékéről van szó, mely egy következő – még keményebb – válság esetén egyik napról a másikra megszűnhet vagy cakkpakk átköltözhet valahová a harmadik világba.

Úgyhogy Nemzeti Autónk ismét elárulta magát. Gyárthatják akár a legdivatosabb külsővel, legkorszerűbb műszaki platformra vagy utolsó generációs szerelőcsarnokban, a Dacia mindörökké csak Dácsia marad…

Advertisements