Politikai okkultizmus Magyarországon 8.: Ifjú szívekben

Posted on 2009. március 02. Szerző:

21


Nemzeti rock, őstörténeti előadások, Magyar Sziget, Trianon-vetítés, magyar karácsony, rovásírás-oktatás, íjászat és baranta – a radikális jobboldali fiatalságnak ma már nem kell Csurka unalomig ismert antiszemita szónoklatait hallgatva fagyoskodnia a Hősök terén, ha szórakozni akar.

A radikális jobboldal az elmúlt években – bizonyos értelemben – depolitizálódott: a MIÉP csúfos bukása óta a szélsőjobboldali szervezetek politikai aktivitása stagnál, megszületett viszont egy ellenkultúra, amely alternatívát kínál a fogyasztói társadalommal, a liberális világnézettel és a “hivatalos” tudományossággal szemben. Ez az ellenkultúra ifjúsági jellegű: huszonéves fiatalok állítják elő, szervezik és népszerűsítik saját korosztályuk tagjai számára.

A nemzeti radikalizmusnak megvannak a maga könyvesboltjai (Szittya, Fehérlófia, Két Hollós), újságjai (Magyar Demokrata, Arany Tarsoly), hírportáljai (nemnemsoha.hu, kuruc.hu), egyesületei (Hatvannégy Vármegye, Magyar Önvédelmi Mozgalom) és kábeltévéje (Árpádhír). A neten változatos a kínálat: újabb és újabb szervezetek, csoportok, kiadványok jönnek létre, alakulnak át és szűnnek meg. Választhatunk revizionista, ősmagyar, hagyományőrző vagy keresztény jellegű egyesületek közül – de a programok, a fontosabb célok és irányelvek, a kulturális rokonszenvek rendkívül hasonlóak.

Az e szervezeteket jól ismerők szerint a személyi átfedések is gyakoriak – virulenciája ellenére a szubkultúra követőinek létszáma nem túl nagy, a határok átjárhatók. A Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagsága állítólag többé-kevésbé megegyezik. A közösség politikailag zárt a marginális, erőszakos náci csoportok irányában – egyetlen komolyabb nemzeti radikális oldalon sem fogunk találni például a Vér és Becsület csoport honlapjára utaló linket. A törvényesség, a civil jelleg éles határvonal a fennálló rend erőszakos megdöntésére buzdító, agresszív csoportokhoz képest, s tartózkodnak a második világháborús nosztalgiától, a nyilaskultusztól.

Ennek az ellenkultúrának van politikai vetülete: az eredetileg szintén ifjúsági szervezetként induló Jobbik mára a legjelentősebb szélsőjobboldali párttá nőtte ki magát. Idén ősszel a parlamentbe kerülés érdekében szövetségre léptek Csurkáékkal Harmadik Út néven. Bár az “öregek” szavazatai jól jöhetnek a választáson, Csurka személye ma már egyértelműen ciki. A nemnemsoha.hu portál szavazásán például a megkérdezettek 66 százaléka véli úgy, hogy a szövetség rontja a Jobbik renoméját. Politikai korrektség ugyanis nemzeti radikális változatban is van: a Hatvannégy Vármegye vezetői például kéthetente közleményben szokták tagadni, hogy erőszakos határmódosításra törekednének. Egy igazi nemzeti radikális szélsőjobboldali minden további nélkül csótánynak nevezi Gyurcsányt vagy Demszkyt, de a szélsőjobboldali jelzőt határozottan elutasítja, és nyilvánosan nem zsidózik – az utálat célpontjai a liberálisok (persze a liberális “többletjelentése” azért könnyen dekódolható e szubkultúrában), a kommunisták és általában a globalizáció erői. Fiatalokról lévén szó, a radikális szubkultúrában

kulcsszerepet játszik a zene

Rockegyütteseik (Kárpátia, Romantikus Erőszak, Ismerős Arcok, Egészséges Fejbőr) koncertjei fontosabb találkozóhelyek az unalmas politikai nagygyűléseknél, és az érdeklődő újoncok is itt kapcsolódhatnak be legkönnyebben a mozgalomba. Míg a marginális skin-head zenekarok (Oi-kor, Titkolt Ellenállás) előadásain legfeljebb 30-40, horogkeresztes zászlót lengető, Hitler-pólós őrült csápol, addig a mainstream kultúra peremén egyensúlyozó “nemzetirock”-koncertek igazi tömegrendezvények. Az együttesek egész évben járják az országot és a határon túli magyarlakta területeket – ám fő seregszemléjük az ötödik éve megrendezett nagymarosi Magyar Sziget, melynek bevallott célja, hogy a dekadensnek tartott “nagy” Sziget egészséges, nemzeti jellegű versenytársa legyen. Idén másodszor a szlovákiai Kamocsán Felvidéki Magyar Szigetet is rendeztek. A Magyar Sziget zenei programjába minden belefér a skinheadektől Nagy Ferón át a népdalénekesekig, és a zene mellett tudományos (és áltudományos) ismeretterjesztő előadásokat, hagyományőrző népi programokat, irodalmi felolvasásokat is tartanak.

A Magyar Sziget szervezője a legbefolyásosabb revizionista egyesület, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A nemzeti rockbandák többsége viszont pártfüggetlennek tartja magát, és a világnézeti rokonszenv ellenére sem szeretne “udvari zenésznek” tűnni. Egyértelmű kapcsolat van viszont a Kárpátia és a Hatvannégy Vármegye között, ők idén tavasszal közös udvarhelyi koncerttúrát is szerveztek. A nemzeti rock internetes központja a rockszerda.hu, mely általános kulturális-politikai hírportálként is működik hunhir.hu néven. A dalszövegek általában klasszikus radikális témákat járnak körül: őstörténet, Trianon, Erdély, átdolgozott revíziós dalok a 30-as évekből, idegen elnyomás és a kitartás eszméje – maga az ellenség általában nincs konkrétan megnevezve. Az együttesek maguk is szerveznek “zenén túli” kulturális programokat, a Romantikus Erőszak például ezen a nyáron koncerttel egybekötött “100 százalék magyar” székelyföldi túrát hirdetett: “Megállunk Farkaslakán Tamási Áron sírjánál, megtekintjük a Nyikó menti tájházat, a máréfalvai festett székelykapukat, rövid pihenőt tartunk a Tolvajos-tetőn a Hargitán, megnézzük Alcsík három híres erődtemplomát és rovásírásos emlékét, majd elfoglaljuk szállásunkat Csíkszentmártonban. Este a havasok aljában báránysütéssel, bőséges helyi jellegű étel- és italkínálattal, népzenével, irredenta dalokkal múlatjuk az időt közösen a székelyekkel a turulos emlékmű közelében.” Nem kell magyarázni, miért vonzóbb egy ilyen program egy huszonéves fiatal számára egy vérpezsdítő Csurka-beszédnél.

Néhány publikált életútinterjú meg persze saját tapasztalataink segítségével megkísérelhetjük felvázolni a radikális szubkultúra képviselőjének

archetipikus alakját

Emberünk húszas évei elején járó fiatal srác, aki valamelyik vidéki kisvárosból költözött pár éve Budapestre, jelenleg történelem szakos egyetemista, rövid szakállt visel, haját copfba köti, időnként hímzett bölcsésztarisznyát akaszt a vállára, a mobilja egy népművészeti vásáron beszerzett autentikus nemeztarsolyban lapul.

Az életútinterjúk egyik vissza-térő eleme a nagyapák és az általuk mesélt történetek (ostrom, oroszországi front, a komcsik által elvett tanya) kiemelt jelentősége. Később, ideológiailag öntudatra ébredve ezek a sztorik értelmet nyernek, és megerősítik a családi (és ezáltal persze az egyéni) sors párhuzamosságát a nemzeti történelemmel. A haza és az egyén érdekei soha nem keresztezik egymást – a mesékben átörökített élmények arról tanúskodnak, hogy a kettő sorsa szorosan összefonódik. A nagyapákkal ellentétben a többnyire diplomás, hivatalnoki-közalkalmazotti státusú szülők alakja halványabb, a családtörténetből szőtt egyéni mitológiában nincs helye a Kádár-kor kis kompromisszumainak. A radikális mozgalomban részt vevő fiatalemberek olvasottabbak a szüleiknél, így a hatás általában visszafelé működik – ők próbálják “felnyitni” a szülők szemét.

Minden radikális fiatal beszámol az öntudatra ébredés élményéről, az “igazsággal” való találkozás megvilágosodásszerű pillanatáról. Ezt magányos harcok követik, általában a középiskolában vagy az egyetemen, ahol meg kell küzdeni az értetlen osztálytársakkal meg egy-egy pikkelős, rosszindulatú, komcsi tanárral. A harcok során szerzett sérelmek bizonyítják, hogy a történelem ismétli önmagát – a nemzet elpusztítására törő erők ma is aktívak, és tönkreteszik, aki megpróbál szembeszállni velük, miközben a közösség részvétlenül figyeli a konfliktust.

A radikális fiatalok öntudatosabbnak tartják magukat a fogyasztói társadalom és a liberális média által elbutított kortársaiknál, úgy érzik, helyettük is gondolkodniuk és küzdeniük kell. A világnézetük klasszikusan dualista: a világ a jó és a rossz közötti örök harc terepe. Ezt sokszor a kortárs populáris kultúra nyelvén fejezik ki, meglepően sokan rajonganak közülük például a Star Trek sorozatért. Vallásosságuk viszont inkább politikai jellegű: bár sokan mondják magukat kereszténynek, a valódi, személyes, megélt hitnél jellemzőbb a nemzet, a származás, az őstörténet, az anyaföld “istenítése”. Többségük nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy az általa vallott hiedelmek és nézetek összeférhetetlenek a szavakban propagált kereszténységgel.

A személyes elhivatottság rendkívül erős érzését így fogalmazza meg Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye vezetője nemrég megjelent könyvében: “Életem folyamatos küzdelem, harc, s azt a bizonyos gyógyírt úgy keresem, mint egykor keresték a Szent Grált. Utamat gyilkosságok, harc, veszedelem, száműzetés, hazugságok és legalább négy állam titkosszolgálata tette rögössé. Kosovóban megéreztem a halál leheletét, Délvidéken mellettem robbant a bomba, esetenként a szerbek vertek, és előfordult, hogy visszaütöttem. Volt, hogy rágalmaztak, elárultak és megaláztak. De a harc közben egyre több társra, testvérre leltem, s végül egy nemzet romjain új Mozgalom született.”

Erdély tájai,Területileg ez elsősorban a Székelyföldet jelenti, azon belül is a csíksomlyói búcsút, ahol a nemzeti elkötelezettség egybefonódik a transzcendenciával és a közösség erejének a megtapasztalásával. (Természetesen az Erdély-élmény nincs szélsőséges világnézeti elkötelezettséghez kötve, ezúttal pusztán arról beszéltünk, amit a nemzeti radikális fiataloknak jelent.)

műemlékei, az ott élő emberekkel való találkozás minden nemzeti radikális fiatal számára meghatározó az ideológiai eszmélés során.

Irodalmi téren ezeket az érzéseket Wass Albert regényei fejezik ki számukra, akit nemzeti prófétát és írófejedelmet megillető rajongással vesznek körül. Wass Albert népszerűségéhez hozzájárul az illegalitás, az üldözöttség varázsa: Romániában az író háborús bűnösnek számít, szobrát Budapesten nem engedte felállítani a radikálisok által idegenek bérencének tartott liberális városvezetés. Az irodalmi kritika által preferált, politikamentes Funtineli boszorkánnyal szemben a nemzeti radikális fiatalok kedvencei az író kommunistaellenes, nacionálromantikus művei, elsősorban az Adjátok vissza a hegyeimet! és az Elvásik a veres csillag.

Izgalmas a környezetvédelem és a nemzeti radikalizmus összefonódása is. A jelenség magyarázata nyilván a globalizációval szembeni kritikus hozzáállás vagy általánosabb értelemben a modernitással szembeni ellenségesség. A Verespatak megmentéséért vívott küzdelem még magyarázható lenne pusztán az Erdély iránti kötődéssel, de a margitszigeti uszoda fakivágásai elleni tiltakozás vagy a génkezelt áruk kitiltásának követelése már egyértelműen a klasszikus környezetvédelem körébe tartozik. (Ismét csak a rend kedvéért hangsúlyozzuk, hogy nem neveztük szélsőjobbosnak az összes zöldet és globalizációkritikust.)

Revízió, hagyományőrzés, okkult áltudományosság, nacionálkereszténység, környezetvédelem, rockzene és népi tánc – a nemzeti radikalizmus szélsőségesen romantikus, nacionalista ifjúsági mozgalom, ahol rokonszenves ötletek keverednek a legvadabb elfogultsággal, intoleranciával és ostobasággal.

Sokan bizonyára kinövik, mások meg így maradnak.

Zsuppán András

Megjelent: Magyar Narancs XVIII. évf. 1. szám – 2006-01-05. (Kiemelések: Tihi).

link: http://www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12590

Reklámok