Bombahírek árnyékában

A minden nép olyan vezetőket kap, amilyeneket megérdemel mintájára bátran kijelenthetjük: minden népet olyan hírekkel etetnek, amilyeneket megérdemel. A sajtó ugyanis teljes erőbedobással reszeli államelnökünk aranyköpéseit, Sólyom László elügyetlenkedett látogatását, a MPP botrányos tisztújítását, de az igazán jelentős, nagy horderejű hírek egyszerűen elsikkadnak – magyarán a kutya sem tanúsít különösebb érdeklődést irántuk.

Kicsit őszintébben körülnézve blogunk legutóbbi termése között megállapítható, hogy (nyitottabb, szabadelvűbb és kritikusabb hangnemű írások formájában ugyan, de) mi is felültünk a botrány- és szenzációhajhász, olvasottság után szaladgáló „újságírás” divatjának – némiképp elfeledve, hogy valójában nem a vezetőink pikáns ballépései, nem a kis- és nagystílű politikai csatározások, hanem a Manna portál alig tizenöt soros beszámolójából megismert újításokhoz hasonló „kis lépések” azok, amik – túlzás nélkül – megváltoztathatják a világot.

Miról is van szó?

Az amerikai MIT mérnökei másodpercek alatt tölthető akkumulátortípust dolgoztak ki, ezzel egy csapásra megoldván nemcsak a mobiltelefonok és más kisméretű elektronikai fogyasztók, de akár egy villamos meghajtású gépkocsi áramszükségletének gyors pótlását is. A technológia (lítium–vas–foszfát-alapú vegyületek) ráadásul kiválóan alkalmas az olcsó tömegtermelésre.

Mit is jelent ez?

Nem kevesebbet, mint azt, hogy a tisztán villanyárammal működő autók tömeges elterjedésének útjából elhárult az utolsó műszaki akadály! Egy akkumulátorról üzemelő járgány eddig is megtehetett akár több száz kilométert utántöltés nélkül, de a „tankolás” csaknem ugyanannyi időt vett igénybe, mint maga az utazás. Az újítás folytán ez viszont mindössze néhány perc kérdése lehet – pont, mint a hagyományos, benzinüzemű autók esetében.

Nem nehéz belátni, hogy – ideális körülmények között legalábbis – a felfedezés a száz éve lényegében változatlan elven működő robbanómotoros (környezetszennyező, gyenge hatásfokú, még mindig nem elég fiábilis és biztonságos) gépjárműveket alig néhány évtizeden belül teljesen kiszorítaná, azaz a benzin és a gázolaj (a közlekedést illetően legalábbis)

hamarosan rossz emlékké válhatna.

A változás horderejéről pedig (tisztább levegő, élőbb és élhetőbb környezet, olajmaffiák által diktált gazdasági és politikai függés megszűnése, nemzetközi kapcsolatok újraértelmezése és átrendeződése, olajmezőkön terpeszkedő, magukat világ urának képzelő diktátorocskák térvesztése, stb.) talán kár is szót vesztegetni…

De sajnos a helyzet távol áll még az ideálistól. Jól tudjuk, milyen – a legkegyetlenebb eszközöktől sem visszariadó – lobbi áll a kőolaj mögött, amelyik – amíg még lehet – biztosan keresztbe fog tenni az új technológia – sőt, szemlélet – elterjedésének. Ez persze nem a kutatók felelőssége, hanem a globális politikai játszma korrupt, kicsinyes érdekeiken felülemelkedni nem képes manipulátoraié.

És talán a miénk is.

Mert ha véleményformáló minőségünkben érzékenyebbek lennénk nem csak a bombahírekből és a visszásságok ostorozásából nyerhető népszerűségi tőkére, hanem a sokkal kevésbé látványos, de pozitív változások ígéreteire is, valószínűleg jóval könnyebb lenne az ügy mellé állítani egy, a piszkos érdekek képviselőinél is erősebb játékost – a közvéleményt.

Posted in: Környezetvédelem, Modernizáció, Világpolitika