Tesszük a hülyét, de – cui prodest?

Posted on 2009. augusztus 04. Szerző:

15


Közéletünk természetes, sőt lassan elmaradhatatlan kellékévé váltak az olyan írások, melyek úgy tesznek, mintha problémamegoldanának, de valójában csak a másik oldalnak meszelnek be egy jó nagyot.

Hogy mennyire könnyen elfogadtuk ezt a normális aggyal elfogadhatatlan helyzetet, mi sem szemlélteti jobban, minthogy Tempetőfi írását olvasva első gondolatom nekem is a nem kevéssé rosszindulatú iromány szerzőjét illető visszameszelés körül forgott – még keresetlenebb hangnemben, és még nagyobb svunggal lehetőleg. Amit persze a tisztelt olvasótábor pont olyan magától értődőnek tartott volna, mint egy köszönömjólt a hogyszolgálakedvesegészséged után.

Sovány vigasz, ugye, hogy már nemcsak nekünk, íróembereknek ment el teljesen a szép eszünk, hanem kedves olvasóknak is…

Pedig, ha bár néhanapján nem az lenne az első reakciónk, hogy üssünk, mert a másik azzal kezdte, hogy visszaütött, fontos – és fájdalmasan aktuális – problémákról lehetne

civilizáltan és konstruktívan vitatkozni.

Teszem azt, pont arról, ami közvetve bár, de írásra késztette az inkriminált cikk szerzőjét.

Igen, Borboly valóban vitatható (és vitatott) személyiség, az is kérdéses, milyen (hátsó) szándékoktól vezérelve hozta az akkora port kavaró döntését, de egy biztos: nem volt könnyű helyzetben. Terjedhet-e egy megyeitanács-elnök hatásköre addig, hogy ideológiai alapon diszkriminálja az ifjúsági táborokat, precedenslavinát indítva ezzel az amúgy is ellentétektől feszülő közéletünkben? Másrészről, megengedhetjük-e magunknak a liberalizmus és a demokrácia luxusának azon fokát, miszerint köztudottan és veszedelmesen szélsőjobbközeli rendezvényt legitimálunk közpénzeken történő támogatással, vagy valahol meg kell húzni a határokat?

Húsbavágóan fontos kérdések,

melyek kényességét és bonyolultságát illetően elegendő megjegyeznünk, hogy nemhogy az erdélyi magyar közvélemény, de még a Szabadtér szerkesztői között sincs egyértelmű konszenzus arról, mi lett volna a tanács(elnök) legelfogadhatóbb lépése. Úgyhogy akár hálásak is lehetünk Borbolynak és a sorsnak, hogy felszínre hozta a problémát.

Errefel az a Tempetőfi, akinek – ha stílusát, munkamódszerét és korrektségét illetően vannak is némi fenntartásaim – értelmi szintjét és tisztánlátását nem vonom kétségbe, szellemi kapacitását nem a fentebb vázolt kérdés építő jellegű boncolgatásába fekteti, hanem abba, hogy többek között

visszkézből leagresszívbutaságozza és lediliberózza a Szabadteret.

Azt az erdélyi liberális blogot, amely többrendbélileg szembemegy ugyan annak a szekértábornak az ideológiájával és elképzeléseivel, melynek szerzőnk deklaratíve is szolgálatában áll (legyünk szívesek nem pejoratíven érteni), de ahhoz, hogy tényleg komolyan gondolja – és komolyan is írja le! – a butaságnak titulálását, azért masszív, talajközeli butaság szükségeltetik. Márpedig akármennyire is próbálja hitelesen tenni a hülyét, ezt végképp nem hisszük el Tempetőfinek. És legkevésbé azt, hogy nem tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő is tudja.

Akkor meg miért ez az egész? Cui prodest?

Tartózkodom attól a feltételezéstől, miszerint ez használna valakinek is. Azt sem óhajtom inszinuálni, hogy bizonyos csoportok – jól felfogott érdekből – ún. bértollnokokat uszítanának a másik tábor véleményformálóinak lejáratására. Összeesküvés-elméletek kiagyalása sem kenyerem. Így számomra egyetlen logikus magyarázat marad: ennyire vagyunk képesek, erre van igény, ez az itteni színvonal. Mellékes, hogy anyaországi importról van-e szó vagy éppenséggel ízes, hamisítatlan transylvanicumról.

Ez van, feleim, ezt kell szeretni. Csak nehogy az olvasók unják meg hamarabb…

Advertisements