Hargita Népe: a fától az erdőt?

Posted on 2009. augusztus 25. Szerző:

19


A Hargita Népe napilap munkatársai ahelyett, hogy leszűrjék a György Attila lapukban megjelent cikkéért kapott elmarasztalás konzekvenciáit, egyre- másra közölnek olyan cikkeket, amelyekben vagy a korrekt idézés szabályait, vagy éppen az információk korrekt tálalását meglátásom szerint nem tartják be.

Az elsőre példa a minap (2009. augusztus 24. hétfő, Hargita Népe XX. évfolyam 161. szám) megjelent Darva Attila és Mihály László által jegyzett Ajtót mutatnának Strujannak cikk. Ennek végére az alábbi bekezdés került:
Nemrég a manna.ro internetes portálon jelent még meg a csíki magyarokat sértő írás. Ennek szerzője akkor – a Csíkszentkirályon kirobbant konfliktus után – így fogalmazott: „Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb (…) Állatok.””. Nos, az igazság az, hogy a szerző nem úgy fogalmazott,  mert helytelenül idézet szöveg valójában így néz ki (ismétlés a tudás anyja):

Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb. Répáját félti, nem az életét. […]

A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok.” (Parászka Boróka: Nesztek nektek csabakirályfizás ).

Nekem úgy tűnik, hogy igencsak sok minden van, értelemben és szavakban, az “elegánsan” három ponttal eltakart szövegrészben. Olyan részek, amelyek a szöveg értelmezését alapvetően befolyásolják.

Másodikra példa a Szemétre szoktatnak a tévék című, Szondy Zoltán által jegyzett cikk (Hargita Népe, 2009. augusztus 20. csütörtök, XX. évfolyam 159. szám). Ebből idézek:

“A Magyar Nemzet arról számol be, hogy Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője levélben tiltakozott a budapesti rendőrfőkapitánynál, mert utóbbi betiltotta a Magyar Gárda szombati eskütételét. „Az lehet, hogy a nyakunkon ülő helytartók feloszlattatják az önvédelmünkre létrejött Magyar Gárdát, és ellehetetlenítik az Új Magyar Gárdát is. De azt nem fogják tudni megakadályozni, hogy ha a szükség úgy hozza, alkalmas időben a magunkfajta magyar emberek kapával és kaszával kergessék el megszállóinkat és helytartóikat a tőlünk ellopott földekről, a mi nemzeti vagyonunkból, a mi hazánkból” – idézi a lap a népszerű politikust.”

Az általam elérhető legfrisebb népszerűségi indexek tanúsága szerint, Morvai Krisztina 41 ponttal áll a népszerűségi listának nem éppen a legelején. Ugyanis őt messze megelőzi a 100 pontos skálán Kósa Lajos (63 pont), Sólyom László (58 pont), Orbán Viktor (56 pont), Schmitt Pál (54 pont), Pokorni Zoltán (51 pont) és Tarlós István (50 pont), de még Szili Katalin (48 pont) is megelőzi. Dávid Ibolyának pedig pont 41 pont, azaz Morvaival megegyező a népszerűségi indexe. Ebből világosan kitűnik, hogy Morvait a lakosság jóval kevesebb, mint fele kedveli. Ami a többi politikai szereplő adatainak a tükrében sem igazán jelent népszerűséget. Ez 8 hely!

Nem biztos, hogy szerencsés a romániai helyzettel összehasonlítani, de a nyolcadik hely érzékeltetéséhez, csak annyit, hogy ez a jövendő romániai elnökválasztás legfrissebb népszerűségi listáján a futottak még kategória.

Lehet, hogy ez az elmúlt pár nap terméséből kimazsolázott két példa szőrszálhasogatásnak tűnik, de sajnos ez csak a jéghegy csúcsa, ahogy mondani szokás. Ugyanis nem az a legnagyobb baj, hogy az idézés például teljesen helytelen, hanem az: így van ez a fejekben, és erre egész skandalumot épített az önkormányzati vezetőktől kezdve mindenki. És az újságíró sem tesz mást, miközben a Strujan nyilatkozata körüli botrányt taglalja. Pedig tehetne, mert egyrészt van sok igencsak könnyen támadható kijelentése: „Magyarországról kapják az üzeneteket, teljesen az ottaniak befolyása alatt állnak, akik az itteni magyar népesség fenntartásában érdekeltek. És a szélsőjobb bizony érdekelt. Könnyen észrevehető, hogy az európai országokban az utóbbi időben történt cigányellenes támadások, a magyarok közösségeiben zajlottak”. Ergo, az szűrhető le, hogy egyrészt hogy ő nem érdekelt a magyarok székelyföldi megmaradásában (de mi ebben az új?), illetve, hogy nem akar tudni például a hadrévi és egyéb román-roma konfliktusokról.

Másrészt, és ez az igazán érdekes, mondott egy-két igencsak érdekes dolgot, például a szélsőségesség terjedéséről, illetve a Magyarországtól való függőségről. És ez az, amit még Demeter Szilárds észrevett:

„Magyarországról importáljuk a hülyeséget (olv. megosztottság, szélsőjobb, fasizmus, nemzetárulás etc.). Nem köll importálni, él az magától is, a kereskedelmi tévék és az internet borították a skanzen-fílinget, Székelyföldön Gyurcsány-Bajnait szidják és nem Emil Bocot, jobban ismerjük Magyarország gazdaságföldrajzát, mint Erdély más régióit (a Regátról nem is beszélve), Ábel kívülről fújja a pesti villamosok menetrendjét. Mivel a mai napig nem tudtunk összerakni egy „új transzszilvanizmust”, erdélyi identitást (benne a románokkal!), nem csoda, ha nálunk is működik a kis magyar logikácska. Egy a nemzet, ja.”

Erre igencsak elegánsan tromfol a már említett Szondy cikk. Mert szépen példázza, hogy nem csak a tévék szoktathatnak szemétre, hanem a romániai magyar újságok is. Mert mi másnak lehetne nevezni a Morvai Krisztinától idézett, uszító, önbíráskodásra buzdító szöveget?

Kinek jó mindez?

Advertisements