A guru és a hívek

Posted on 2009. szeptember 07. Szerző:

0


Történelmi előadásra mentem hétfőn. Önmagában ez nem lenne meglepő, ám nem kis lelki erő kellett ahhoz, hogy tiszteletemet tegyem Raffay Ernő (EMI által szervezett) produkcióján. De a hétfőeste üres volt, nem történt semmi, s arra gondoltam, legalább egyszer jól fogok szórakozni.

Történelmi előadásra indultam, de egészen máshova érkeztem. Egy igazi, frusztrációkat feloldó kollektív pszichológiai tréning közepébe. Persze csak amolyan vidékibe, kissé esetlenül komponáltba. Ahol például a guru előtt a múzeum volt igazgatója, mindenki Ádi bácsija, lelőhetetlenül beszél vagy 25 percet, mert nem múlhat el a nap úgy, hogy ne prezentálná ő is saját nagyszerűségét. S ha már ott van, és éppen Nagyboldogasszony ünnepét ülik a katolikusok, hát elénekelteti a közönséggel a Boldogasszony Anyánkat is – váratlan zenei aláfestés egy történelmi előadáshoz. Hangolódjunk rá, mi is következik.

Nyilván a ráhangolást szolgálja az is, amikor Teleki Pál fotóját lobogtatva dicséri a szervezőket, akik szövetségük jelszavának a „mártír miniszterelnök” szavait választották: „Merjünk magyarok lenni!” (Még most sem tudom, vajon milyen titkos dolgot kell még felvállalnom a magyarságomhoz, ami annyira veszélyes, hogy bátorság kell hozzá?)
És persze megtudhattuk tőle azt is, hogy ma este a történelmi fehér foltokat kell eloszlatni. Mert az agymosás már a mi jó székelyeink közt (az igazibbnál is igazibb magyarok közt!) is hatásos – panaszolja. Lám, legutóbb is mit merészelt egy nagy tudású jogász, miközben az egész zsúfolásig telt terem a Trianonért felelős gaz liberálisok vérét akarta inni! Mentegette Linder Bélát! (Ha nem tudja az olvasó, nevezett kicsoda, ne idegeskedjen. Ennyit ér az egész probléma.)

De végre Ádi bácsi is mondandója végére ér (igaz, előtte még „bemutat” három A4-es méretű fénymásolatot meglehetősen közepes fametszetekről, melyek természetesen a magyar tragédiát örökítik meg igazán méltó módon), és következhet a guru. Illetve következhetne, mert a jelenlevők már nevének említésére is akkora tapsban törnek ki, mint egykor a pártgyűléseken, a megyei párttitkár szólásra emelkedésekor. És az igazmondó ember nem is okoz csalódást, s ha eddig volt valami halvány remény, hogy történelmi előadást hallunk, hamar semmivé foszlik.
Néhány földszagú személyes történettel kezd, demonstrálva együvé tartozását a hallgatósággal, no meg azt is, hogy úgy gondolja, a székely, éljen bár évtizedek óta városon, alapvetően mégis csak paraszt, aki legszívesebben kakaskukorékolásra ébred egy trágyaillatú hajnalon. Aztán, rutinosan, mintha csak en passant tenné, belekezd történetébe. A Történetbe. Elmondja mi is történt 1918 ősze és napjaink között.

Döbbenetes, amit mond. Nem történelem ez, hanem valóban egy pszichológiai tréninghez megírt szöveg. Sikerül úgy vázolnia az eseményeket, hogy azokban csak a magyarság és szomszédai jutnak szerephez. Nincsenek nagyhatalmak, nincsenek nemzetközi viszonyok. Nem volt belgrádi katonai konvenció, Vix- és Clemenceau-jegyzék, nem ülésezett a békekonferencia, a revízió pedig egyenesen ellenséges nagyhatalmak közepette elért magyar siker. Az általa berendezett színpadon csak az önmagukra építő magyarok és gonosz ellenségeik vannak. Csak rajtunk múlik, hogy mi történik, üzeni hálás hallgatóságának.

És persze azokon az okkult erőkön, amelyek nemzetünk vesztére törnek. Akik olyan embereket helyeztek az ország élére, mint Károlyi Mihály, aki az előadás szerint 19 napig utazott Szatmárnémetiből Budapestre, 1919 márciusában (na ja, a MÁV-val már akkor sem volt minden rendben), s ez alatt a szociáldemokratáknak sikerült összefeküdniük a kommunistákkal. (Hogy eközben Károlyi miként vehette át Pesten a békekonferencia jegyzékét a kelet-magyarországi semleges övezet megállapításáról, az mostantól rejtély számomra.) Igaz, ezek a kommunisták legalább megpróbáltak fegyverrel visszaszerezni valamit, na de ugyanakkor a régi intézmények felszámolása miatt veszélybe került még az ország léte is! Hiszen a szomszédok alig várták, hogy megszálljanak minden talpalatnyi földet! (A csuda tudja, hogy akkor a később ezt majdnem elérő románok miért akartak mindenáron magyar kormányt alakítani Budapesten. Annyi románt, mint Nagyváradon, ott is találtak volna.)

De amikor már úgy tűnt, hogy végképp nincs tovább, akkor, „mintha a semmiből jönne” (R. E. saját szavai), feltűnt egy igazi férfi. Horthy Miklós. Akinek kormányai aztán sikeresen, önerőből felbomlasztották a békerendszert. Tevékenységük ma is modellként szolgálhat. Meglátni a lehetőséget, szövetségest keresni, és akcióba lépni, pusztán ennyi a siker receptje. Hiszen megmutatták nekünk, Trianon nem örök, ha összeomlott egyszer, össze fog omlani még egyszer. Persze vannak ezek a magyar kommunisták, akik nem nemzetiek. Akik nem élnek a lehetőségekkel.(Bezzeg a szomszéd kommunisták, azok igen! Ja, hogy közben tevékenységük az emberi- és polgári jogok elleni bűncselekmény? Végre egyszer már mi követhetnénk el ezeket mások ellen!)

Aztán belekezd a rendszerváltás utáni lehetőségek ecsetelésébe. Felsorolja, hogy mikor lehetett volna valamit elérni a szomszédoktól. Kedélyesen meséli, hogy honvédelmi államtitkár korában (!) javasolta az akkori miniszterelnöknek, ugyan ne törődjön már azzal, mit mondanak Washingtonban, legalább egyetlen kis falut foglaljunk vissza a szerbektől! A történelem kedvéért. Sajnálkozik azon, hogy Magyarország nem fenyegette meg a frissen megalakult Szlovákiát fegyveres támadással, hogy legalább egy kis autonómiát kizsaroljon tőlük. Én már legszívesebben elbújnék, de a hallgatóság egyre elragadtatottabb. Még az sem tűnt fel nekik, hogy az első elszalasztott lehetőségként a guru 1989 decemberét említette. Keményen megrótta az akkori magyar kormányt, amiért hírszerzési információkkal segítette a román hadsereget a Securitate alakulatai elleni harcban. Ahelyett, hogy hagyta volna, lőjék egymást minél tovább. Itt, Sepsiszentgyörgy utcáin is, a jelenlevők életével játszva. Mert hát mit nekünk az a pár ezer halott! (És különben is, Ádi bácsi milyen szép beszédeket tartana az emlékművüknél, itt, Magyarországon!)

A dörgő tapsot követően aztán jöhet a tréning második része. A jelenlévők kérdezhetnek, előadhatják teóriáikat arról, hogy már nem tarthat sokáig, de legalábbis örökké, ez a nyomorúság, hogy Trianonért a nemzetietlenek és a nem magyarok a felelősek, hogy a békeszerződést egykor feltételekhez kötötték, és azokat Románia nem teljesítette, és persze arról, hogy itt minket elnyomnak. A guru mindent megerősít, mindennel egyetért, mindenkit segít abban, hogy legalább egy percre feloldja frusztrációit.

Én meg hazafelé indulok. Súlyosan nehezedik rám az elnyomás. Hiszen lám, egy igazi revizionista és irredenta gyűlésről jövök. Románia közepén. És sehol egy rendőr, sehol egy csendőr. Csak a bejárat fölött kókadozik egy árva trikolór. Piros-sárga-kék.

Dr. Egry Gábor

(2005. augusztus 18.)

Reklámok