Magyar szavazó vagyok, nem piskóta!

Posted on 2009. december 10. Szerző:

8


Egyesek jobban leplezik, mások kevésbé, de az elnökválasztás magyar vonakozását illetően általános a megdöbbenés. Noha pánikra valójában semmi ok. Egyik szemünk sír ugyan, de a másik akár nyugodtan nevethetne: Hölgyeim és Uraim, szép lassan, 20 év után a romániai magyar közösség politikai életébe is betévedt a normalitás. Magyarán, bealkonyult a etnikai szavazásnak.

Ezt persze az RMDSZ ideológusai még mindig vonakodnak elfogadni. Jobban fekszenek nekik a kimagyarázások tömkelege, a szövevényes szociológiai teóriák – valahogy csak be kell adagolni a kiábrándult választópolgárnak, miért szerepelt le a szövetség jelöltje az első fordulóban a maga 3,84 százalékával, és ugyanennek a jelöltnek a szavazatai miért oszlottak a második körben majdhogynem egyenlő mértékben a „világos útmutatás” ellenére is. Így a feladvány mondhatni banális megoldásáról, miszerint mégis csak alapvetően elhibázott koncepció volt – etnikai szavazásra bazírozva – saját jelöltet indítani, már nemigen esik szó. Könnyebb

mozgósítás hiányáról vagy elkóborolt nyájról beszélni,

mint beismerni, hogy a politikai kereslet–kínálat piaca immár a magyar szavazó számára is működik, s az RMDSZ eleve halálra van ítélve, ha továbbra is preferenciális, magyarsághoz kapcsolt árunak képzeli magát – és nem annak, ami valójában: a politikai piacgazdaság egyik játékosának a sok közül.

Utólag természetesen könnyű okosnak lenni, de élek a gyanúperrel, hogy potenciális választói irányában mutatott alázattal mégis csak össze lehetett volna hozni azt a sokat emlegetett magyar összefogást az elnökválasztás idejére is. Mondjuk, ehhez paradox módon éppen az kellett volna, hogy a szövetség ne holmi ‘magyarság’ szóra gépiesen reagáló,

arctalan, agytalan, szabadon gyúrható masszaként

kezelje a választópolgárait, hanem autonóm egyéniségek közösségeként, akiket az ország pragmatikusan felfogott érdekében lehet meggyőzni arról, melyik oldalra érdemes szavazni.

Ez nem történt meg, sőt, a kampánystáb nem minden arrogancia nélkül sajnálta le azon „eltévelyedetteket”, akik már jóval az első forduló előtt ellenezték az újabb etnikai kirakatszavazást. Ráadásul a magyar választók éppen elegendő hányada nem tudta megemészteni, hogy az első fordulóban még csakis egy „igaz magyar ember” lehetett az egyedüli, aki képviselheti az érdekeinket, a másodikban már

pipi nem állja, jó lesz nekünk Geoană is.

Így penderítettük le magunkat a mérleg nyelvéről, hanyag eleganciával.
Sors iróniája, hogy még az a nevezetes üzenet sem jutott el maradéktalanul a román ajkú szavazókhoz, mivelhogy Hunort egyszerűen nem hívták meg az első forduló legnagyobb nézettségnek örvendő utolsó megmérettetésére. Természetesen ezt is fel lehet fogni erdélyi magyarság elleni merényletnek, de a választópolgárok számára – horribile dictu! –

szerencsésebbnek bizonyult lemondani a magyar üzenetről,

mint végignézni egy olyan kabarét, ahol a tucatnyi elnökjelölt kedvéért az igazán esélyesek is csak fejenként alig néhány perc erejéig juthattak volna szóhoz. Volt már erre precedens, ugye.

P. Watzlawick szavaival élve a helyzet reménytelen, de nem komoly. Román állampogárként nem irigylem ugyan magam a várható fejlemények fényében, de romániai magyarként megvan az elégtétel: szavaztunk, a saját fejünk szerint.

Hogy a számla kissé borsos? Hát ez így van, de nagyon ideje volt már megtanulni: a voksolásnak igenis tétje van, nem a legszerencsésebb népszálmlálósdit játszani, ha épp államelnököt választunk, és az erdélyi magyarok szavazata sem egy marék piskóta, amit ezüsttálcán át lehet nyújtani bármelyik elnökjelöltnek.

Reklámok