Báthory-díjat a haveroknak?!

Posted on 2010. február 22. Szerző:

6


A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetőleg ez utóbbi oktatási szakbizottsága, az idén is kiosztotta a Báthory-díjat… Teszik ezt 2005 óta. Egy díj, amely az én értékelésemben körülbelül az RMDSz Ezüstfenyő-díjának a szintjén lebeg, csak ezt nem egész Erdély visszaszerzéséért folytatott áldozatos munkával lehet megkapni, hanem:

A Báthory Díjat a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományozza évente legfennebb tizenöt személyiségnek vagy szervezetnek, akik az adott évben, vagy a megelőző időszakban a legtöbbet tették a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében.”

Szép, nemes cél. Csakhogy (ezek az örökös erdélyi magyar csakhogyok) pörgettem lentről fel, vagy fentről le a díjazottak névsorát, de valahogy nem sikerült felfedeznem rajta egyetlen általam ismert olyan személyt sem, aki a BBTE-n folyó oktatás szervezésében, egyes szakjainak akkreditálásában stb. igencsak áldozatos munkát vállal, vállalt. Nem másért írom ezt, de a díj a a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás”-ról szól, márpedig ha a BBTE nem romániai, nem állami finanszírozású és nem magyar felsőoktatás akkor biztos kisdedóvó Bulgária közepén török pénzen.

Elkerülendő az esetleges „nem ért hozzá ne szóljon bele” típusú vádakat, elárulom: magam 12 éve vagyok a BBTE kötelékében, kezdetben hallgatói, most éppen oktatói minőségben. Ismerem az intézmény működését, pontosan tudom, hogy legalábbis jó néhány karon mi történik stb…

Éppen ezért, tudok olyan magyarországi kollégáról, aki több mint 10 éve kezdett el vendégtanárként oktatni, eleinte ingyért. Vannak olyan kollégák, akiknek többek között azért nincs meg a doktori fokozata, vagy a szakmai önéletrajza azért hiányos, mert hol oktattak látástól vakulásig a tanárhiányos időkben, hol pályáztak, szerveztek. Ismerek olyan kiváló szakembereket, akik Nyugat-Európából járnak haza oktatni, a hivatástudatuk miatt, hiszen az óraadó díjuk még az utazási költségre sem elég. És ezt a sort hosszan lehetne folytatni, sorba véve az összes tanszéket, karokat stb.

De azok akikről írok, és akik valóban tettek a romániai magyar felsőoktatásért, legalábbis bizonyos szakokért, azok az emberek soha nem leplezték le, a nagy nyilvánosság előtt a „a magyar felsőoktatás ellenségeit”, és nem közöltékazon egyetemi oktatók listáját, akik az önálló magyar karok ellen foglaltak állást”.

Ők tették, és teszik a dolgukat: tanítanak és szervezik az oktatást. És merem remélni, hogy hisznek abban: nyíltan lehet és kell akadémiai vitát folytatni adott esetben az önálló magyar karok létrehozásának racionalitásáról is…

Ugyanakkor meggyőződésem, hogy mindezekért nem vártak és nem várnak el díjat vagy díjakat. Azt hadd adják minden évben az EMI-nek, és a bátor újságíróknak (is). Ők, egész biztosan megérdemelnek egy ilyen, Ezüstfenyő nívójú díjat…

Advertisements