Elhibázott analógiák?

Posted on 2010. május 06. Szerző:

2


Úgy tűnik, a dalai láma erdélyi látogatása kútba esik. Sem a román hatóságok nem tartják időszerűnek a látogatást, a jelek szerint sem maga a láma.

A kérdés azonban marad: vajon jó lett volna-e nekünk, ha a romániai magyarság autonómiatörekvéseit a tibeti autonómiatörekvésekhez kötöttük volna? Annyiban bizonyosan jó, hogy a világ figyelme szerencsés esetben a romániai magyar kisebbség gondjaira és a székelység autonómiatörekvéseire terelődhetett volna. Ámde jelenthet-e a feltételezett, bár bizonyosra egyáltalán nem vehető nemzetközi figyelem megoldást? Jelenthetett-e megoldást Tibet esetében? A válasz sajnos egyértelmű: nem.

Kína ma már a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalma, idő kérdése, hogy – ha a jelenlegi trendek maradnak – mikor hagyhatja maga mögött akár az Egyesült Államokat is. Nincs a világnak e pillanatban állama, mely a Kínához fűződő kapcsolatai érdekében ne tekintene el a tibetiek melletti egyértelmű kiállástól. A dalai láma ma már az Egyesült Államok elnökével, Barack Obamával való találkozást követően is a hátsó kijáraton kénytelen távozni a Fehér Házból.

Aligha gondolhatja bárki komolyan, hogy a romániai magyarokkal való összefogást követően a tibeti helyzet javulhatna. A dalai láma természetesen a mi támogatásunknak is őszintén örülne. Annál is inkább, mert ez a támogatás valóban fenntartás nélküli lehet. A székelységnek ugyanis nem fűződnek sem gazdasági, sem diplomáciai érdekei Kínához; a székely-kínai árucsere legutóbbi tranzakcióira feltehetően az őshazában került sor.

Ami meg a diplomáciai kapcsolatokat illeti, azoknak az esélye is legalább olyan távoli, mint az őshaza. Következésként mi kockáztathatunk. Főként, ha még a balhét is a román államnak kell elvinnie…

Hogy a lámával való találkozás eredményeként a mi helyzetünk javulhatna, még kevésbé valószínű. A meghívással ugyanis a román hivatalosságok számára olyan magas labdát kínálunk fel, amelyet irgalmatlanul lecsaphatnak – a nemzetközi nyilvánosság kaján tekintetétől kísérve.

A Nyugat számára ugyanis a tibeti kérdés szerfelett kínos. A Kínával való jó viszony érdekében legszentebb alapelveinek érvényesítéséről kell lemondania, azokról, amelyek nevében Jugoszlávia bombázását, Irak megtámadását, az afganisztáni háborút és sok minden egyebet tető alá lehetett hozni.

Kínát a NATO nem támadta meg, Amerika és Európa nem gyakorol rá kemény diplomáciai nyomást (a gazdaságit hagyjuk, mert maholnap éppenséggel Kína lehet az, amely embargó alá helyezi a Nyugatot), de még az Olimpia bojkottját sem kockáztatta meg senki. Érthető, ha a nemzetközi közvélemény nem veszi jó néven a kérdés feszegetését.

Joggal kérdezhetjük tehát: mi volt egyáltalán a meghívás értelme? Miben reménykedhetett Tőkés László? Nyilvánvalóan abban, hogy a nyugati közvélemény számára a romániai magyar kisebbség helyzetét a tibetivel analógnak tűntetheti fel.

Ilyesmivel nem először kísérletezik. Emlékszünk, hogy a 90-es évek elején helyzetünk minősítésére az „etnikai tisztogatás” szókapcsolatot próbálta úgymond bedobni a nemzetközi nyilvánosságba. Amikor a Balkánon valóban népcsoportok fizikai felszámolása, a szó szoros értelmében vett etnikai tisztogatások folytak! Nem csoda, hogy ezt követően a Nyugat annyira sem vette komolyan sajátos gondjainkat, mint amennyire vehette volna. Az erős túlzást annak tekintette, ami volt: a tényleges helyzet túldramatizálására irányuló voluntarista kísérletnek. Azaz a kísérlet éppen az ellenkező hatást érte el.

Nem lehet kedvezőbb „eredménye” a tibeti helyzettel vonható párhuzamnak sem. Az RMDSZ tagja a román kormánykoalíciónak, esély van a kisebbségi törvény elfogadására, sőt távlatilag az autonómia bizonyos formáinak megvalósítására is. Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi román többség nem a tartomány Romániához való tartozását követően alakult ki, hanem évszázadokkal korábban, magyar, majd török uralom alatt.

Románia természetesen nem Kína, annál sajnálatosabb, hogy az elhibázott analógia miatt a – Tőkés László által felhánytorgatott – magyar ügy „árfolyama” a továbbiakban még mélyebbre eshet.

http://umsz.manna.ro/velemeny/elhibazott_analogiak_2010_05_06.html

Reklámok