A csoda természetrajza

Posted on 2010. június 17. Szerző:

10


Szlovákiában a szó szoros értelmében csoda történt. A magyar választók túlnyomó többsége is egy olyan pártra szavazott, mely programszerűen vállalja a többes identitást. A párt magyar és szlovák tagjait illetve szimpatizánsait ugyanis éppen az köti össze egymással, hogy – a tényleges helyzetnek megfelelően – vállalják a személyiségüket meghatározó összes identitásokat. A magyarok a szlovákot, a szlovákok a magyart. (S mindkettőt egyebek között). Ez azonban – éppen a kölcsönösség folytán! – már

nem a másik identitás előtti behódolás,

azaz egy, az asszimiláció előszobájának tekinthető, lélektani attitűd kifejeződése, éppen ellenkezőleg, a realitásokkal való szembenézés. A Híd/Most képviselői nem a magyar identitásról való lemondást képviselik, hanem a nemzetállami mentalitásban gyökerező „magyar vagy szlovák” (azaz a „vagy-vagy”) alternatívája helyett a nemzeti pluralizmus elvére alapozott „magyar és szlovák” (azaz az „is-is”) alternatíváját látszanak előtérbe helyezni. Mindkét oldalon.

A szlovákiai magyarok valóságérzékét dicséri, hogy tömegesen képeseknek mutatkoztak belátni: a két identitás egy egészséges személyiségképletben kiegészíti, és nem kizárja egymást. A szlovákiai magyarok, akárcsak a romániaiak vagy a szerbiaiak, ha elismerik, ha nem, szlovák, román, szerb identitással is rendelkeznek. Amennyiben nemzeti identitásainkat (a szintén komplementer)

nyelvi-kulturális, illetve állampolgári kötődéseink

határozzák meg, nem csak a Szlovákiában élő magyarok rendelkeznek szlovák identitással is, de – egyebek közt számos magyar író, például Mikszáth vagy Madách életművének köszönhetően – a Magyarországon vagy Romániában élő magyarok is, ahogyan a szlovák nemzeti tudatnak is bőven vannak magyar identitáskomponensei. Nemzeti identitáson természetesen mindkét identitást, a kulturálisat és az állampolgárit is értem (akárcsak Anthony D. Smith és sokan mások). Mi határon túli magyarok még nem vagyunk magyar állampolgárok, de kulturális identitásunk már most sok szempontból kötődik a magyar államisághoz is. Az Alföld, Budapest, a Duna, a magyar könyvkiadás és televiziózás a mi kulturális univerzumunknak, vagy ahogyan a mai kultúra-elmélet nevezi „köztes világainknak” is szerves részei. Nem csak az egykori, de a mai Magyarország is, hozzánk tartozik. Budapest, az MTV1 épp annyira fontos számunkra, mint Bukarest és az RTV1 (és mért ne volna?). Bizonyos értelemben Budapestre is hazamegyünk, hogy aztán ismét hazajöhessünk. Az ezer éves történelmi együttélés emlékeit akkor sem lehet kitörülni a nemzeti emlékezetekből (és miért is kéne?), ha az elmúlt száz esztendőben, a kulturális és állampolgári nemzet kizárólagosságának tévhitére alapozó és közvetve vagy közvetlenül a nyugat által is támogatott nemzetállami diskurzusok kettős vagy többes identitásainkat (a kulturálisat és az állampolgárit is) a „vagy-vagy” logikájának Pokusztész-ágyába kényszerítve megpróbálták nem csak megcsonkítani, de a kimetszett összetevőt a megmaradóval ellenségkép gyanánt szembe is állítani.

Ez az eljárás mindannyiunk tudatát traumatizálta. A „vagy-vagy” logikája ugyanis önmagunkkal állított szembe, arra kényszerített, hogy másik énjeink miatt szégyenkezzünk, vagy hogy meg is utáljuk azokat. Nyilvánosan legalábbis.

Akinek már sikerült átmennie a szivárvány alatt, az ismeri a felszabadultságnak azt a mámorosító érzését, ami a másik identitás öntudatos, sőt önérzetes vállalásával jár. Az egyén megvilágosodásszerűen felismeri, hogy azok az ismeretek, érzelmek, világképek, melyeket korábban megpróbált leválasztani egymásról, voltaképpen

nem kizárják, hanem kiegészítik egymást.

Ha képes vagyok a másik identitást a magamé gyanánt is elfogadni, személyiségem nem szegényedik, hanem gazdagodik. Nem leszek kevésbé magyar. Sőt magyar is teljesebben, mert szorongások és kisebbrendűségi komplexusok nélkül maradhatok.

A csoda abban áll, hogy ez a felismerés, mely korábban mindkét oldalon csak a legkiválóbb értelmiségiek számára látszott elérhetőnek, egyszerre és váratlanul a szlovákiai magyarok túlnyomó többsége számára is evidencia gyanánt jelenhetett meg.

A megvilágosodásban minden bizonnyal meghatározó szerepe volt a magyarországi politika – sok vonatkozásban irracionális – „nemzeti” fordulatának is. E nélkül és a szlovák kormányzat irracionális reakciói nélkül sem szlovák, sem magyar vonatkozásban nem következhetett volna be, az a nemzetállami logikával rendkívül valószínűtlennek tűnő fordulat, mely a magyar-szlovák összefogásnak ezt a gyönyörű sikerét lehetővé tette.

Csaknem két évtizede érvelek amellett, hogy a demokrácia csakis a valódi szólás- és gondolatszabadságon alapulhat. Akkor, ha a jobboldali gondolatot évtizedeken át tabuizáljuk, magyarán – diktatórikus veszélyekre való hivatkozással – nem teremtünk lehetőséget arra, hogy ez a gondolat a társadalmi gyakorlatban igazolhassa teljesítőképességét, s egyben esetleges veszélyességét is, nem a szélsőjobb argumentáció veszélyét tüntetjük el, hanem – ebben a vonatkozásban legalábbis – továbbra is szélsőbalos eszközökkel erősítjük fel a szélsőjobb reflexeket.

A valóságos demokrácia a szélsőségek spontán perifériára szorulásának mechanizmusa. Ami alapvetően különbözik a – mindig legitim ellenreakciókat is szülő, mert csak többé-kevésbé antidemokratikus módszerekkel megvalósítható –  perifériára szorítástól!

Igaz ugyan, hogy a fordulat ma még főként magyar vonatkozásban követezett be. A Híd/Most jelentős számban szerzett ugyan szlovák támogatókat is (Bugár szerint kb. a szavazatok egy negyede szlovák eredetű), bizonyosra vehetjük azonban, hogy a magyarok körében bekövetkezett fordulat, mely a szlovák szélsőséges nacionalisták magyarokra vonatkozó rögeszméinek élő cáfolata, fokozatosan a szlovák közvélemény mentalitását is módosíthatja. Távlatilag a Híd/Most akár a szlovák demokrácia egyik meghatározó politikai erejévé is válhat.

A magyarországi nacionalisták a fölött siránkoznak, hogy az új szlovák Parlamentben 20 magyar képviselő helyett mostantól csupán hét képviselheti majd a magyar érdekeket, miközben a magyar választók 7 szlovák képviselőt is bejutattak a Parlamentbe. Azt nem veszik tekintetbe, hogy az a 7 szlovák képviselő, ha a magyar érdekek védelméről van szó, sokkal súlyosabban eshet a latba, mint a korábbi 20 magyar, aki gyakorlatilag süket füleknek beszélhetett. Ezek az emberek ugyanis nem csak szavazataikkal, de

szlovák logika szerint fogalmazott érveikkel is hasznunkra lehetnek.

Fokozatosan átalakíthatják azt a szlovák közvéleményt, melytől egy többségi demokráciában (s ez idő szerint nem csak az utódállamokban, de Magyarországon is csak ez áll rendelkezésünkre) a kisebbségek sorsa is függhet.

És akkor fölöslegessé válik a kettős állampolgárság intézménye is. De ismétlem annak perspektívája nélkül, a mai fordulat sem következhetett volna be.

A demokrácia ugyanis a konfrontáció és az együttműködés összjátéka. Egyik sem iktatható ki anélkül, hogy a másik is ne válna lehetetlenné.

(megjelent a Népszabadságban – Bíró Béla: A csoda természetrajza)

Reklámok