Pandora szelencéje

Posted on 2010. szeptember 09. Szerző:

10


A Sarkozy-féle roma-botrány után (részben azzal párhuzamosan) Európát újabb megbotránkozás tartja izgalomban. Thilo Sarrazin német bankszakember és szociáldemokrata politikus nemrégen könyvet jelentett meg a németországi mohamedán-kérdésről. Már a cím is provokatív: Németország felszámolja önmagát. A könyv legfontosabb tételei a követezők: Németországban a német népszaporulat fokozatosan csökken, a mohamedán bevándorlók viszont fergeteges ütemben szaporodnak. Ha a jelenlegi tendenciákat a jövőre kivetítjük, néhány generáción belül Németországban a mohamedánok kerülhetnek többségbe. A mohamedán népesség ráadásul integrálhatatlannak is látszik. A mohamedán gyerekek hatalmas kulturális deficittel indulnak, s ennek a deficitnek a ledolgozására képtelenek. Intelligencia-hányadosuk, mélyen alatta marad a német népesség IQ-jának. Ennek következtében sokan közülük munkát sem vállalhatnak. Egyre többen vannak azok, akik a német állam példátlanul liberális jóléti intézményein élősködnek. Mindezt Sarrazin

genetikai okokra is visszavezeti.

A Die Welt-nek adott interjújában arról is beszél, hogy ha lehetnek zsidó és baszk gének (és közismerten vannak), arab géneknek is lenniük kell. Egy olyan népesség esetében ugyanis, melynek nőtagjai évszázadok óta nem járhattak iskolába sem, természetszerű, hogy nem alakulhattak ki azok az értelmi képességek, melyek ma Johann Sebastian Bach leszármazottjait jellemezhetik.

Így aztán Németország mintegy maga alatt vágja a fát, maga teremt lehetőséget arra, hogy a német társadalomba való integrációtól elzárkózó mohamedánok a német állam pénzén szaporodjanak, azaz csapatostul szüljék a „fejkendős lányokat”, akik a maguk részéről újabb „fejkendős lányokat” szülhetnek majd….

Sarrazin könyvének téziseit a német politikai elit annak ellenére is kategorikusan elutasítja, hogy Sarrazin állításainak igazságmagva tagadhatatlan. A Szociáldemokrata Párt a szerzőt ki szándékszik zárni soraiból, és sokak azt követelik, hogy távolítsák el állásából is. A probléma csak az, hogy az internetes fórumok tanúsága szerint

a német népesség 80-90 százaléka Sarrazinnak ad igazat.

S úgy tűnik, még Angela Merkel kritikai megjegyzései is csak Sarrazin könyvének népszerűségét növelik. A könyv néhány hét leforgása alatt már a 6. kiadásánál tart.

Nyilvánvaló, hogy a kérdés kibeszélése, melyet politikai dogmák ez ideig lehetetlenné tettek, többé nem halogatható. Ráadásul a mohamedán problematika kísértetiesen emlékeztet a kelet-közép európai roma-kérdésre is.

Csakhogy, ha az ember beleolvass, vagy belenéz a lapok internetes oldalain vagy a tévécsatornákon zajló végeérhetetlennek tűnő vitákba, elszomorodva kell megállapítania, hogy – amint azt egy török-német szociológusnő is megállapítja – a vita nem a lényegi kérdésekről folyik. Az egyik tábor mereven elutasítja Sarrazin kérdésfelvetését is, a másik mámorosan veti bele magát a – szociológia Pandora-szelencéjéből kiszabadított – hangzavarba és beszéli ki rasszista-kisebbségellenes nézeteit.

Az a kérdés, hogy hogyan kerültek Németországba a mohamedánok, hogy miért nem is gondol ma már családalapításra és gyerekvállalásra Johann Sebastian Bach büszke utódainak legalább egyharmada, a vitában fel sem merül.

Pedig valahol itt van a kutya elásva.

Annak ugyanis, hogy a sokak által mélyen megvetett mohamedán hívők, hisznek a családban és a gyermekáldásban, és a mi formailag zsidó-keresztény társadalmaink csak a pillanatnak élnek, és úgy érzik, semminemű kötelezettségük nincs a jövendő nemzedékekkel szemben, oka van. Ahogyan annak is, hogy a mi hosszú időn át bigottan ateista civilizációnk fokozatosan felszámolni látszik önnön közösségi létfeltételeit. Ahhoz a Sarrazin által kárhoztatott arab IQ is bőven elegendő, hogy valaki rájöhessen, az a fajta individualizmus, mely vendégmunkások dolgoztatására rendezkedik be, miközben feljogosítva érzi magát arra, hogy a szó szoros értelemében felzabálja társadalmának erőforrásait, öngyilkos ideológia. El lehet ítélni azokat a mohamedánokat, akik egy ilyen hochintelligensen „lebutított” társadalomba nem tartják szerencsésnek beleolvadni, sőt a maguk – társadalmi vonatkozásban racionálisabbnak tűnő – nézőpontjából meg is vetik azokat, akik integráció címén asszimilálni szeretnék őket?

Ráadásul Sarrazin érvei (a hatalmas tényanyag dacára is) ingatagoknak tűnnek. Nehezen képzelhető, hogy néhány évszázad a mohamedán népesség génjeiben az általa feltételezettekhez mérhető nyomokat hagyhasson. Ahogyan az IQ vizsgálatának német (általánosabban nyugati) módszertana sem ugyanazt mérheti a mohamedánoknál, mint a keresztényeknél.

Feltehetőleg a mi mohamedán IQ-ink is csapnivalóak.

Számos adat utal arra is (lásd az Udo di Fabio: Die Kultur der Freiheit című könyvében hivatkozottakat például), hogy a mai német iskolák éltanulói korántsem a németek, hanem az ázsiaiak: hinduk, vietnámiak, kínaiak. Arról nem is beszélve, hogy az európai tudományosság alapjait, Platón és Arisztotelész filozófiáját, Eukleidész Elemek című művét és sok minden egyebet a középkori mohamedán kultúra mentette át a reneszánsz Európájába.

És a törököket mégiscsak dolgozni hívták Németországba! A német gazdasági csoda jelentős részben az ő munkateljesítményeiknek köszönhető. A mai Németország a törökök munkája nélkül nem lehetne az, ami. Miért ne lenne tehát a mohamedánoknak is joguk berendezkedni az immár közös hazában? A Nyugatnak az az igénye, hogy kultúráját, dominanciaigényét, sőt vallási meggyőződéseit az egyetemes emberiség vívmányainak, a mohamedánok analóg értékeit és törekvéseit pedig a

barbár partikularizmus megnyilvánulásainak

állítsa be, tudományosan (azaz racionálisan) sajnos megalapozhatatlan.

Úgy vélem, a németországi törökök esetében is ugyanaz a helyzet, mint a kelet-közép európai cigányság esetében, akiket eredetileg szintén munkáskéz gyanánt engedtek be országainkba, s a román fejedelemségek jó időn át rabsorban is tartottak. A mohamedánokra vonatkoztatva is csak megismételhetem, azt a korábban több helyütt is (ÉS-ben, Új Magyar Szóban, Brassói Lapokban, Népszabadságban) megfogalmazott nézetemet, miszerint a romák, csakis a közösségi jogok alapján, saját intézményeik, közösségi rendjük kialakításával, azaz a ma még szitokszóként emlegetett „párhuzamos társadalmak” legitim alakzatainak megteremtésével integrálhatók a fokozatosan több nemzetiségűvé váló 21. századi államba. Ez esetben nem csak az európai nyelvek és kultúrák értékeinek elsajátítása gazdagíthatná a mohamedán közösségeket, hanem

a mohamedán közösségek nyelvének és sajátos értékeinek megismerése

és elsajátítása is segíthetné az európai közösségeket a hagyományos európai értékek, a család, a közösség iránti felelősség újrafelfedezésében. Mert az ésszerűség esztelen mítoszaiba beleszédült Németország – és általánosabban az un. művelt Nyugat – valóban felszámolni látszik önmagát, de egészen más értelemben, mint ahogyan azt Sarrazin véli.

Kölcsönösségnek azonban sajnos semmi jele. A vitázó felek zöme még mindig a kisebbségellenes nemzetállam asszimilatív patternjeiben gondolkodik. És nem csak Németországban, Magyarországon is. Lásd Seres László A provokátor című írását a Hírszerző.hu hírportálon! Az egyetlen „előrelépés” abban áll, hogy asszimiláció helyett ma már a többségiek is inkább integrációról beszélnek. De ha alaposabban belegondolunk, rá kell ébrednünk, hogy változatlanul azt az asszimilációt értik alatta, melyet Seres írása (egy brosúrával korábbról) leplezetlenül meg is nevez.

Advertisements