Dürrenmatt Magyarországa

Posted on 2011. január 13. Szerző:

14


A magyar közvélemény egy jelentős része úgy véli, hogy az ellenzék túlságosan gyenge ahhoz, hogy odahaza vehesse fel a harcot a kormányzattal, s ezért az európai liberálisokhoz és szocialistákhoz fűződő kapcsolataira, a közös politikai elfogultságokra alapozva a külföld mozgósításával indít támadást politikai ellenfelei ellen.

Az eljárás első látásra indokoltnak is tűnik, hiszen a Fidesz kétharmados politikai túlsúlyára alapozva, gyakorlatilag minden vonatkozásban gátlástalanul kiviheti akaratát. S ezt, sajnos, meg is teszi.
A kérdés persze az, hogy egy ilyen Fidesz a térség többi államánál némileg nyugatiasabb magyar közvéleményre alapozva hogyan tehetett szert ilyen politikai túlhatalomra? Hacsak nem abból a hipotézisből indulunk ki, hogy a magyar társadalom orruknál fogva vezethető félkegyelműek gyülekezete, el kell ismernünk, hogy a Fidesz túlhatalom

a korábbi szocialista erőpolitizálás szerves következménye.

A szocialisták és a liberálisok néhány százaléknyi politikai fölényük birtokában és a jobbára kommunizmusból örökölt államapparátusra alapozva gyakorlatilag ugyanazt célozták meg, amit most a Fidesz. Ellenfelüket ellenség gyanánt próbálták meg végképp diszkreditálni és kizárni mindenféle hatalomból.

Ehhez a – magyar kormányzat megtévesztő statisztikai manipulációt és az ország katasztrofális eladósítását tétlenül, sőt cinkosan szemlélő – nemzetközi intézményeket ugyanúgy felhasználták, mind a Fidesz felelőtlen ígéreteit is merészen überelő osztogatásokat. És még akkor is képtelenek voltak levonni a konzekvenciákat, amikor kiderült, hogy az eladósítás stratégiája rövidtávon sem tartható fenn, s a kormányzat mögül fokozatosan a nemzetközi intézmények is kihátrálnak. Az előre hozott választások egyedül ésszerű, következésként a szocialista-liberális imázs és ellensúly megőrzésére egyedül alkalmas stratégiája helyett, a Gyurcsány-féle erőpolitikát választották. Abban a meggyőződésben, hogy a Fidesz-hatalom Magyarország katasztrófáját jelentheti, szorgosan megteremtették annak feltételeit,

hogy tényleg azt jelenthesse.

Hogy ezt a fajta attitűdöt a magyar választók elutasították, aligha lephetett meg bárkit is. Ami – legalábbis a jóhiszemű – szemlélőt meglephette, az az volt, hogy a Fidesz nem csak ott folytatta, ahol a szocialisták abbahagyták, de a szocialista gyakorlatot sietett minden vonatkozásban ad abszurdum erősíteni.
Pedig az ember azt hitte volna, hogy ekkora hatalom birtokában Orbán és csapata elegánsan és civilizáltan kezet nyújt (mert nyújthat) az új ellenzék kompromisszumképes részének. Megváltozva és az ellenzéket is megváltoztatva, valóban a nemzeti együttműködés kormányává válik. Sajnos nem ez történt. A nemzetközi sajtó karikatúristái nem véletlenül ábrázolják a magyar kormányt (implicite Magyarországot) vademberként. A dologban a legelképesztőbb az, hogy a médiatörvénybe olyan kitételeket iktattak be, s a készülő Alkotmányba olyan elemeket szándékoznak beiktatni, melyeket a gyakorlatban bizonyosan nem lesznek képesek érvényesíteni, hiszen az egyedi esetek

végképp leránthatják a leplet

azokról az antidemokratikus törekvésekről, melyeket a kommentátorok a törvény(ek) mögött gyaníthatnak. Az az érv, hogy a médiatörvény csupa olyan kitételt tartalmaz, melyek más európai államok analóg törvényeiben is szerepelnek, csak arra jó, hogy az érv megfogalmazóinak szellemi színvonalát jellemezzék. A ciánkáli is csupa ártalmatlan, sőt az élethez nélkülözhetetlen kémiai vegyületből épül fel…!

A nemzetközi kampány azonban, bár kétségtelenül megalapozott, éppoly veszedelmes lehet, mint maga az orbáni vademberség. Nem csak arról győzheti meg a magyar választót, hogy a magyar állampolgárok egy része az ország érdekei ellen áskálódik, hanem arról is, hogy némelyek az ő érzelmeinek, vágyainak, akaratának fittyet hányva ismét külföldi segítséggel próbálnak meg felülkerekedni.
Ez a „felismerés” pedig korántsem a szocialisták és a liberálisok, sokkal inkább a Jobbik malmára hajthatja a vizet… Azaz, úgy tűnik, Magyarország az a dürrenmatti tragikomédia, melyben – bárki is legyen hatalmon – a lehető legrosszabb végkifejletnek kell bekövetkeznie.

Advertisements
Posted in: Hunpolitika