BBTE: mítoszok, botrányok

Posted on 2011. február 14. Szerző:

20


A botránykeltők – mert nem magától sarjad a cirkusz – különösen kedvelt terepe a BBTE. Szomorú, de tény, hogy ezt az intézményt szinte csak akkor emlegeti a hazai, illetve a határon túli (Románián kívüli) magyar sajtó, ha valakik valamilyen valós vagy valósnak vélt problémára hivatkozva, jól szervezett  partizánakció keretén belül megszállják az egyetemet. Az érdemi egyetemi munka azonban nem a nyilvánosságnak szól, és nem is látványos aknamunkával végezhető. Mindennapi, jól átgondolt és következetesen véghezvitt feladat. Jelen írásomban ahhoz szeretnék néhány támpontot adni, hogyan látszik a BBTE kívülről-belülről egy oktató szemével.

A BBTE az erdélyi magyarság szimbolikus, állami intézménye, és ezt fölösleges vitatni: a magyar nyelvű egyetemi oktatást választók kb. 75-80 százaléka a BBTE 104, magyar nyelven folyó alap-és mesterképzési szakának valamelyikére jár. Ennek fényében meglehetősen fölös vád, hogy a hajdani Bolyai Egyetem szellemiségét nem a BBTE képviseli. (Már ha lehet egyáltalán szellemiséget „képviselni”.) Ez az egyetem méreténél, ismertségénél fogva megkerülhetetlen: a magyar diákok igazolják a létét. Immár ötödik éve újra és újra előkerül a táblabotrány, és a közvélemény számára újra és újra megpróbálják eladni (pl. a Bolyai Kezdeményező Bizottság), hogy itt csorbulnak a kisebbségi jogok. A konfliktuskeltés nem használ, viszont árt. Ideig-óráig megrendülhet a hallgatók vagy a belső egyetemi ügyeket kevésbé tisztán ismerők bizalma.
De mi is a BBTE valójában?

Valóban olyan fekete az ördög, amilyennek lefestik? A BBTE több mint húsz kar, megannyi kihelyezett tagozat és ki tudja hány intézet szövevénye. Természetesen ebből adódik, hogy ahány kar, annyi szokás, annyiféle magyar oktatási siker, probléma. Sokféle változata van a román és a magyar tagozat összefonódásának vagy éppen teljes szétválásának.

Így történhet meg az, hogy vannak karok, ahol már jó néhány magyar tannyelvű szakot akkreditáltak külön, máshol nem sikerült ezt elérni, például az oktatók hiánya miatt. Aki nagy általánosságban azt mondja, hogy a BBTE-n nem biztosítottak a kisebbségi jogok, a kisebbségi oktatás, akkor az vagy nem ismeri az intézményt, vagy szándékosan ferdít.

Ez az intézmény osztozik a romániai felsőoktatás összes problémájában és lehetőségében. Nincs külön út, az oktatási reform is jelzi: nem lehet az erdélyi magyar diákok érdekeit az intézmények konfliktusai és magánérdekei mentén képviselni. Aki a BBTE-n folyó oktatást nem érti, vagy kísérletet tesz annak ellehetetlenítésére, az minden erdélyi magyar diák érdekeit sérti, azokét is, akik magán vagy egyházi intézményben tanulnak tovább.
Az úgynevezett táblabotrányok (mert ezekből több van, 2006 óta ciklikusan újrakezdődnek, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a „táblahősök” politikailag pozicionálják magukat: közéleti szempontból tulajdonképpen ezekből élnek) csak arra jók, hogy a lényegről eltereljék a figyelmet. A magyar felirat ugyanis egy nagyszerű hab a tortán, amelynek megvan a maga szimbolikus fontossága.

A diákjaimat azonban sokkal jobban érdekli az, hogy magyarul tanuljanak, sőt sokuk számára még ennél is fontosabb a versenyképes tudás, mint az: írja vagy sem az egyetem falain magyarul, hogy dohányozni tilos. A versenyképes tudásnak pedig többek között (a felszereltséget most hadd ne taglaljuk) az oktató az egyik kulcseleme. Vajon, melyik oktató fogja versenyképesebben felkészíteni a diákjait: aki nemzetközi szempontból elismert kutató, és aki jelentős energiákat fektet az oktatásba az ismert bérviszonyok mellett, vagy az, aki főállásban táblákat védelmez, aki ezekről a feliratokról szónokol ahelyett, hogy a tanulni vágyó hallgató igényeire figyelne.
A világ felé egyre jobban nyitó Erdélyben is fontos, hogy az egyetem kapuin kilépő diák versenyképes tudást és diplomát vigyen magával. Segít neki a táblavita? Nem. A BKB működése alatt rendszeresen – mániákusan? – visszatér a táblák ügyére. De a diákkal igényes munkát végezni akaró oktatóra ki figyel? Hol van mindezzel kapcsolatban a BKB lobbiereje?

Követeléseinek anakronisztikusságát hadd szemléltesse a tény, hogy a mesteri szakokat már a román kollégák sem román, hanem angol nyelven hirdetik számos esetben. A legtöbb embert elsősorban nem a felirat nyelve érdekli. Munkát, pénzt és elismerést akarnak románok és magyarok egyaránt. Természetesen nem az anyanyelven folyó oktatás ellen beszélek, hanem arról, hogy a korszerű anyanyelvi oktatás nem lehet anakronisztikus.

A világ rég elhaladt a BKB és követelései mellett. Kell a magyar egyetemi oktatás, hogy ott a diákok kiválóan megtanulják a román, az angol (stb) szaknyelvet is. Rengeteg kolléga – nemzetiségre való tekintet nélkül – már angol nyelven írja a doktorátusát. És nem féltik a nemzeti kultúrájuk csorbulását. Eddig háromszáz diákot oktattam. Többségüknek súlyos gondja van a román nyelvvel, és fejlesztésre szorul az angol nyelvtudása is. Ez itt a nagyon nagy baj. Ezen a téren szorulnak fokozott figyelemre és segítségre. A kamerák előtt „táblázók” legfennebb magukon segítenek és könnyítenek. Nehezen megbocsátható vétek.

A megjelent a manna.ro webújság Szelep rovatában.

Advertisements