Két és fél milliárd nézővel

Posted on 2011. április 29. Szerző:

17


Két és fél milliárd másik földlakóval egyetemben engem is a tévéképernyő elé szegezett az évszázad nagy meccsének helyszíni közvetítése. Mert mi más is lehetne az az esemény, mely ekkora nézőszámot képes produkálni. Kényelmesen hátradőlve nem is akadhat jobb elfoglaltságom, mint a pályára kivonuló csapatok azonosítása.

A boldogító igen kimondására váró ifjú pár elsősorban és mindenekelőtt a nyertes csapathoz tartozik. Él olyan fiatal hölgy a földgolyón, ki ne álmodozna több, mint 2000 fős, pompás esküvőről, a bolygó figyelmének középpontjában, nép- és tündérmeséink minden kellékét felvonultatva? Hogy pont Kate Middletont, a boldog menyasszonyt kergette az őrület szélére az előkészületekkel járó hercehurca, csupán bulvárforrásokból származó, ellenőrizetlen és megalapozatlan információ.

A nyertes csapat másik oszlopos tagja maga a brit nemzet – sokadszorra derülhet ki, micsoda fergeteges buli és nemzeti büszkeség a monarchia közpénzből való fenntartása, na meg az udvartartással járó agyonkomplikált ceremóniák és méregdrága giccsparádék. Persze milyen jogon is akadékoskodnék, ha nincs honnan ismernem a britség és – főleg – királyi alattvalóság érzését?

Kétségkívül a nyertes csapat térfelén osztozkodik még a (bulvár)média, na meg a tévétársaságok, melyek bizonyára lesznek olyan talpraesettek, hogy hatalmasat kaszáljanak akkor is, ha az uralkodói ház egyiküknek-másikuknak megtiltotta a reklámszünetet. Ide sorolhatjuk az adás ideje alatt borítékolhatóan elfogyasztásra kerülő csipsz-, szneksz- és popkorntömeg gyártóit is.

Végül – de nem utolsósorban – a nyertes csapat sorait erősítik a szuvenírpiac játékosai, akik a trónörökösi pár fotójával díszített, esetenként kétes ízléssel kivitelezett, de mindenképp kelendő emléktárgyakkal örvendeztették a rajongótábort.

De hát akkor kik is tartoznak a vesztes csapatba?

Bár a kamera értelemszerűen a főszereplőkre fókuszál, egyik-másik képkockán ők is jól látszanak: hátizsákos-sátras fiatalok, akik képesek voltak akár heteken kereszül is „vadkempingezni” London központjában, hogy részévé válhassanak az eseménynek. A sátorozással önmagában nem is lenne baj, ha város zajából természetbe menekülés romantikája lenne a cél. De evidens, hogy nem erre megy ki a játék: azok az emberek főként azért választották kényelmes ágyuk helyett a hálózsákot és az izolírt, hogy a tündérmese illúziójából és az esküvői asztalról lehullott morzsákból – bár egy menyasszonyi mosoly, trónörökösi integetés erejéig – ők is részesülhessenek.

És velük együtt a liberálisok, akiknek épp most tolták a képükbe a legújabb bizonyítékot, hogy immár nemhogy nem szellemi útmutatók, de egyre kevésbé értik ezt a huszonegyedik századi világot.

Arról a 21. századról beszélünk, ahol az egyházak útmutatásainak követői továbbra is érthetetlenül magas árat – sorsuk és az életről való elképzeléseik kézbevételének elutasítását – pengetik le a bűnök alóli úgynevezett feloldozásért és az úgynevezett üdvözülésért.

Ahol a polgárok továbbra is a nacionalizmus és a dicsőséges, világuralomra törő nagy nemzetek bűvöletében hajlandóak megadni az érthetetlenül magas árat – hataloméhes politikai körök legitimálását. Ahelyett, hogy szerény, de szeretetre méltó és élhető országokban gondolkoznának.

És ahol – a mellékelt ábra szerint – továbbra is emberek milliárdjai fizetik ki érthetetlen módon a legmagasabb árat: saját, valós álmaikról való önkéntes lemondást. Azért, hogy „sztárok” – mesés ragyogással és pompával feltuningolt, de valójában a stressz, a gondok, sőt, a boldogtalanság fenyegetésével szemben pont olyan védtelen, teljesen hétköznapi emberek – életét élhessék.

Mármint virtuálisan. És megfelelően tisztes távolságból…


PS. Azért Szabadtér blogunk is megragadja az alkalmat a fennkölt ünnepléshez: Jelen bejegyzésünk kereken a kettőszázadik.
Remélem, nem csak mi élveztük.

Reklámok