Puskát puskával – A király esetleges meztelensége

Posted on 2011. július 07. Szerző:

6


Ha ilyen körülmények között is sikerül megismételnünk a mutatványt, le a kalappal a „magyar oktatás hagyományai” előtt.


„Pedagógusként azt mondanám, hogy a magyar diákok jó teljesítménye a magyar oktatás hagyományaiban keresendő. A magyar tannyelvű iskolákban az osztályfőnök, a tanár jobban odafigyel a diákjaira. A magyar pedagógus a diákot nemcsak tanítja, neveli is, felkészültség szempontjából is. Emellett versenyképesek a pedagógusaink, és tanulásra ösztönzik a diákokat” – kommentálta a magyar diákok országos átlagot jóval meghaladó érettségi eredményeit Király András oktatásügyi államtitkár.

Mi tagadás, szép dolog az önbizalom. És még szebb a saját nemzet(iség)i felsőbbrendűségünkbe vetett töretlen hit.

Mondjuk józanabb és kritikusabb elemzőnek az is szemet szúrhatna, hogy – a túlnyomórészt magyarlakta – Hargita megyében az érettségizők

nem érezhették hátukon a térfigyelő kamerák szúrós tekintetét.

Természetesen ordas rágalom, hogy kisebbségi magyar diákjaink – élve a lazább felügyeletet nyújtotta lehetőségekkel – a puskázás hagyományos módszerével segítettek volna rá a magasabb osztályzatok utáni hajszára. Tudniillik nemcsak tudásszintjüket illetően állnak magasabb szinten a többségieknél, de erkölcsileg is! Azért szigorúan a biztonság kedvéért – hogy a gyanúnak még csak árnyéka se vetülhessen a király esetleges meztelenségére – mégis lenne egy építő javaslatom a következő érettségit illetően.

Engedjenek mindenkit „puskázni”.

Pontosabban minden érettségiző használhasson olyan segédeszközt – írott vagy nyomtatott kurzusokat, kivonatokat, szakkönyveket vagy táblagépeket, Wikipédiát vagy online tudástárat –, amilyent éppen jólesik. (Egyébként is jó kérdés, hogy egyáltalán minek olyan tudásanyagból vizsgáztatni, mely a való világban ingyenesen, percek alatt megtalálható és lekérhető.)
A tételeket ezzel szemben (némi szakértelemmel) össze lehetne állítani úgy, hogy a nyers, agyatlanul visszaböföghető tudásra alapozó diákok

akaszthassák fogasra a segédeszközeiket.

Csakis azok boldoguljanak, akik tizenkét év alatt megtanultak eligazodni az információtömegben, jártasságot szereztek a tudásanyag hatékony rendszerezésében, szűrésében valamint gyakorlati hasznosításában, illetve akiket intellektuális merészségre, önálló, kreatív gondolkozásra, kérdések felvetésére és összefüggések keresésére neveltek.

Ha ilyen körülmények között is sikerül megismételnünk a mutatványt, le a kalappal a „magyar oktatás hagyományai” előtt. Ha viszont csak a nagytöbbség borítékolhatóan szürke eredményét tudnánk csak produkálni, akár szembe is nézhetnénk azzal a ténnyel, hogy a tanügy annyit emlegetett válságában mi is éppen úgy, nyakig benne vagyunk. Persze továbbra is mélyen hallgathatnánk arról, hogy a tekintélyelvű, paradigmaváltásra és az új kihívások lereagálására képtelen, még mindig az általános műveltség (vö. lexikális tudás, csak elegánsabb csomagolásban), gépiesen megtanulható tételek és típusfeladatok bűvöletében élő konzervatív iskolakoncepció felett eljárt az idő.

Nemcsak nyugatabbra. Mioritikus–csabakirályfis tájainkon is…

(Megjelent a Transindexen)

Advertisements