Szakavatott menedzsment? Élhető, szerethető város? Tiszta levegő? Infrastruktúra? Kultúra? Pályázatok? Zéró bürokrácia? Ugyan már. Más kérdés tartja izgalomban a kedélyeket.
Érdekes hely ez a Marosvásárhely. Papíron legalábbis a rövidlátóan nacionalista, bunkó balkáni elemek (vö. románok) országos viszonylatban mélyen alulreprezentáltak az európaiasodást, nyugati szemléletet képviselő faktorral szemben (vö. magyarok). Azok számára viszont, akiket zavarhat a fenti anomália, jó hír, hogy négyévenként Székelyföld fővárosában is szépen helyretevődik minden.
Kompetenciaaalapú vezetés? Hatékony kommunikáció? Szakavatott menedzsment? Élhető, szerethető város? Tiszta levegő? Infrastruktúra? Kultúra? Pályázatok? Zéró bürokrácia? Ugyan már. Más kérdés tartja izgalomban a kedélyeket:
sikerül-e a magyaroknak visszafoglalniuk a várost,
vagy az továbbra is román kezekben marad. Nemhogy Románia, de az egész Balkán úgy tükröződik vissza a vásárhelyi polgármester-választás mentalitásában, mint cseppben a tenger!
Igazság szerint körvonalazódott-forma egy kísérlet az etnikai szavazás spiráljából való kitörésre. Az européer gondolkozású, toleráns, empatikus, ráadásul (nem mellesleg) kiváló szervezési és kommunikációs képességekkel megáldott emberjogi aktivista, Smaranda Enache személye vonzó alternatíva lehetett volna mind a magyarok, mind a románok számára – ez utóbbiak esetében nyilvánvalóan nem azokra az agyhalottakra gondolunk, akiknek még egy echte román polgármesterjelölt magyarság-szimpátiája is eleve kizáró tényező, hanem akik elvileg vevők lennének a nyitásra, de rosszul értelmezett nemzeti büszkeségi okokból hallani sem akarnának arról, hogy Vásárhelynek ne úgymond román polgármestere legyen.
Igen ám, de a normalitás fenyegetésének súlya alatt egy bizonyos érdekvédelmi szövetségnél idejében leesett a tantusz, hogy a saját kádereik érdekvédelme mégis csak előbb való dolog. És az újbóli etnikai szavazás megakadályozásának még a lehetőségét is sietve elkúrták.
Nem kicsit és nem nagyon. Irdatlanul.
Nem mintha az új (mellesleg merőben igazságtalan) egyfordulós választási rendszerrel ne lennének komoly esélyeik Vass Leventét ültetni a polgármesteri székbe. Ez persze azon esetben érvényes, ha a “románok” egynél több ellenjelöltet indítanak, de ha ekkora a tét – Vásárhely magyar kezekbe kerülése! – roppant hirtelenséggel szorulhatnak háttérbe a pártközi ellentétek. De tegyük fel, hogy mégsem tudnak megegyezni az ellenfelek és oszlani fognak a szavazatok: Vass Levente – meglovagolva a konjunktúrát – polgármester lesz. Csakhogy az már nehezen fér magyar érdekeink önjelölt képviselőinek fejébe, hogy a lakosság (és természetesen a tanácsosok) nagyobbik részének szimpátiáját nem élvező polgármester csak egyféleképpen tudja vezetni a várost:
rosszul (de legalább nemzeti színekben).
Sem térben, sem időben nem kell túl messzire menni a beszédes példához: Gheorghe Funar utolsó, akkor már rég “kisebbségi” támogatású, állandó konfrontációk fémjelezte ámokfutása még mindig intenzíven él a kolozsvári polgárok emlékezetében.
A valósághoz mondjuk hozzátartozik, hogy Vass Levente azért mégsem Funar – vagy ha az is, legfeljebb egy-két figyelemre méltó megmondása erejéig:
Marosvásárhelyen a magyar érdeknek csakis egy győztes magyar jelölt tekintélye tudna érvényt szerezni a döntéshozók zsákfenéknyi mélységéig. […] tényként kell tudomásul venni, hogy a marosvásárhelyi magyarság önbecsülését, társadalmi tekintélyének helyreállítását, a székely-magyar Vass Levente megválasztása szavatolná!
Kitalálták: a királyi többes számot helyettesítő szerény polgármesteri harmadik személy mögött senki más nem húzódik meg, mint maga Vass Levente. Mármint nem a menedzser Vass Levente, nem a szakember Vass Levente, még csak nem is a kommunikátor Vass Levente.
Hanem a székely-magyar.
Nesze neked, marosvásárhelyi magyarság önbecsülése, ha számodra immár a polgármester székelymagyarsága a legfontosabb magyar érdek kulcsa. Valóban, kinek is juthatna eszébe olyan elképzelés, miszerint nem csupán nemzetiszín tromfot lobogtató polgármesterjelöltek lehetnek a magyar vágyak és álmok kizárólagos vásárhelyi letéteményesei? Vagy – horribile dictu! – ki is gondolna arra, hogy a 21. századi vásárhelyi magyar még a “magyar világnál” is kívánatosabbnak tarthatná egyszerűen csak a jólét, a békesség, a normalitás világát?
Show must go on. Ma román színekben, holnap talán magyarban. Holnapután és azután esetleg a sokszínűség mezében is. Privát nyomorunk, ha addigra már mindannyian színvakok leszünk…
(Megjelent a Transindexen)
birobela
kesztió
Tihi
Lolka
(vendégbejegyzés)
Ercsey-Ravasz Ferenc
2011. november 10.
Látod, én is filóztam ezen ma… Smaranda Enache kapcsán, akié minden tiszteletem és őszinte elismerésem, több példányban is elkelne e világban. Nagyszerű européer, magyarbarát, jóindulatú, tiszteletreméltó ember. De vajon milyen városgazda??? – és hogyhogy ezt senki nem firtatja, mintha ez a kérdés harminckilencedrangú lenne….
kesztió
2011. november 10.
@ERF: Idevágom a transindexes hozzászólásomat:
„Ugyan már. Az régi balkáni kommunista beidegződés, hogy polgármestertől államelnökig mindenkinek értenie kell mindenhez galambtenyésztéstől a félvezetőiparig.
A jó polgármesternek jól kell tudnia kommunikálni, jó rálátása kell hogy legyen arra, mik és hogyan történnek a világ civilizáltabbik felén, valamint jó fantáziája, szervezőkészsége s – nem utolsósorban – remek empátiája és diplomáciai érzéke. Ennyi. Amennyire ismerem Smaranda asszonyt, ezek egyikének sincs híjával, a többire pedig ott a városháza által alkalmazott több tucatnyi szakember.
Vass Levente viszont egy konfrontatív személyiség – lehet, hogy kissé durva volt a Funáros hasonlat, de mintha ugyanazt a túlfűtött nacionalizmust, harciasságot, kompromisszumképtelenséget látnám benne is. Márpedig sorry, az etnikailag amúgy is feszült Vásárhelynek ez az utolsó dolog, amire szüksége lenne.”
Domokos Erika
2011. november 11.
Egyetértek. Bátor és korrekt irás. Ritka mint a fehér holló. 🙂