Nem mind fénylik, ami arany

Posted on 2012. augusztus 14. Szerző:

14


Az igazán nagyszerű országoknak nem feltétlenül diadalmas élsportolói, „csak” sportolói vannak. Utóbbiakból viszont sohasem lehet elég…


A temérdek aranyat, ezüstöt és bronzot kiharcolt élsportolói gárda nem is érdemel egyebet, mint forró gratulációkat és munkájuk legőszintébb elismerését.

Azon patrióták esetében viszont, akik attól érzik többnek magukat, hogy történetesen valamelyik honfitársuk lépett a dobogó fokára, már kissé körülményesebb a dolog. Az említett úriembereknek/hölgyeknek ugyanis (tisztelet a kivételnek) meggyőződésük, hogy ők is

megérdemelten osztozkodnak a sikerben

és hazafiúi kötelességüknek tettek eleget maradéktalanul – példának okáért – a 10 km-es női nyíltvízi úszás helyszíni közvetítésének végigizgulásával. A tévé előtti kényelmes karosszékből természetesen, a szurkolás hangulatát esetenként megspékelve

pirosfehérzöld szalagos, magyarosan csípős ropi nassolásával.

Holott sokkal többet tettek volna nemzetükért azzal, ha a televíziós közvetítés végigülése helyett inkább (horribile dictu!) elszaladtak volna a legközelebbi uszodáig, hátha ugyanezen idő alatt – bár fél kilométer erejéig – sikerült volna learatniuk saját kicsi győzelmüket a mozgásszegény életmódjuk felett. És az ily módon egészségesebbé váló honfi adóját – az egészségügyi tárca ülő életmódra visszavezethető többletköltségei helyett – tiszta lelkiismerettel lehetett volna például a jövendő olimpikonok felkészülési költségeire fordítani az újabb aranyak megszerzését elősegítendő.

Meg hát sok egyéb más értelmes dologra is, persze.

De egy aranyak bűvöletétől megrészegült nagynemzetinek hiába is magyaráznám, hogy az igazán nagyszerű országoknak nem feltétlenül diadalmas élsportolói, „csak” sportolói vannak. Utóbbiakból viszont sohasem lehet elég…


(Az illusztráció forrása: richpoi.com)

Advertisements